Pesti Srácok

Szoboszlai és Kerkez több, mint ígéretes bemutatkozása a Premier Ligában

null

A magyar válogatott két csillaga, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is bemutatkozott az angol élvonalban a hétvégén, nem is akárhogy! Kerkezt a mérkőzés legjobbjának választották a szurkolók, Szoboszlai pedig rögtön végigjátszotta a Chelsea elleni, idegenbeli rangadót.

Elsőként a fiatal balbekk, Kerkez Milos játékát figyelhettük, aki a szombat esti Bournemouth-West Ham United mérkőzésen a hazai csapat kezdőjében kapott bizalmat edzőjétől. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezt a bizalmat meg is hálálta, hiszen összesen tíz párharcot nyert meg, és több mint harminc sikeres átadással segítette csapata támadásait. Bár a remélt győzelem nem jött össze (1-1-es döntetlennel zárul az összecsapás), ez igazán nem Kerkez Milos teljesítményén múlt, akit később meg is választottak csapata legjobbjának.

Ma délután megtörtént Szoboszlai Dominik angol bajnoki debütálása is, aki kezdőként kapott lehetőséget Jürgen Klopptól a Chelsea elleni, idegenbeli rangadón. Szoboszlai játékán nem látszott a megilletődöttség, volt egy nagyszerű szólója, lövési kísérletei és veszélyes szöglete is. Külön kiemelendő a válogatott csapatkapitányának védőjátéka, többször is nagyszerűen akadályozta meg a Chelsea támadásépítését. Jürgen Klopp mindvégig pályán hagyta Szoboszlait, de öröme neki sem lehet teljes, mert a Liverpool sem tudott nyerni, 1-1 lett a londoni rangadó végeredménye.

Mindkét válogatottunkra büszkék lehetünk, első Premier Liga-meccsükön nagyszerűen mutatkoztak be csapatukban!

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/AP/Ian Walton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.