Pesti Srácok

A sárdagasztás mellett a gólszerzés is a liláknak ment jobban, így ismét legyőzték a bajnokot! - Kecskemét-Ferencváros 2-1 (2-0)

null

Irreális körülmények között, rendkívül küzdelmes mérkőzést vívott egymással a Kecskemét és a Ferencváros a labdarúgó NB I mai játéknapján. A helyezések alapján meglepetésre, a látottak alapján azonban megérdemelten nyert a Kecskemét, amely jobban alkalmazkodott a pocsék talajhoz. Ezzel a Fradi elszenvedte első vereségét Dejan Sztankovics irányításával.

Sokat változott a helyzet a tavaszi idényhez képest, amikor a Kecskemét-Ferencváros mérkőzés tulajdonképpen a bajnokság egyik csúcsrangadója volt. Miután a Kecskemét kissé visszaesett tavaly tavaszhoz képest, így ezúttal egyértelműen a Fradi volt a mérkőzés esélyese. Már annak is örülni lehetett, hogy egyáltalán sor került a találkozóra, ugyanis az egész napos eső valóságos sártengerré változtatta a Széktói Stadion gyepszőnyegét, ám a játékvezető hosszas vizsgálódás után végül játékra alkalmasnak minősítette a gyepet, így elkezdődhetett a meccs.

Első félidő

Nehezen lendültek játékba a csapatok az irreális talajviszonyok miatt, ám aztán némi meglepetésre a hazai csapat alkalmazkodott jobban a különleges körülményekhez. A 10. percben láthattuk az első Dibusz-bravúrt, Pálinkás próbálkozott. Ami nem sikerült ekkor, az sikerült szűk tíz perccel később, amikor megszerezte a vezetést a Kecskemét. Szűcs nyargalt végig a pálya jobb oldalán, szerelni sem tudták, középre játszott labdáját pedig Pálinkás úgy húsz méterről a bal sarokba lőtte (1-0). Megérdemelten vezetett a lila-fehér alakulat.

PestiSracok facebook image

Két gyors sárga lap után – előbb Esiti, majd Vágó Levente kapott figyelmeztetést – továbbra is inkább a hazaiak kezdeményeztek, és ennek meg is lett az eredménye. Zsótér szabadrúgása után ugyanis Ramírez a büntetőterületen belül teljesen feleslegesen felvágta Szabót, aki egyébként kifelé vezette a labdát, így tizenegyeshez jutott a Kecskemét. A labda mögé Horváth Krisztofer állt és a válogatott kerettag támadó magabiztosan a hálóba lőtt (2-0).

A félidő hátralévő részében kissé kiegyenlítettebb lett ugyan a játék, de a Fradi továbbra sem tudott érdemi veszélyt teremteni a fegyelmezetten védekező kecskeméti kapu előtt.

A félidőben magabiztosan vezettek a hazaiak. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala
A félidőben magabiztosan vezettek a hazaiak. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

Aligha tetszett csapata játéka Dejan Sztankovicsnak, a Ferencváros vezetőedzőjének, mert hármat is cserélt a félidőben. Nem jött már ki a folytatásra Ramírez, Esiti és Traoré, helyükre Csivics, Sigér és Lisztes állt be. Az 53. percben Lisztes máris veszélyeztetett egy szabadrúgásból, de a hazai kapus a helyén volt. Az 55. perc végén némi kakaskodás támadt a gyepen, miután Szalai és Makreckis összeakaszkodott. A perpatvar abból eredt, előbbi nemes egyszerűséggel meghúzta utóbbi haját, amit Makreckis joggal nehezményezett. Mindketten sárga lappal gazdagodtak, Szalai a videózás után sem kapott pirosat, a kedélyek lenyugodtak, folytatódhatott a játék.

A 64. percben Owusu állt be a nagyot küzdő, de kapura ma veszélytelen Pesics helyére. Ez igen jó csere volt, hiszen a következő percben Owusu máris kiharcolt egy büntetőt, Iyinbor ugyanis megrúgta a tizenhatoson belül. A labda mögé Lisztes állt, és a jobb sarokba helyezett (2-1). Három perccel később „besárgult” a Fradi gólszerzője, miután csúnyán odacsúszott Horváth Krisztofernek. A 75. percben cserélt Szabó István, Zsótér helyére Meszhi, Iyinbor helyett pedig Májer lépett pályára. Egy percre rá Tokmac érkezett a Fradiba, Makreckis helyett.

Átvette az irányítást a Fradi, amiben egyszerre játszhatott szerepet a vendégek jóval erősebb cserepadja, és az is, hogy a Kecskemét természetesen elsősorban az előny őrzésére törekedett. A hazai közönség azonban még szeretett volna kecskeméti gólt látni, mert rázendített, hogy

A 86. percben majdnem teljesült a nézőtéri óhaj, mert Horváth harcolt ki szabadrúgást, amelyet aztán ő maga ívelt be a kapu elé, Dibusznak nagyot kellett mentenie. A játékvezető tíz perc hosszabbítást rendelt el a játék többszöri megállása miatt, így maradt ideje a Fradinak egyenlíteni. Szabó István cserélt még egyet, Leoni érkezett Horváth Krisztofer helyére.

Bár a Fradi nyomott, beszorította a Kecskemétet a kapuja elé, de csak szabadrúgásig és szögletekig jutott, gólig már nem, így elszenvedte első vereségét a Sztankovics-érában a bajnok, a tavalyi bajnokság meglepetés-csapata pedig kimászni látszik a gödörből, hiszen egymás után második győzelme, és a bajnokverés jó alapot jelenthet a felzárkózásra.

Vezető kép: a Kecskeméti TI hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.