Pesti Srácok

A Húsvét sem hozott matyó feltámadást – Labdarúgó NB I: Mezőkövesd–Ferencváros 0–3 (0–1)

null

Nem tudott meglepetést okozni a kiesés elől menekülő Mezőkövesd a bajnoki címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 26. fordulójának zárómérkőzésén. Miután a ma délutáni találkozón a Paks hazai pályán vereséget szenvedett az Újpest ellen, így a Ferencváros megerősítette vezető helyét a tabella élén.

Papírforma Fradi-sikert ígért a zöld-fehérek mezőkövesdi vendégjátéka, hiszen a hazai csapat a táblázat utolsó helyén tanyázik, míg a Fradi az újabb bajnoki címre tör, és miután a nemzetközi kupától már elbúcsúztak, csökkent a terhelésük is. A várakozásoknak megfelelően vendégtámadásokkal indult a találkozó, a Mezőkövesd elsősorban a jól szervezett védekezésében bízott, na meg abban, hogy gólvágójuk, a bajnokságban eddig tíz találatnál járó Stefan Drazsics esetleg ma is be tud köszönni.

Az első negyedóra végén Zachariassen lőtt kapufát, illetve a továbbiakban is Piscitelli remek teljesítménye révén tartotta a gólnélküli állást a hazai együttes. A félidő hajrájában azonban egy ordító védelmi hiba után megszületett a vendégek vezető gólja. Beriasvili adta el a labdát a saját tizenhatosa előterében, Kodro ugyan nem passzolt pontosan Loncsar elé, ám Lukics hátul elügyetlenkedte a felszabadítást, Loncsar pedig köszönte szépen és a jobb sarokba gurított (0–1).

A félidőben még csak egy gól volt a vendégek előnye. Fotó: a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos Facebook-oldala
A félidőben még csak egy gól volt a vendégek előnye. Fotó: a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos Facebook-oldala
PestiSracok facebook image

A második játékrészben továbbra is fölényben maradt a Fradi, és ez hamar góllá is érett, ismét Loncsar talált a kapuba (0–2). Ezúttal is egy könnyűszerrel eladott labda után szerzett gólt a bajnok. Ezzel a lényegi kérdések el is dőltek, mert az egyértelműen látszott, hogy ebben a Mezőkövesdben ma nincs benne két vagy több gól, ahhoz, hogy legalább egyenlítsen. A félidő derekán Marquinhos fejelt a kapufára, majd Pászka, Makreckis és Szevikjan is veszélyeztetett. Már bőven belül jártunk az utolsó tíz percen, amikor az ezúttal csak csereként pályára lépő Varga Barnabás is betalált (0–3), így fölényes győzelmet aratott a Ferencváros.

A címvédő megerősítette helyét a táblázat első helyén, miközben a Mezőkövesd helyzete lassan, de biztosan kilátástalanná válik a bennmaradásért folytatott harcban.

Vezető kép: a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.