Pesti Srácok

Kanadai csillagok nézőcsúcs előtti fellépése zárta a szenzációs magyar hokis hetet (PS-exkluzív!)

null

Tizenötezer néző ünnepelte meg az MVM Dome-ban a magyar jégkorong-válogatottat, amely – ahogyan azt portálunkon is olvashatták – megnyerte a bolzanói divízió I-es világbajnokságot, amellyel ismét feljutott az A-csoportba. Ezzel egy időben az idei elit-világbajnokság előtt ismét hazánkban játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a címvédő Kanada. Így minden adott volt a bolzanói siker megünneplésére, hiszen a világ legjobbjai elleni gálameccsen zárhatta a tavaszt immáron A-csoportos nemzeti csapatunk.

Románia ellen nem várt vereséget szenvedett jégkorong-válogatottunk a nemrégiben véget ért divízió I-es világbajnokságon, ami után némi „vihar” is támadt az öltözőben, ám ezt a kis közjátékot leszámítva minden idők egyik legsikeresebb vb-szereplését produkálták legjobbjaink.

A magyar válogatott 2008 és 2015 után ismét hét év múlva, 2022-ben jutott fel az A-csoportba, ahonnan 2023-ban kiestünk. Jóllehet, szereplésünk alapján talán megérdemeltük volna a bennmaradást, mégsem lehetett elvárásként megfogalmazni a mieink felé az azonnali visszajutást, mert az elmúlt években elképesztően kiegyensúlyozottá vált a második vonal. Erre éppen a mögöttünk hagyott világbajnokság szolgált a leginkább tanulságul. A tavaly még hozzánk hasonlóan elit-tag Szlovénia kikapott attól a Dél-Koreától, amely végső soron kiesett a harmadosztályba, miközben mi is kikaptunk attól a Romániától, amely sokkal jobban szerepelt Bolzanóban, mint az előzetesen bárki is várta tőlük.

A korongbedobás pillanata a Magyarország-Kanada jégkorong-mérkőzésen, május 7-én az MVM Dome-ban. A szerző felvétele.
A korongbedobás pillanata a Magyarország–Kanada jégkorong-mérkőzésen, május 7-én az MVM Dome-ban. A szerző felvétele
PestiSracok facebook image

Szlovénia ellen korábban vb-meccset még sosem nyertünk, és előzetesen nem nekünk állt a zászló a hazai jégen szereplő olaszokkal szemben sem. Így tehát úgy vágtunk neki a világbajnokságnak, hogy bravúr kell a feljutáshoz, ami viszont duplán is bravúr lenne, hiszen korábban még sosem sikerült a klasszikus „liftezés”, vagyis a kiesés utáni azonnali visszajutás.

Idén meglett a dupla bravúr, sőt, tripla. Jégkorong-válogatottunk legyőzte Szlovéniát, és Olaszországot, kiesése után rögtön visszajutott az A-csoportba és egyben világbajnokként tette ezt, hiszen végeredményben meg is nyerte a bolzanói seregszemlét. Külön öröm, hogy mindezt egy korosztályváltás idején voltunk képesek elérni, hiszen a korábbi alapemberek közül többen végleg elbúcsúztak a válogatottól, helyükön pedig fiatal tehetségek kaptak szerepet, nem egy esetben főszerepet a csapatunkban.

Papp Kristóf, Varga Balázs, Ortenszky Tamás, Németh Kristóf, Nemes Márton, vagy éppen Hadobás Zétény egyaránt a jövő nagy reménységei és olyan képességű hokisok, akik következő évtizedben alapemberei lehetnek nemzeti együttesünknek. Külön kell szólni a kapusposztról is, ahol a hagyományokhoz híven ezúttal is remek a felhozatal. A norvég élvonalban védő Bálizs Bence topkategóriás kapusteljesítménnyel rukkolt elő a vébén, de a Kanada elleni meccsen a mindössze 23 éves Horváth Dominik is remekelt.

Bálizs Bence nemcsak a bolzanói vb-n, de a kanadai válogatott ellen is parádézott a kapuban. Itt éppen Owen Power lövését hatástalanítja. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

S ha már a Kanada elleni párharc szóba került: a jégkorong nagyszerű propagandája volt az MVM Dome-ban megrendezett mérkőzés. A szenzációs hangulatról a csarnokba kilátogató tizenötezer néző gondoskodott. Korántsem mellékes, hogy ez a létszám minden idők legnagyobb nézőserege volt magyarországi jégkorong-mérkőzésen, vagyis nézőcsúcs született. Nagyon sok gyermek is jelen volt a lelátón, köztük egész utánpótlás-csapatok, sokan közülük saját csapatuk mezében, vagyis a sportág iránt elkötelezett fiatalokban szerencsére nincs hiány.

A lefújást követően nemcsak a győztes tiszteletére szólt a kanadai himnusz, de a szokásoknak megfelelően a szurkolótábor a magyar Himnuszt is elénekelte csapatunkkal közösen. Kalapemelést érdemelnek a kanadai csapat tagjai, akik fejvédőjüket levéve, vigyázzállásban hallgatták végig a mi nemzeti imádságunkat is.

A mérkőzés végén a kanadai játékosok is tisztelettel hallgatták nemzeti imádságunkat. A szerző felvétele.
A mérkőzés végén a kanadai játékosok (jobb oldalon) is tisztelettel hallgatták nemzeti imádságunkat. A szerző felvétele

Ami a mérkőzés szakmai részét illeti: természetesen a világbajnoki címvédő juharlevelesek – NHL-játékosokkal a soraikban – láthatóan más szintet képviseltek, mint a mieink. Nem meglepő, hogy Kanada a címvédés szándékával utazik a hétvégén kezdődő csehországi elitvébére. A 4–0-s vendéggyőzelem inkább ránk nézve volt hízelgő, egyben sokat elmond a közel negyven lövést hatástalanító kapusaink kiváló teljesítményéről is.

Ám az is látszik, hogy csapatunk egyre inkább képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is, így nem reménytelen az, hogy jövőre – történetünk során először – sikerüljön kivívni a bennmaradást a legjobbak között. Az idei év bravúrja, vagyis az azonnali visszajutás elérése után ez lehet a következő nagy cél a magyar jégkorong-válogatott előtt.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.