Pesti Srácok

Döntetlenek után zakó, tovább folytatódik a Fradi „Keane-os” bajnoki szereplése - Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Ferencváros 1–0 (1–0)

null

Bár a második félidőben gyakorlatilag egykapuzott a Fradi, továbbra sem megy a bajnokságban a címvédőnek. A 19. forduló rangadóján a Puskás Akadémia Nagy Zsolt gyönyörű fejesgóljával legyőzte a zöld-fehéreket, amellyel átvette a vezetést a táblázaton. Örömteli, hogy a hazai győzelemben Pécsi Ármin, Markgráf Ákos és Nagy Zsolt játszott kiemelt szerepet.

Köszönhetően a Puskás Akadémia kiemelkedő idei szereplésének, valamint annak, hogy a címvédő Ferencváros fordulók óta botladozik a honi pontvadászatban, rég látott izgalmakat hoz a bajnokság. A 19. forduló zárómérkőzésének házigazdája, a Puskás Akadémia egy mai győzelemmel úgy is átvette volna a vezetést a tabellán, hogy a Fradinak immár nincs elmaradt meccse. Ez kellő motivációt jelenthetett a zöld-fehérek ellen a hazaiaknak, még akkor is, ha a hét közepén éppen az alapító, Orbán Viktor miniszterelnök emelte ki, hogy a klub számára az elsődleges cél továbbra is a tehetségek nevelése, nem pedig a bajnoki cím. Ezzel szemben a Ferencvárosnál egyértelmű és kimondott cél a bajnoki aranyérem besöprése, amihez ma már mindenképpen el kellett indulnia a győztes úton a zöldeknek. A Fradinál bemutatkozott a hétközi, Kady Borges–Julio Romao játékoscsere kapcsán hazánkba szerződő brazil futballista, aki azonnal a kezdőcsapatba jelölt Robbie Keane vezetőedző.

Mindkét együttesnél akadtak hiányzók, a Puskás Akadémia hátul, a Fradi pedig elől volt kénytelen nélkülöznie egy alapemberét, Golla, illetve Varga Barnabás személyében, akik mindketten sárga lapok miatti eltiltásuk okán nem szerepelhettek a rangadón. Rajtuk kívül továbbra is hiányzott a vendégek kezdőkapusa, Dibusz Dénes.

Összeállítások

PestiSracok facebook image

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceriras, Arutyunyan, Stronati, Markgráf – Favorov, Plsek, Levi, Nagy Zs. – Soisali, Colley. Ferencváros: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Tóth A., Abu Fani – Traoré, Romao, Ben Romdan – Saldanha.

Első félidő

Aktívan kezdett mind a két csapat, igyekezett támadni, de a védelmek állták a sarat, így jelentősebb helyzet nem alakult ki. A 12. percben Levi kapott sárga lapot Romao visszahúzásáért. Az első negyedóra végén kissé beszorult a kapuja elé a hazai csapat, a Fradi két szögletet is elvégezhetett, ezekből azonban nem alakult ki komoly helyzet. A 20. percben Stronati fejesét védte könnyedén Varga Ádám. Két perccel később Nagy Zsolt lőtt nagy helyzetből kapura egy kontra végén, de nem tudta jól irányítani a labdát. A félidő feléhez érve lüktető, jó iramú meccset láthattunk. A 35. percben nagyon szép góllal szerzett vezetést a Puskás Akadémia. Bal oldali szabadrúgás után a középen kiválóan érkező Nagy Zsolt védhetetlenül bólintott a kapu jobb oldalába (1–0). A félidő hátralévő részében a Fradi támadott, helyzetig is eljutott Tóth Alex, majd Traoré révén, utóbbihoz Stronati hibája is kellett, de nem sikerült egyenlíteni, így hazai előnynél jött a pihenő.

A felcsúti Jonathan Levi (b) és a ferencvárosi Ibrahim Cissé a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Puskás Akadémia-Ferencvárosi TC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2025. február 9-én.<br />Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A felcsúti Jonathan Levi (b) és a ferencvárosi Ibrahim Cissé a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Puskás Akadémia-Ferencvárosi TC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2025. február 9-én.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Második félidő

Pompás Saldanha-lövéssel indult a második játékrész, amely a felső kapufán csattant, nem kis részben azért, mert Pécsi ujjheggyel még hozzá tudott érni. Egy perccel később a gólszerző Nagy Zsolt „sárgult be”. A Fradi elképesztő elánnal kezdett rohamozni, ami további helyzeteket is hozott, ismét Saldanha lőtt, de blokkolták, majd a felpattanót Pécsi Ármin nagy bravúrral kiütötte. Egy perccel később Levi tette próbára Varga Ádámot. Az 56. percben Ben Romdan helyére a télen Topolyáról szerződtetett Csirkovics érkezett, ez volt a mérkőzés első cseréje. A 60. percben Tóth Alex erőszakossága hozta az újabb nagy Fradi-helyzetet, jól indította Csirkovicsot, akinek centerezése után Traoré lőtt közelről, de Pécsi Ármin bravúrral védett. Bár a kipattanót Abu Fani a hálóba pofozta, de már lesen volt. A 64. percben Puskás-szabadrúgás után az első kísérlet lejött a sorfalról, az ismétlésnél Levi lövése már jobb volt, de fölé szállt a blokkról. A szöglet után Colley került nagy helyzetbe, majd újabb szöglet jött, ami után ismét Colley hibázta el a hatalmas ziccert. A 66. percben mindkét oldalon cseréltek az edzők. Hornyák Zsolt lehozta Colleyt és Soisalót, helyettük Fameyeh és Nissilä érkezett, míg a vendégeknél Traoré és Tóth Alex jött le, akiket Lenny Joseph és Pesics váltott.

Nagy Zsoltnak (j) nem véletlenül van bérelt helye a válogatottban is. A Fradi ellen is kiválóan játszott és győztes gólt szerzett.<br />Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagy Zsoltnak (j) nem véletlenül van bérelt helye a válogatottban is. A Fradi ellen is kiválóan játszott és győztes gólt szerzett.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 78. percben Levi rúgott oda Abu Faninak a hazai tizenhatos bal oldali csücskénél, Civic jól ívelt a kapu elé, Joseph azonban csúnyán mellé fejelte a labdát. Továbbra is nyomott a Fradi, a Puskás azonban szervezett védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel – Pécsi Ármin a mezőny legjobbja volt – őrizte egygólos előnyét. A 87. percben vendégszöglet után Saldanha lőtt ballal az égbe, nagy helyzetből. A 90. percben Markgráf kapott sárga lapot, Abu Fani pedig szabadot ívelhetett be, de ezt is kifejelték, sőt, a meglóduló Fameyehet lerántotta Makreckis, így ő is sárga lapos lett. A szabadrúgást Levi Varga kezébe lőtte. A 92. perc elején bejött még Kehinde, kicsit talán későn. A 92. perc végén Saldanha fejese már túljutott Pécsin, ám Markgráf – a hazaiak fiatal, saját nevelésű védője – elképesztőt mentett.

Ez volt a mérkőzés utolsó nagy helyzete, mert Pesics fejese már nem jelentett veszélyt. Ezzel a Puskás Akadémia kihasználta a Fradi bajnoki botladozását, begyűjtötte a három bajnoki pontot, amely még nagyon sokat érhet a végelszámolásnál. A Fradinál pedig most már tényleg érdemes lesz elgondolkodni, hogy min kell változtatni a hazai meccseken, mert látványosan nem megy a bajnokságban a címvédőnek. A Puskás Akadémia ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a tabellán, és legközelebb Debrecenben vendégszerepel, míg a Fradi hazai pályán a Paks ellen javíthat majd.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.