Feleslegesen vegzálják a magyar futball szurkolóit – Így akarunk minél több nézőt bevonzani a stadionokba?

Törvénytelen igazoltatás, kisgyermekek vegzálása, brutális arrogancia – az elmúlt időszakban ilyen és ehhez hasonló hozzáállás jellemezte a biztonsági szolgálat munkáját, amelyet a klubszurkolók ellenőrzésével és a biztonság fenntartásával bíznak meg. Olykor maga a biztonsági cég jár el önkényesen, de többségében a rendező csapat vezetősége dönt úgy, hogy – akár illegális keretek között is – „veszélyes elemként” kezeli a vendégdrukkereket. A kérdés persze adott: hogyan lehet növelni a szurkolók számát, ha azt tapasztalják, hogy megalázzák őket akár a beléptetésnél, akár a meccs közben?
Az, hogy a szurkolók fogadására szükséges esetben nagy erőkkel készülnek a hazai csapatok a biztonsági szolgálat alkalmazásával, helyes és üdvözítő. Valljuk be, a futballmérkőzés nem színház vagy mozi, és talán hasonló felkészülést igényel, mint egy kisebb fesztivál biztonságának garantálása. Nem a nézők száma, sokkal inkább a szurkolók szervezettsége miatt.
Igaz, egy múlt vasárnapi mérkőzésen egészen érthetetlen, és finoman szólva is megbotránkoztató döntés született a rendező csapat vezetése részéről.
Törvénytelen igazoltatás

Az Ajka–Honvéd mérkőzés eleve úgy kezdődött, hogy a hazai csapat vezetősége úgy döntött, nem ad több jegyet 250 darabnál a Kispest-szurkolóknak egy 5 ezer főt is befogadni képes stadionban, többszöri kérésre sem. Pedig a jegyek alig egy nap alatt elfogytak. Ilyenkor van egy ismert alternatív lehetőség, hogy semleges – azaz a vendégcsapat címerét és/vagy feliratát nem tartalmazó – ruházatban megtekintse bárki a mérkőzést a hazai szektorban, amelyet az MLSZ szabályzata engedélyez.
Ám az Ajka vezetősége a mérkőzés előtt egy meglehetősen ellentmondásos közleményt adott ki, amelyben – nincs erre jobb szó – nemes egyszerűséggel megfenyegeti a Kispest-szimpatizánsokat, hogy lakcímkártyát ellenőriznek a hazai pénztárnál, hogy oda még a szabályzat szerint semleges szurkolónak számító nézők se vegyenek jegyet. A következő mondatban pedig már a Honvéd-címerrel ellátott ruházatot nevezi meg kizáró oknak a szöveg.
Tájékoztatjuk vendégszurkolókat, hogy a vasárnap 15:00 órakor kezdődő FC Ajka–Budapest Honvéd FC mérkőzésre elfogyott elővételben mind a 250 db belépőjegy , így a találkozó napján nem nyit ki a vendégpénztár. Kérjük a vendégszurkolókat, hogy jegy nélkül ne induljanak útnak. A hazai szektorokba való belépést megelőzően a biztonsági szolgálat szakemberei ellenőrizni fogják az érvényes Veszprém vármegyei lakcímkártya és a személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány együttes meglétét. Ezek hiányában a biztonsági szolgálat a belépést köteles megtagadni! A Honvéd mezét, sálját, színeit viselő drukkereket érvényes belépővel sem engedik be a hazai szektorokba
– olvasható a közleményben.
Ráadásul adatvédelmi törvényt sért az, ha a biztonsági szolgálat emberei ellenőrzik az iratokat, erre ugyanis nincs felhatalmazásuk, kizárólag a rendőröknek. A hatóság pedig nem adhatja ki harmadik félnek az ellenőrzött adatokat.
A csak.taccs.hu azt írta, ennek ellenére valóban ellenőrizték az iratokat a biztonsági őrök, és a rendőrök csak annyit tudtak tenni, hogy felhívták a figyelmet a polgári peres eljárás lehetőségére a sértetteknek, de a mérkőzésről ugyanúgy lemaradtak.

Boszorkányüldözés piroshow miatt?
Persze nem ez volt az egyetlen szurkolóellenes megnyilvánulás. Nem is olyan rég a fehérvári szurkolói csoport, az RBD Ultras jelezte, hogy a Fehérvári Rendőrkapitányság „boszorkányüldözést folytat" egyes szurkolók ellen a január végén megrendezett, Újpest elleni hazai bajnokin bemutatott pirotechnikai show miatt, amiről a tábor úgy gondolja, hogy „bocsánatos bűn". A közleményben pontokba szedték azt is, hogy mi várta őket a felcsútiak elleni találkozó előtt – ezeket a pontokat idézzük.
- „A szurkolói kellékek tárolására a város által rendelkezésünkre bocsátott konténerünket a mérkőzés előtt 2 órával meglátogatta a rendőrség. Bombakereső kutyával vizsgálták át."
- „Beléptetéskor a zászlókat vivő emberektől személyi igazolványt kértek a biztonsági szolgálat emberei (!!!) és azt le akarták fotózni (!!!)."
- „A biztonsági szolgálat alkalmazottai a szurkolóktól elvették a szotyit, levetették a téli kesztyűket (igen, télen a kesztyűt nem lehetett bevinni a stadionba!), ruházatátvizsgálás címén pólóra vetkőztettek embereket és/vagy kiléptették a cipőikből… és ennél a pontnál még nagyon hosszan sorolhatnánk a túlkapásokat. Ami motozás és átvizsgálás címén zajlott az az abúzus fogalmához sokkal közelebb állt."
- „A beléptetést végző biztonságiaknál alapvetően hiányzott a jó modor. Mélységes arroganciával és megvetéssel álltak a szurkolókhoz. Nagyon fontos megjegyezni, hogy minden Videoton-szurkolóhoz és nem csak az ultrákhoz! "
Az RBD Ultras ezért tiltakozásul a felcsúti csapat elleni meccs legelején kivonult saját szektorából.

Az ajkaihoz hasonlóan a zalaegerszegi vezetőség sem kímélte a vendégszurkolókat 2023 nyarán. A Diósgyőr-szurkolók ugyanis az alábbi tárgyakat nem vihették be: pirotechnikai anyagok, öngyújtó, elektromos cigaretta, aprópénz és egyéb bedobható tárgyak, úgymint parfüm, és gyorstöltő. A pirotechnika még hagyján, de a többi egészen abszurd tiltás.
Ráadásul ahogyan a DVTK-szurkolók blogja, az amigeleken.hu írta, a beléptetésnél nemcsak motozás és csomagellenőrzés volt, hanem kivétel nélkül mindenkivel, még a gyerekekkel is levetették a cipőt a zalai szekusok. Szintén abszurd, hogy még a szandált is le kellett venni.
A DVTK szurkolók persze nem hazudtolták meg magukat, a meccs közben levették a cipőjüket és azokat a magasba emelve fejezték ki véleményüket a felháborító eljárásól.
A helyzet abszurditását még inkább fokozta, hogy a büfében aprópénzt is visszaadtak a vendégszurkolóknak az eladók, amit egyébként a szekusok a beléptetésnél elvettek.
Persze előfordult az is, hogy a jelek szerint maga a biztonsági szolgálatot fenntartó cég gondolta úgy, hogy törvénytelenül használt tárgyakkal, mint viperával vagy könnygázzal támad rá a vendégszurkolókra, amelynek előzményét azóta is homály fedi, ha egyáltalán volt. A tavaly áprilisban megrendezett Kazincbarcika–Honvéd mérkőzés 75. percében több kétes hátterű kigyúrt-kopasz férfi jelent meg fényvisszaverő mellényben a vendégszektorban, hogy a fent említett tiltott eszközökkel tömegverekedést provokáljon ki, ami sajnos sikerült is. A lenti videón az is tisztán kivehető, ahogyan egy mellényes hátulról megrúgja az egyik drukkert. Végül a „biztonsági szolgálat” emberei kényszerültek meghátrálásra, miután nem hagyták magukat a kispesti szurkolók.
Annyiban pozitív eredménnyel zárult a botrány, hogy a hazai klub által alkalmazott biztonsági céggel felbontották a szerződést, vagyis lett következménye az ügynek.
Az viszont sajnálatos, hogy az utóbbi időkben rendesen megszaporodtak a szurkolókat elidegenítő lépések, és ha nem is minden esetben, de többségükben ok nélkül, feleslegesen vegzálták a drukkereket a biztonsági szolgálat emberei. Ezzel együtt pedig a drukkerek elégedetlenségét kifejező kiírások is megszaporodtak, "A szurkoló nem bűnöző!" felirattal.
Ha a felesleges szurkolói vegzálások így folytatódnak, akkor a Magyar Labdarúgó Szövetségnek is lépnie kell az ügyben. Különben félő, hogy búcsút kell mondjon az álomhatárt jelentő nyolcezres átlagnézőszámtól.
Kiemelt kép: Kétes hátterű "biztonsági őrök" a Kazincbarcika–Honvéd mérkőzésen, 2024 áprilisában. Tiltott eszközöket, azaz viperát és könnygázt is használtak. Fotó: YouTube