Pesti Srácok

Sikeres volt a mentőakciónk, megmenekült a Püski Könyvesház! (PS-exkluzív!)

Sikeres volt a mentőakciónk, megmenekült a Püski Könyvesház! (PS-exkluzív!)

Bő egy évvel ezelőtt féltő hangú cikkben, valamint egy tévéadásban hívtuk fel a figyelmet arra, hogy veszélybe került a magyar kultúra egyik legfontosabb helye, a közel százéves Püski Könyvesház. A cikkünk és az adásunk megjelenése óta eltelt időben szerencsére kedvező változások történtek, így ma már kijelenthető: elhárult a bezárás veszélye. Nagy öröm számunkra, hogy – amint azt Püski István elmondta – az állam hathatós segítségnyújtása mellett a portálunkon megjelent cikk és a Pesti TV-ben sugárzott beszélgetés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bolt a jövőben is működhessen.

A vészharangok tudatos megkongatása volt a célunk a Püski Könyvesházról írt tavalyi cikkünkkel és Pesti TV-s beszélgetésünkkel, hiszen akkoriban értesültünk róla, hogy olyan nagy a baj, ami könnyen a bolt végleges bezárásához vezethet. Nemrégiben érdeklődtünk Püski Istvánnál, hogy mi a helyzet a bolttal? Örömmel nyugtáztuk, hogy a „Könyvesember”, Püski Sándor fia kedvező fejleményekről tudott beszámolni.

A tavalyi évben a probléma napvilágra kerülése után szerencsére pozitív fejlődési irányt vettek a dolgok. Növekedett a forgalmunk, ismét többen tértek be hozzánk. Emellett állami támogatásban is részesültünk, amelynek köszönhetően hosszabb távon is biztosítottnak látszik a könyvesház működése. Fontos kiemelni, hogy a kiadót mindenáron megőriztük volna akkor is, ha a boltot nem tudtuk volna tovább üzemeltetni, de nagy megnyugvás, hogy a bolt is tovább tud működni. S hogy volt-e szerepe a Pesti Srácok és a Pesti TV segítségének a bolt megmaradásában? Nagyon is nagy szerepe volt annak, hogy megkongatták a vészharangokat, amit ezúton is még egyszer köszönök a Pesti Srácoknak. Fontos munkát végeztek, ami nélkül aligha sikerült volna megmenteni a könyvesházat. Ugyanígy köszönetet mondok azoknak az íróbarátainknak, akik szintén támogatásukról biztosítottak bennünket, valamint természetesen az olvasóknak, a kínálatunk iránt érdeklődőknek. Nyilván nagyon örülnénk több könyv iránt érdeklődő és olvasó látogatná meg boltunkat, mert az a küldetésünk, hogy kiszolgáljuk őket.

Érdekesség, hogy a közelmúltban többen is azzal telefonáltak be az üzletbe, hogy nyitva van-e még, mert ők azt hallották, hogy bezárt. Püski István nem tudja, honnan kapott szárnyra ez a pletyka, de most már nincs semmi valóságalapja, amit ezúton is megerősített.

A veszély elhárult, a könyvesház működése biztosított. Nyitva tartásunk is a régi, minden hétköznap 10-17-ig várjuk olvasóinkat. Természetesen interneten is lehet rendelni a boltunkból, webáruházunkban mindig kaphatók aktuális újdonságaink, ha valami esetleg nincs meg éppen, örömmel beszerezzük. A Püski Kiadó a közeljövőben számos különlegességgel jelentkezik majd. Kiadjuk Döbrentei Kornél legújabb verseskötetét, Koltay Gábor Nemeskürty Istvánról írt nagyszerű könyvét, Cey-Bert Róbert Gyula következő munkáját és jó szívvel ajánlom Udvardi Zoltán elfelejtett győzelmeinkről szóló történelmi témájú kötetét is.

Vezető kép: a Püski Könyvesház bejárata a Krisztina körúton. A szerző felvétele.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.