Pesti Srácok

Nagyágyúkkal igyekszik az Eb-dobogóra férfi sakkválogatottunk

Nagyágyúkkal igyekszik az Eb-dobogóra férfi sakkválogatottunk

Két legnevesebb sakkozónkkal, valamint legígéretesebb fiatal játékosunkkal ül asztalhoz a magyar férfi sakk-válogatott a Grúziában ma kezdődő sportági Európa-bajnokságon. Az első táblán Rapport Richárd, a másodikon pedig Lékó Péter mérkőzik majd színeinkben. Nem csupán álom az, hogy odaérjünk a dobogóra, hiszen előzetesen is a harmadik legjobbnak sorolták be válogatottunkat.

Tavaly az egyik legnagyobb eredményét azzal érte el a magyar férfi sakk-válogatott, hogy ismét visszatért a csapatba a két legmagasabban rangsorolt játékosunk, Rapport Richárd és Lékó Péter. A két extraklasszis a budapesti olimpiára tért vissza a válogatottba, és nagy örömmel nyugtázhatjuk, hogy bár Lékó Péter akkor még nem mondta biztosra, hogy az olimpiát követően is asztalhoz ül, végül mégis igent mondott a folytatásra.

Mellettük a fiatalabb nemzedék hatalmas tehetsége, Gledura Benjamin is ott van a Batumiba utazó csapatunkban, miként a nemrégiben honosított Szjugirov Szanan is, aki szintén remek eredményeket ért el a múltban. Ötödik sakkozónk ezúttal Bánusz Tamás lett, Berkes Ferenc most nincs ott a csapatban. Ők hárman a hátsó táblákon megszerzett fontos pontjaikkal sokat hozzátehetnek majd válogatottunk eredményességéhez.

Gledura Benjamin (szemben) megszerzett pontjai is nagyon fontosak lesznek csapatunk jó eredményéhez. Fotó: Kovács Attila 

Balogh Csaba szövetségi kapitány a Magyar Távirati Irodának elmondta: Rapport, Gledura és Bánusz a német Bundesligában folyamatosan asztalhoz ült, így versenyben vannak és formájuk biztató.

„A dobogó a cél, de ezt könnyebb elvárni, mint megvalósítani. Valószínűleg harmadik kiemeltek leszünk, viszont az élbolyban nagyon közel vagyunk egymáshoz az Élő-pontok és a tudás szempontjából is. Van tíz erős férficsapat, amelyikből szinte bármelyik az első háromban lehet, de mindenképpen dobogón szeretnénk végezni.” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Mindenesetre a dobogós helyezés könnyen valóra válhat, ha figyelembe vesszük, hogy – kontinenstornáról lévén szó – nem lesz szerepelhet a tornán India, Kína, az Egyesült Államok vagy éppen az elmúlt években egyre nagyszerűbben szereplő Üzbegisztán válogatottja. Ez mindenképpen előny a bombaerős magyar csapat számára, jóllehet, a mezőny természetesen így is figyelemre méltó, hiszen a német válogatott – amelynek egyik feltörekvő reménységét, Vincent Keymert éppen Lékó Péter edzi – valamint a holland együttes is győzelmi reményekkel érkezett a grúziai városba.

Ami a hölgyek mezőnyét illeti, természetesen ott is asztalhoz ül Magyarország. A Galyas Miklós szövetségi kapitány által összeállított női válogatott a Gaál Zsóka, Davaademberel Nomin-Erdene, Papp Petra, Terbe Julianna, Karácsonyi Kata összetételben szerepel majd az Európa-bajnokságon. A hölgyeknél is készült előzetes rangsorolás, itt szerényebb rangsorhelyezést kaptunk, válogatottunkat ugyanis a tizenharmadik legerősebb csapatnak tartják a verseny előtt. Figyelembe véve azonban, hogy Gaál Zsóka rendkívül jó teljesítménnyel örvendeztetett meg bennünket az elmúlt időszakban, az ő vezérletével csapatunk bekerülhet a legjobb tízbe, ami ugyanolyan bravúrnak számítana, mint a férfiak reménybeli dobogós helyezése.

A Batumiban ma elrajtoló sakk Európa-bajnokságot nyílt, svájci rendszerben bonyolítják le és a csapatok kilenc fordulót játszanak majd.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor