Az utolsóelőtti lépést megtette az ETO! – Labdarúgó NB I: ETO FC Győr–Diósgyőri VTK 4–0 (2–0)

Magabiztos, négygólos győzelmet aratott az ETO FC Győr a DVTK ellen, így továbbra is vezeti a tabellát, s akár az utolsó fordulóban aratott győzelmével, akár a Ferencváros mai, újpesti vereségével megnyeri a bajnokságot!
Hatalmas tét tudatában lépett pályára a Győr a labdarúgó NB I tegnapi játéknapján, hiszen a zöld-fehérek egy pontos előnnyel vezetik a táblázatot, vagyis győzelmük esetén akkor is pontelőnnyel várhatták az utolsó fordulót, ha a Ferencváros legyőzi az Újpestet a Megyeri úton, sőt, még a bajnoki cím is meglehet már a héten, ha ők nyernek, a Ferencváros pedig kikap. Látszott mindez a hazaiak felállásán is, mert idei utolsó hazai bajnokiján Borbély Balázs a legerősebb kezdőt küldte pályára. A Diósgyőr elleni találkozón Bumba és a Fradi ellen győztes gólt szerző Bánáti is szerepet kapott, elöl pedig természetesen a házi gólkirály, Benbouali kezdett.

Ami a vendégeket illeti, a Diósgyőr dicstelen szezont tudhat maga mögött, amelynek nem is lehetett más a vége, mint kiesés. Az élvonaltól már biztosan búcsúzó DVTK-ban seregnyi fiatal kapott lehetőséget Takács Péter vezetőedzőtől, aki tartotta a szavát, hiszen kinevezésekor ígérte, hogy már a jövő évi, másodosztályú szereplésre is készülve lehetőséget fog adni a klub utánpótlásában pallérozódó fiatal tehetségeknek, akiktől jövőre majd a visszajutást remélik. Mivel sérülések miatt egyébként is voltak hiányzó játékosok a piros-fehéreknél, így el lehet mondani, hogy igazi csikócsapattal igyekeztek megnehezíteni az aranyéremre törő Győr dolgát.
Összeállítások
Győr: Petras – Vladoiu, Csinger, Krpics, Stefulj – Tóth – Vitális, Bumba, Bánáti, Schön – Benbouali. Vezetőedző: Borbély Balázs. Diósgyőr: Bánhegyi – Szakos, Szatmári, Bárdos, Kiss B. – Galántai, Kovalenko, Esiti, Holdampf, – Tamás M., Macsó. Vezetőedző: Takács Péter.
Ilyen volt az ETO-DVTK mérkőzés:
Első félidő
Győri mezőnyfölény jellemezte a találkozó első negyedóráját, ám ez nem jelentette azt, hogy a tiszta feketében játszó Diósgyőr sündisznóállásba vonult volna. Időnként bátran előre törtek és el is jutottak a győri kapu előterébe, Kovalenko révén lövéssel is próbálkoztak, ami elkerülte a kaput. A Győr támadt, igyekezett gólhelyzeteket kidolgozni, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, a szabadrúgásokat pedig szintén nem sikerült gólveszélyesen elvégezni. Érezhető volt, hogy a tét miatt kissé ideges az ETO. A 25. percben Benbouali visszapasszából Schön került helyzetbe, de jobbal mellé ívelte a labdát. A 32. percben hatalmas védelmi hiba után előbb Bumba, majd Benbouali lőhetett volna gólt, de Bumba lövését bravúrral védte Bánhegyi, a kipattanót pedig Benbouali fölé bombázta. A 33. percben viszont már gólra váltotta fölényét a hazai csapat. Bánáti kevergetett szépen a jobb szélen, az alapvonal közelében, beadására jól érkezett Schön, akinek fejese a bal kapufát érintve pattant a hálóba (1–0). Ragyogóan helyezett fejes volt, a fiatal diósgyőri kapus nem tehetett a gólról. A 40. percben Esiti kapott sárga lapot, miután rácsúszott hátulról Krpics lábára. Néhány perc csendesebb játék után a 44. perc végén növelte előnyét a Győr. Stefulj kapott jó labdát, majdnem középen, ballal tolt egyet rajta, ám nem lőtt, hanem Schönt szöktette, akinek beadása megpattant ugyan az egyik védőn, ám éppen így lett jó Benboualinak, aki közelről a hálóba stukkolt (2–0). A középkezdés utáni másfél percben már nem változott az eredmény, magabiztos előny birtokában mehetett pihenni a hazai csapat.
Második félidő
A félidőben kettős csere volt a Diósgyőrnél, Esiti és Galántai jött le, Sajbán, valamint Farkas érkezett a helyükre. Alig indult útjára a labda, máris újabb gólt szerzett a házigazda. A 47. percben eladta a labdát a DVTK a saját térfelén, Benbouali jól szöktette Schönt a balösszekötő helyén, és ballal szépen gurított a hálóba (3–0). Az 58. percben Bánáti helyett Bíró érkezett, a csere sérülés miatt történt, reméljük, nem súlyos Bánáti sérülése. A 62. percben Bárdos kapott sárga lapot lerántásért. A 65. percben Vitális lőtte telibe az oldalhálót, ám egy perc múlva már ismét góltól rezgett a háló. Bumba lőtte középre a labdát a jobb oldalról, Schön önzetlenül Stefuljhoz passzolt, aki lőtt, lövése pedig két vendégvédőn is irányt változtatva hullott a hálóba (4–0). A gól után mindkét edző frissített csapatán, Takács Péter újabb fiatalt vetett be, Kiss László állt be Macsó Máté helyett, a hazaiaknál pedig Bumba és Benbouali jött le, Szép és Piscsur váltotta őket. A 73. percben a legnagyobb vendéglehetőséget láthattuk, amikor szöglet után Bárdos szépen fejelt, de Petras bravúrral hárított. A 77. percben kettős vendégcsere történt, Komlósi és Varga érkezett Holdampf és Szatmári helyett. A 83. percben Borbély Balázs is kihasználta utolsó cserelehetőségeit, Schön és Vladoiu lejött, Décsi és Zsivkovics kapott úgy tíz percet. A 86. percben Vitális műesésért sárgát kapott, amely a mérkőzés utolsó érdemi eseménye volt, mert a hátralévő percek már leperegtek.
A Győr amilyen idegesen kezdett, olyan magabiztossá vált az első félidő derekától kezdve, és sima, bajnokaspiránshoz méltó győzelmet aratott a kieső ellenében. A Diósgyőr fiataljai igyekeztek, becsülettel küzdöttek, hajtottak, de végső soron nem tudták eltüntetni a két csapat közötti tudáskülönbséget. A Győr jövő héten Kisvárdán teheti fel a koronát egész éves nagyszerű teljesítményére, amennyiben ott nyerni tud, akkor minden más eredménytől függetlenül bajnok.
Vezető kép: a Diósgyőri VTK hivatalos Facebook-oldala







