Pesti Srácok

Ez a vagyon is rég elúszott már: rejtélyes külföldi üzletember újítja fel az MSZP-székházat Pikó kerületében (Videó)

Valami történik a VIII. kerületben, de az egyelőre rejtély, hogy mit ügyködnek Pikóék. A napokban olvasónk kereste meg portálunkat azzal, hogy furcsa mozgásokat látott az évek óta lepukkanva álló, volt MSZP-székház környékén. Portálunk megpróbált utána járni, hogy mi történhet a romos ingatlannal, azonban sok információval nem lettünk gazdagabbak. Legalábbis egyelőre.

A VIII. kerületi II. János Pál pápa téri volt MSZMP-, majd MSZP-székház majdnem 20 éve lepukkanva, üresen áll. A lakatlan épület a hajléktalanok és drogosok közkedvelt helye lett, már évek óta több tucatnyian használják búvóhelynek. A távoltartásukért először szögesdrótot húztak az épület köré, majd egy kétméteres téglafalat építettek az ablakok elé, ám ez kicsit sem akadályozta meg a fedél nélkülieket abban, hogy beköltözzenek. A kerítést ledöntötték és létrának használják, hogy bejuthassanak a magasan lévő ablakokon, a falon pedig egymásnak bakot tartva másznak át.

Azaz csak másztak. Mint kiderült ugyanis valami mozgásba jött Pikó András kerületében az MSZP (ex)háza táján. Egy olvasónk hívta fel rá portálunk figyelmét, hogy az utóbbi időben többször is látott egy csapatot, akik építési törmeléket és alapanyagokat vittek be a lepukkant épületbe, láthatóan ismerték a járást, és kulcsuk is volt a lezárt ingatlanhoz.

Portálunk ezért a helyszínen próbált meg több információhoz jutni, annak kapcsán kinek a kezébe is kerülhetett a volt irodaház. Éppen jókor érkeztünk, és helyszínen az éppen berakodó munkásokkal is tudtunk váltani egy pár szót, igaz túl sokat tőlük sem tudtunk meg. Mindössze annyit, hogy az ingatlant egy külföldi vállalkozó vásárolta meg, aki felújítást tervez, de hogy ki ez a személy, vagy hogy egyáltalán kinek a megbízásából dolgoznak, ők sem tudtak válaszolni.

PestiSracok facebook image

Fotó: Olvasónk felvétele

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.