Ezek tényleg nem akarnak független Magyarországot?
Magyarország egy lokalitás. Saját szabályokkal, hagyományokkal, életmóddal, vágyakkal, teljesen a magyar tájra optimalizált mindennapokkal. Ezeknek a hagyományok és hétköznapok egyszerre vannak nagyon messze a jelenlegi nyugati életstílustól és a keleti brutalitástól. Kompország már rég nem az, talán soha nem is volt az.
Azok látták kompországnak, akiket elbűvölt a korabeli Párizs és tényleg elhitték, hogy a nagybetűs Nyugat tényleg tökéletes. Az a nyugat, immár kisbetűvel, amely megcsinálta az első és a második világháborút, a nácizmust és a kommunizmust, az egész gyarmatosítást, az önmagában is brutális kapitalizmust, amely úgy rágta, tépte szét a társadalmak szövetét, hogy semmit nem hozott létre helyette, semmit a gyáripari munkásság és a szintén nagyipari propagandán kívül. Meg persze mostanra egy nagyon jelentős számú ingyenélő álértelmiséget, amely végtelenül kártékony világértelmezések garmadáját szabadította be a társadalmak lelkébe.
Számtalanszor elmondtuk már, de mégsem épült be a gondolkodási készletünkbe, hogy a kapitalizmus amerikai és nyugati formája a társadalmak korábban felhalmozott kulturális tőkéjének felélésével lett sikeres, anyagi erőforrásait társadalmi osztályok és a gyarmatosított területek, földrészek kirablásával alapozta meg. Jelentős részben persze csak azért, mert a nyugati tudomány és technológia a XIX. század közepén-végén vált képessé arra, hogy az európai világhatalmak végtelen erőfölényben legyenek szinte minden más földrész minden civilizációjával, kultúrájával szemben.
A XIX. és a XX. századod Magyarország szinte teljesen végig gyarmati sorban, tehát kirabolható és kirabolandó területként csinálta végig. Visszafogott számítás szerint is Magyarországot az elmúlt kétszáz évben legalább öt-hat alkalommal rabolták ki az éves nemzeti összjövedelemmel összemérhető, vagy inkább annál méretesebb nagyságrendben. Az emberveszteségekről nem is beszélve. A háborúk, tudatos népirtások és a kitelepítések és kivándorlások összesen legalább négymilliónyi magyarul beszélő és alapvetően magyar kultúrájú embert tüntettek el az országból az 1800-as évek végétől 1960-ig. A Trianonból következő nemzeti veszteség pedig nem is mérhető ezen a skálán, mert az nagyságrendileg nagyobb és szörnyűbb. Ezek a veszteségek jelentős részben nemcsak az aktuális elitek rossz döntéseiből következtek, hanem inkább fundamentálisan, az ország aktuálisan korlátozott szuverenitásából. Magától, szuverenitása teljes birtokában egyik rezsim sem hozta volna meg azokat a döntéseket, amelyek ügydöntőnek bizonyultak később a fenti katasztrófák előidézésében vagy súlyosbításában.
Mi itt vagyunk megfogyva, de persze törve nem, viszont érdemes megnézni, hogy hová lettek azok a birodalmak, amelyek a törökkel kezdődően sanyargattak bennünket. Birodalmak, uralkodóházak, ideológiák sokasága tűnt el a semmibe, elfogyó életereje, agresszív ostobasága, mohósága miatt. 150 év török uralom az iszlám néhány építészeti nyomán kívül semmit nem hagyott itt, a magyar észjárás inkább tagadása az iszlámnak, a keleti zárt gondolkodásnak, mint örököse. A németeket nyögtük évszázadokon át, de a magyar néplélek mindig is szánta őket a terméketlen nagyképűségük és örömtelenségük miatt. Az osztrák császárokra rendszerszerűen nagy volt a magyar király palástja, nem tudtak mit kezdeni a megszerzett hatalmas országgal, a magyarok és úgy általában a Kárpát-medencében élő népek életformájával, nem építették, hanem rombolták a birodalmuk legerősebb egységét. Elfelejtett dicsősége a nemzetnek, hogy Horthy idején a tehetséges magyar főnemesek és az úri középosztály minden korlátoltságuk ellenére élhető hellyé tették a maradék országot. A majdnem teljes belső szuverenitás rövid két évtizedében saját kútfőből teremtették meg a nemzeti túlélés alapvető feltételeit. Az bizonyosan nem az ő bűnük, hogy az elmebajos nyugati ideológiák közül a kommunizmus után a nácizmus is ideért, a harmadik birodalom háborúja már jóval a megszállás előtt elveszejtette a magyar szuverenitás megmaradásának esélyét. Tizenkét éve volt a nácizmusnak, de évszázadnyit rombolt rajtunk is, Európán is.
A Vörös Hadsereggel ideérkező bolsevizmussal pedig egy az iszlámmal azonos mélységű és brutalitású ideológia érkezett ide nyugatról. Kis kerülővel persze, de az oroszországi kommunizmus is nyugati szülemény, és azért ne feledjük, a kor szokásai szerint embertelen cári birodalom a legrosszabb napján sem volt olyan brutális, mint a sztálini a legjobbon. A kommunista diktatúra volt idáig, az ezredfordulóig nagyjából a legpusztítóbb, ami ért bennünket. A szuverenitásunk belül is teljesen elveszett, mindent elvettek a normális, nem politizálni, csak élni akaró átlagembertől, hogy egy faék egyszerűségű ipari létbe, falanszterbe kényszerítsék.
Ez volt az első olyan szuverenitásvesztésünk, amikor nyom nélkül tüntették el az emlékeinkből is a kultúránk nagy részét. A túlélők sok mindent visszaépítettek az újra megszerzett belső szuverenitásunk elmúlt három évtizedében, de a posztmodern technikai robbanás a fiatalok lelkében nem sok helyet hagyott a hagyományoknak. A baj az, hogy a szebb reményű Európai Unió pont ugyanolyan ideológiai szörnyeteggé vált, mint eddig minden, ami nyugatról jött. Felsőbbrendűségi tudat, birodalomépítés, társadalommérnökösködés, hajlam bárkinek a kirablására, aki szembe jön. Talán annyit újítottak, hogy a többől többet hagynak, de a kultúránkat, az életformánkat pontosan úgy teljesen fel akarják számolni, mint az összes nagyralátó hülye előttük.
Az EU tipikusan németes birodalmi törekvései, a nálunk a hülye DK által nyomott Európai Egyesült Államok projektje, az amerikai Netflix kultúrmocsokja, az emberi lét technológiai létté silányítása mind-mind az országok belső szuverenitásának felszámolásáról szól. Mert a nemzeti, a helyi kultúrák azok, amelyek egyáltalán képesek szuverének lenni, hiszen bennük testesül meg az adott helyen élő emberek válasza az elsősorban helyi kihívásokra. A tájhoz, az éghajlathoz, a békétlen szomszédokhoz alkalmazkodni kell, mert a birodalmak, martalóc seregek jönnek és mennek, de ezek örökké maradnak.
Ha nem mi döntünk – szuverenitás híján – a saját életformánktól, akkor majd úgy kell élnünk, ahogy azt egy világvárosi, mozaikcsaládban felnövő, a biológiai nemével rossz viszonyban lévő, minimum szétfüvezett, a fizika és a biológia törvényeiről semmit sem tudó, eleve szellemileg hátrányos helyzetű, belépő szinten vegán, de anyagilag jóltartott értelmiségi elképzeli. És az olyan lesz, mintha a legmodernebb művészetek múzeumában kellene répát termelnünk ezredmagunkkal, az egyik háromszor négy méteres fehéren hagyott vászon előtt, mert annak azt a címet adta a "művész", hogy "Napfény".
A szuverenitásunk feladásával ugyanis az eszünket adjuk fel, és az eszünk csak nekünk van meg ahhoz, hogy itt, a hazánkban éljünk.
Vezető kép: A Hősök terén 2023. augusztus 24-én. MTI/Derencsényi István
