Pesti Srácok

Ezer alatt az új fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon

Ezer alatt az új fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon

Meghalt százhárom, többségében idős, krónikus beteg, és újabb nyolcszázhetven magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati portálon azt írták: 329 721-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 10 080-ra emelkedett, a gyógyultak száma 176 576. Az aktív fertőzöttek száma 143 065-re csökkent. Kórházban 5760 koronavírusos beteget ápolnak, közülük háromszázkilencvennégyen vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 20 272-en vannak, a mintavételek száma 2 727 896-ra nőtt – közölte a koronavirus.gov.hu.

A kormányzati portálon kiemelték: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra. Az eddig érkezett nyolcvanezer adag Pfizer-vakcina negyvenezer egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé, kedden pedig megérkezik a harmadik szállítmány is Magyarországra ebből az oltóanyagból. A keddi szállítmány újabb harminckilencezer egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. A vakcinákat huszonöt kórházi oltópontra szállítják: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre és Békéscsabára, Szekszárdra, valamint Zalaegerszegre. Az év első felében várhatóan újabb vakcinák kaphatják meg a gyógyszerészeti hatóságok engedélyét, és akkor a Magyarországra érkező további vakcinákkal megkezdődhet a lakosság tömeges oltása. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz. A védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton eddig csaknem hatszázezren regisztráltak.

A hétvégén az óvodai és iskolai dolgozók gyorstesztelésén a megjelentek mindössze egy százaléka bizonyult pozitívnak. A cél továbbra is az, hogy az óvodák és iskolák működése zavartalan legyen, és a kisgyermekes szülők dolgozni tudjanak. Az egészségügyi védekezés fenntartásáért a kormány fél évvel meghosszabbította a járványügyi készültséget és felfüggesztette a Nagy-Britanniából érkező repülőjáratokat. A járvány lassításáért és a kórházak teljesítőképességének fenntartásáért továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések. Este nyolc és reggel öt óra között kijárási tilalom van érvényben. Magán- és családi - például születésnapi - rendezvények maximum tíz ember részvételével tarthatók, de a létszámba a tizennégy év alattiak nem számítanak bele. Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben. Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben igazoltan részt vevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedést. Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este hét óráig maradhatnak nyitva. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett. A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek. Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendég ott csak az étel elvitele céljából tartózkodhat. A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak. Minden rendezvény - köztük a kulturális események - megtartása tilos. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket, korcsolyapályákat.

Temetésen legfeljebb ötvenen lehetnek, esküvők pedig csak lakodalom nélkül tarthatók meg. A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este héttől reggel hét óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat. Ahhoz, hogy a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, a halasztható műtéteket felfüggesztették, az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak számát bővítették. A közösségi terjedés megfékezéséért továbbra is mindenkitől azt kérik: kerüljék azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsák a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossanak kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, szigorúan tartsa be. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Az egészségügyi védekezés részeként az ingyenes influenza elleni oltások beadása is tart. Az influenza elleni védőoltással folyamatosan ellátják a háziorvosi praxisokat. A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik - közölték.

PestiSracok facebook image

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (62 695) és Pest megyében (41 258) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Győr-Moson-Sopron (18 974), Hajdú-Bihar (18 901) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (18 682). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (6569).

Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu, Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.