Pesti Srácok

Ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár a Lovas István Társaság szerint

Ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár a Lovas István Társaság szerint

Ez a karikatúrának nevezett valami alapvetően sérti a keresztény emberek méltóságát, hiszen a legszentebb érzéseiben és hitében gyalázza meg a keresztény közösséget – olvasható a Lovas István Társaság közleményében. A társaság tagjai úgy vélik, a Jézus kereszthalálával viccelődő népszavás karikaturista nem kitüntetést, hanem megvetést és jogkövetkezményt érdemel.

Közleményben ítélte el a kereszténygyalázó grafika szerzőjének kitüntetését a Lovas István Társaság. A Magyar Nemzethez eljuttatott nyilatkozatban a társaság tagjai kijelentik:

Hangsúlyozták, hogy ezt a fajta embertelen és romboló "művészetet" – amely az Alaptörvénnyel is ellentétes – elítéli a Lovas István Társaság. Véleményük szerint ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a keresztény közösségeket és szimbólumokat az Alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv is védi. Az Alaptörvény IX. cikkének 5. bekezdése ugyanis kimondja:

PestiSracok facebook image

A közlemény továbbá arra is rámutat, hogy a Ptk. megteremti annak a lehetőségét, hogy a közösséget ért becsületsértő kifejezés kapcsán a közösség bármely tagja személyiségi jogi védelmet érvényesíthessen.

A közlemény szerint a felhíváshoz eddig a társaság nyolc tagja, Seifert Tibor, Hajnal Csaba, Szöőr Anna, Szilágyi Ákos, Kelemen Miklós, Gaudi-Nagy Tamás, Ujvári László és Soltész Péter csatlakozott.

Portálunk is megírta, hogy áprilisában Jézus kereszthalálával viccelődött a Népszava. A lap Pápai Gábor nevű karikaturistája Müller Cecíliát ábrázolta a keresztre feszített Jézus mellett, ahol a tisztifőorvos szájába a következőket adta:

A nagy botrányt kavaró vallásgyalázó karikatúrát fél évvel később a Magyar Újságírók Országos Szövetsége karikaturistái a szakmai díj titkos szavazásán a legjobb képnek ítélték, így Pápai Gábor kapta a Kétfilléres díjat.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?