Pesti Srácok

Fazekas Sándor: nem hagyjuk, hogy Brüsszel gyarmatként kezelje Magyarországot

Fazekas Sándor: nem hagyjuk, hogy Brüsszel gyarmatként kezelje Magyarországot

Elfogadhatatlan a modernkori gyarmatosításnak is nevezhető szándék akár Brüsszeltől, akár máshonnan – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Lentiben, a zalai település várossá nyilvánításának 39. évfordulóján tartott ünnepségen. A politikus arról beszélt, hogy jogszabályok alkotásával, különböző kötelezettségszegési eljárásokkal, nyíltan vagy kevésbé nyíltan megpróbálnak bekényszeríteni bennünket egy olyan államszövetségbe vagy szervezetbe, amelyben a magyarság csak alárendelt szerepet játszhat.

A tárcavezető megfogalmazása szerint valakik, valahol, ki tudja milyen tárgyalótermekben, eldöntötték, hogy ez a mostani Európa nem is annyira korszerű, inkább legyen valamilyen ködös Európai Egyesült Államok, de ez a modernkori gyarmatosításnak is nevezhető szándék elfogadhatatlan – szögezte le Fazekas Sándor. Brüsszel mindenbe bele akar szólni, az uborka görbületétől az emberek betelepítéséig – fejtegette Fazekas –, pedig tudomásul kell venni, hogy a magyar emberek egyértelműen döntöttek arról, hogy magyar Magyarországot akarnak. Nem akarunk vegyes társadalmat, ázsiai és afrikai tömegeket befogadni, nem kérünk a bűnözésből, a terrorizmusból, abból meg különösen nem, hogy mások mondják meg nekünk, mi a jó Magyarországnak.Egy betelepítés visszafordíthatatlan folyamat, amely a magyarság, a kereszténység felszámolásával járna, ezért kell hitben erősödnünk és összefognunk – jelentette ki Fazekas Sándor.

A miniszter Lenti várossá nyilvánításának ünnepére térve elmondta: fiatal város, de nagyon régi település, amelynek története a honfoglalás koráig nyúlik vissza. Lenti várát IV. László említette először írásban 1278-ban, és a magyar történelem ritkaságává vált azzal, hogy soha nem került török kézre. Miután mostanra újra magyar tulajdonban van – utalt az évekkel ezelőtti privatizálásra a miniszter –, a kormány partner a műemlékegyüttes felújításában. A politikus Lentit a magyarság végváraként jellemezte, mert Ausztria, Horvátország, Szlovénia vonzásában is mindig hűséges tudott maradni Magyarországhoz. A határon túli magyar közösségnek is nagyon fontos támpontja, segítsége a megmaradásban, a gazdasági kapcsolatok erősítésében, a kultúrában egyaránt.

A politikus szerint Lenti a sikeres újrakezdésnek is a jelképe, mert a helyi laktanya megszűnésével az idegenforgalomban találta meg a kitörési pontot, amely megélhetést, életet és fejlesztési lehetőséget is jelent. Fazekas Sándor szólt arról, hogy a város a közeljövőben háromszázmillió forintot fordíthat a piac felújítására, kétszázmilliót óvoda- és bölcsődekorszerűsítésre, százhetvenmilliót pedig a strandfejlesztés tervezésére.

PestiSracok facebook image

Horváth László polgármester (Fidesz-KDNP) ünnepi beszédében egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy több mint huszonöt projektben ötmilliárd forintot meghaladó értékű beruházás indult, vagy indul a városban. Egyebek között háziorvosi rendelőket újítanak fel, új buszpályaudvart építenek, folytatódik a külterületi utak aszfaltozása és a kerékpárutak építése. Több mint kétmilliárd forintból megkezdődik a szennyvíztisztító rekonstrukciója, állami beruházásként pedig új sportcsarnok is épül Lentiben – sorolta a városvezető.

Forrás: MTI Fotó: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.