
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden fegyelmi eljárást indított az angol szövetség (FA) ellen a vasárnap Londonban rendezett Európa-bajnoki döntőn történtekkel kapcsolatban. Az UEFA bejelentése szerint külön eljárásban vizsgálják, ami az angol-olasz mérkőzés előtt a Wembley Stadionon kívül, illetve azt, ami a finálé alatt a lelátókon történt.
A kezdés előtt a jeggyel nem rendelkező angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül tizenkilencen megsérültek, a történtek miatt negyvenkilenc embert vettek őrizetbe. A meccs előtt a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd különféle tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy ember pedig a pályára futott a mérkőzés alatt. A történtekkel az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testülete (CEDB) foglalkozik. Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1-1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik így 1968 után lettek ismét a kontinens legjobbjai.
A múlt héten az FA-t harmincezer euróra büntették, mert a Dánia elleni elődöntőben a drukkerek ugyancsak megzavarták az ellenfél himnuszát, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapust, Kasper Schmeichelt. A magyar szövetséget pénteken százezer euróra és három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket felfüggesztve – büntette az UEFA a szurkolók – állítólagos –diszkriminatív megnyilvánulásai miatt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA Pool/Carl Recine
Kétes
2021-07-14 at 07:27
Ne legyenek kétségeink!
Az UEFA nem fog zártkapus meccseket elrendelni.
Max pénzbüntetés lesz, a rendezők számának megnövelése, kétszer annyi UEFA ellenőr fogadása, esetleg a következő idegenbeli UEFA tétmeccsre angol nem vehetnek jegyet az angolok.
Kerekferke
2021-07-13 at 22:58
És ami az utcán történt?
Meg amit a holland barbárok csináltak Budapesten?!
Az UEFa letérdelt előttük. IS.
Ragnar
2021-07-13 at 22:36
Egy etnikailag, vallásilag vegyes csapat sosem fog nyerni semmit. Az angol szurkolókat látva megvilágosodtam, hogy miért lett Anglia legnagyobb gyarmattartó hatalom. Ennyire igénytelen, gátlástalan emberekkel lehetett elérni mindezt… A Wemblyben olasz rugdosás londoni utcákon szeméthegyek… Primitìv embertömegek. Ez a nyugat.. Csak meg kell nézni a videókat! Minden dokumentált.
Torockó
2021-07-13 at 22:20
Tessék figyelni: “külön eljárásban vizsgálják, ami az angol-olasz mérkőzés előtt a Wembley Stadionon kívül, illetve azt, ami a finálé alatt a lelátókon történt.”
Az olaszokat a meccs után verték szét. Egyiküket akkor dobták a Temzébe. A “rasszista” támadások a feketék ellen szintén a meccs végén és utána történtek. Ezek lennének az UEFA mániái alapján a fő bűnök. Tehát ezeket nem vizsgálják, mert példátlanok és a büntetésnek is példátlannak kellene lenni.
A rasszista UEFA így diszkriminál, így működik.
Poroszlai Róbert
2021-07-13 at 20:36
és majd minket fognak elítélni, mi?
Vinczer S. Péter
2021-07-13 at 20:35
Piros, fehér, zöld
2021.07.13. 18:26, Vinczer S. Péter
.
Piros, fehér, zöld
Az angoloknak feltehetően felmegy a vérnyomásuk, amikor pros-fehér-zöldet látnak…Nem csodálom… a 6:3 -ra még mindig emlékeznek, ami a kimagyarázkodás szerint csak a véletlen szüleménye volt, no majd Budapesten a visszavágón minden helyre jön, és majd az otthonukban megmutatják a Puskáséknak… Ami ott történt, azt már nem hiszem, hogy lehetett valami elfogadható indokkal magyarázni, talán olyasmit motyogtak a 7:2-re, hogy nem küldték ki a legjobbjaikat…Szegény újságírók.. sajnálom őket! Mindegy, az eredmény számít, és ezt a magyar teljesítményt azóta egyetlen csapat sem tudta felülmúlni.
Addig ugyanis több mint kilencven éven át az angol válogatott veretlen volt az otthonában.
Az évszázad mérkőzéseként emlegették sokáig…. Nagy tasli volt ez a beképzelt szigetieknek.
A mostani EB-n megint a piros fehér zöld zászló lengett a stadionban, sajnos nem vízszintesen, hanem függőlegesen. A mérkőzést nem láttam, de az interneten több hozzászólásomban jeleztem, hogy az olaszoknak szorítok, és rájuk tippeltem
Tehát ma is igaz Böröcz Sándor kalapácsvető nagybátyám szerint, hogy a labda kerek és gurul…kétszer az olaszok hálójába, és háromszor az angolokéba!!
Gratulálok az olaszoknak, férfi munka volt, bárhogy is lengetik a szivárványos zászlót …..
Az a fránya hármas amit akkor a magyaroknak adtak, most az angolok visszakapták.
No majd a világbajnokságon megmutatják….-mást nem tudnak felhozni magyarázatul- csak lejjebb az agarakkal, mert a 7:2 kísért…
Hiszek abban, ha a régi Honvéd mintájára megint egy klubcsapatban játszanának a válogatott focistáink, ha otthon is megkapnák azt a gázsit, amelyet idegenben keresnek, vagy ha a tapasztalatszerzés után hazatérnének, lenne újra nemzeti magyar tizenegy, ÚJ Aranycsapat.
Remélem hogy a VB sorsoláson nem kerülünk be újra a halál csoportba. Ha mégis, akkor a VB sorsolása is olyan tiszta volt mint az amerikai elnökválasztás!!!
Vinczer S. Péter
Füge
2021-07-13 at 20:34
💯
Mr. Smith
2021-07-13 at 20:27
Csak nehogy ezért is az MLSZ legyen a hibás, mert ezektől simán kitelik!
Füge
2021-07-13 at 20:15
Az UEFA már a legelején el.qrta a térdeplésekkel, a szivárványos b.ziságokkal. Senki nem hibáztaható csak ők (!) az események miatt. Kiprovokálta a szurkolóktól ezeket. A politikát is ők (!) engedték be a fociba. Őket kellene, mint az események okozóját megbüntetni!!!
Papa Lima Papa
2021-07-13 at 19:45
Ami előtte történt, azt igen, ami utána azt nem? Az olaszokat a veszetett meccs után szarrá verték a toleráns angolok…
https://pestisracok.hu/olasz-drukkereket-vertek-a-csalodott-angol-szurkolok/comment-page-1/#comment-1029174
UEFA? Farizeus gittegylet! A Wembley hány napig lesz zárva? Vagy inkább a Puskást zárják be ezért is?
Zsóka. István
2021-07-13 at 19:42
Mivan kamugeri??? Yisszanyalt a fagyi????
Királytigris
2021-07-13 at 19:29
Zoller!
Most jön a slusszpoén: Donnarumma be se áll a kapuba, és ez a két f.. ennek ellenére mellé lövi….
Zoller
2021-07-13 at 19:22
Cassandro: persze, Donnarumma direkt csak a beállított fekák tizenegyesét fogta meg. A rasszista, fasiszta, nacionalista olasz kapusnak volt pofája beállni a kapuba amikor az ő szerintük érinthetetlen fekák álltak a labda mögé. És egyáltalán, hogy merészeltek kiállni, egy ilyen sápadtarcú, csak fehér emberekből álló válogatottal az ő szines válogatottjuk ellen?
Naprózsa
2021-07-13 at 19:02
Kedves Zia!
Remek a komment, már vagy negyedórája vihogok ezen: “…háromhavi nyalókamegvonás lesz két hétre felfüggesztve”.
Köszi, jól indul az estém.
Királytigris
2021-07-13 at 18:54
Az angol szövetségi kapitány beküldött két négert a 11-esek berúgásához. Ezzel is bizonyítani, hogy a négerek szerzik meg a dicsőséget Angliának. Nos, pont fordítva történt, pont ezek b…k el az EB győzelmet.
Amit ez a két néger, hogy mit kapott az angol szurkolóktól…. hűűű… Ellehet képzelni! Volt ott rasszismus, fasizmus stb.,stb…
Zia
2021-07-13 at 18:53
Aha! A bünti meg majd háromhavi nyalókamegvonás lesz, két hétre felfüggesztve.
Ha egyáltalán találnak valamit.
w
2021-07-13 at 18:48
Csak nem azon dolgoznak hogy lehetne mindenért az olaszokat hibáztatni, akik nem átallottak migráncs nélküli válogatottal kiállni az angolok ellen?
Hamarosan várható, hogy előírják, hogy egy válogatottnak kötelező módon hány migránccsal kell majd minimum kiállni egy válogatott mérkőzésre!
Szabó László
2021-07-13 at 18:48
Néni Mária!
Minden ilyen esetben fellebbez az MLSZ! Most is fog, csak előbb megvizsgálja a “bizonyítékokat”.
Cassandro!
Sőt! Ránk fogják! Majd aszongyák, íme, a Lamancson túl is fertőz már a magyarizmus!
Mária néni
2021-07-13 at 18:35
Csányi elnémult. Lehet, hogy csak a szalámirudakat számlálja.
Cassandro
2021-07-13 at 18:19
Figyeljétek meg, hogy ha nem is főbűnösök, de az olaszok is hibásak lesznek.