Pesti Srácok

Fegyelmi eljárást kezdeményeznek a korrupciós botrányba keveredett V. Naszályi Márta ellen (Videó)

V. Naszályi Márta eddig tagadott, újabban már csak menekült – ez az elsődleges tanulsága a Budavári Önkormányzat képviselő-testületének csütörtöki ülése után. A PestiSrácok.hu megpróbálta megszólaltatni az I. kerület párbeszédes polgármesterét abban a korrupciógyanús ügyben, amely szerint védelmi pénzt követelhetett a híres Ruszwurm cukrászdától a 2019-es önkormányzati választások előtt, azonban a polgármester nem volt hajlandó kérdéseinkre válaszolni, a hivatal dolgozói pedig még a biztonsági szolgálatot is mozgósítani akarták, mikor portálunk felhozta a témát. Gulyás Gergely Kristóf, a budavári Fidesz frakcióvezetője az esetet úgy kommentálta, rettenetesen kínos lehet a helyzet V. Naszályinak, Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa szerint azonban nem ez az egyetlen eset, amikor kerületi kisvállalkozókat hurcol meg a kerület vezetője: egy másik cukrászda esetében szintén a működést ellehetetlenítő döntést hozott a V. Naszályi Márta vezetése alatt álló kerület. Varga Dániel, a fegyelmi bizottság Polgári Válaszos színekben politizáló elnöke pedig arról beszélt lapunknak, hogy a polgármesterasszony ellen fegyelmi eljárást kezdeményeznek, amiért képtelen a testülettel való törvényes együttműködést fenntartani.

Mint ismert, az első kerület párbeszédes polgármesterét feljelentette a Ruszwurm cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós a rendőrségen, mert állítása szerint a polgármester védelmi pénzt kért tőle, emiatt pedig már a rendőrség is nyomoz. V. Naszályi Márta szerint ez nem igaz, ezért ő is beperli a cukrászda tulajdonosát rágalmazásért és már azt is tudja, hogy mire költi a pénzt, ha megnyeri a pert.

Nem sokkal az ügy kirobbanását követően a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A polgármester tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt is elkövetett volna.

A Korona Kávéházat, illetve a Ruszwurm Cukrászdát december 4-én végrehajtók fogják bezárni, méghozzá V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester hathatós közreműködésével. A több száz éves múltra visszatekintő kávéház és cukrászda bezárása veszélybe sodorja több tucat család megélhetését.

PestiSracok facebook image

A kerületben pártokon túlmutató, de részleges összefogás született, hiszen a képviselő-testületi többséget két független képviselő szavazatával megszerző Fidesz kezdeményezésére vizsgálóbizottságot fognak felállítani, hogy kivizsgálják, V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere valóban tett-e kísérletet Szamos Miklós cukrászdatulajdonos megvesztegetésére. Gulyás Gergely Kristóf budavári önkormányzati képviselő a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, az ügy rettenetesen kellemetlen lehet a már kérdésekre sem válaszoló V. Naszályi Mártának.

A bizottság felállításáról döntést hozó csütörtöki testületi ülésen egyébként egy némileg szürreális jelenetsor is lezajlott: a bizottság felállításáról szóló napirendi pont tárgyalásának kezdetén az érdeklődők számára fenntartott részen, mintegy 4 szimpatizáns biztosította támogatásáról V. Naszályit, táblákkal és bekiabálásokkal jelezve szimpátiájukat. A közjáték pikantériája, hogy információink szerint az akcióban résztvevők kapcsolatban állnak a Budavári Önkormányzattal, illetve az önkormányzatnál dolgozókkal.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.