Pesti Srácok

gulyás gergely kristóf

Fegyelmi eljárást kezdeményeznek a korrupciós botrányba keveredett V. Naszályi Márta ellen (Videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2023 november 9.
V. Naszályi Márta eddig tagadott, újabban már csak menekült – ez az elsődleges tanulsága a Budavári Önkormányzat képviselő-testületének csütörtöki ülése után. A PestiSrácok.hu megpróbálta megszólaltatni az I. kerület párbeszédes polgármesterét abban a korrupciógyanús ügyben, amely szerint védelmi pénzt követelhetett a híres Ruszwurm cukrászdától a 2019-es önkormányzati választások előtt, azonban a polgármester nem volt hajlandó kérdéseinkre válaszolni, a hivatal dolgozói pedig még a biztonsági szolgálatot is mozgósítani akarták, mikor portálunk felhozta a témát. Gulyás Gergely Kristóf, a budavári Fidesz frakcióvezetője az esetet úgy kommentálta, rettenetesen kínos lehet a helyzet V. Naszályinak, Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa szerint azonban nem ez az egyetlen eset, amikor kerületi kisvállalkozókat hurcol meg a kerület vezetője: egy másik cukrászda esetében szintén a működést ellehetetlenítő döntést hozott a V. Naszályi Márta vezetése alatt álló kerület. Varga Dániel, a fegyelmi bizottság Polgári Válaszos színekben politizáló elnöke pedig arról beszélt lapunknak, hogy a polgármesterasszony ellen fegyelmi eljárást kezdeményeznek, amiért képtelen a testülettel való törvényes együttműködést fenntartani.

Védelmi pénz és korrupciógyanú - Így tenné tönkre a baloldali polgármester a Vár legrégebbi cukrászdáit (Videó)

Gulyás Áron Magyar ugar 2023 november 3.
A Korona Kávéházat, illetve a Ruszwurm Cukrászdát december 4-én végrehajtók fogják bezárni, méghozzá V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester hathatós közreműködésével. A több száz éves múltra visszatekintő kávéház és cukrászda bezárása veszélybe sodorja több tucat család megélhetését. Szamos Miklós, a Ruszwurm Cukrászda Kft. tulajdonosa korábban közölte: anyagi támogatás fejében V. Naszályi Márta megígérte, nem fogja kitúrni a Budai Várból a Korona és a Ruszwurm cukrászdát. Szamos Miklós állítása szerint a későbbi budavári polgármester a 2019-es önkormányzati választásokat megelőzően azt kérte tőle, hogy adjon pénzt a kampányára. Ezért a baloldali polgármester védelmet ajánlott, amiről a cukrászda tulajdonosa úgy vélekedett, hogy az az alvilágban bevett szokás. A kerületi képviselő-testületi többség kezdeményezésére vizsgálóbizottságot fognak felállítani, hogy kivizsgálják, V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere valóban tett-e kísérletet Szamos Miklós cukrászdatulajdonos megvesztegetésére. Gulyás Gergely Kristóf budavári önkormányzati képviselő lapunknak úgy nyilatkozott, amennyiben a vizsgálóbizottság konkrét bűncselekmény gyanújára okot adó információt fog találni, azt át fogják adni a nyomozóhatóságnak. Az a kérdés, hogy a csökkenő népszerűségnek örvendő ellenzéki polgármester vajon megütheti-e a bokáját ezen ügy miatt a 2024-es önkormányzati választásokon? Részletek a videóban.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.