Pesti Srácok

Elkészült a Ruszwurm-jelentés, amely lerántja a leplet V. Naszályi sötét üzelmeiről

null

Befejezte munkáját és elkészítette jelentését az I. kerületi Ruszwurm cukrászda ügyét vizsgáló bizottság, amely szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerül a kerületi polgármestert érintő esetben – közölte a testület elnöke, Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz–KDNP) pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján. Az önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a jelentésben feltártak olyan körülményeket, amelyek "több bűncselekmény elkövetésére is alapos gyanút szolgáltatnak", így hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hivatali vesztegetés, valamint hivatali vesztegetés elfogadása is felmerülhet az ügyben.

A Ruszwurm cukrászdával kapcsolatos ügyet ismertetve Gulyás Gergely Kristóf úgy fogalmazott: 2023 októberében robbant ki a korrupciós botrány a I. kerületben. Ekkor a Ruszwurm Kft. tulajdonosa azzal vádolta meg V. Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) kerületi polgármestert, hogy kampányfinanszírozásért cserébe azt a javaslatot tette: megválasztása esetén "kisimítja" az önkormányzat és a kft. közötti peres ügyet. A politikus felidézte: 2015-ben az akkori kerületi vezetés a kft.-vel fennálló bérleti szerződést felmondta. Ennek következtében 2016-tól kezdődően a társaság bérleti és használati díj megfizetése nélkül használja az önkormányzat helyiségeit. Ez ügyben peres eljárások indultak.

– mutatott rá Gulyás Gergely Kristóf. Emlékeztetett: a vizsgálóbizottságot a képviselő-testület 2023 novemberében állította fel azzal a céllal, hogy kiderüljön, a polgármester és a Ruszwurm Kft. közötti cselekmények okoztak-e közérdeksérelmet a kerületben. Gulyás Gergely Kristóf szólt arról is, a képviselő-testület baloldali képviselői "megpróbálták megakadályozni" a bizottság működését. Mint mondta, a momentumos Molnárka Gábor lemondott a vizsgálóbizottsági tagságáról, emiatt több hétig nem működött a testület.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormánypárti politikus, aki azt mondta: ennek ellenére alapos vizsgálatot tudtak lefolytatni. Közölte: a vizsgálóbizottság megállapította, hogy V. Naszályi Márta és a Ruszwurm Kft. tulajdonosa között nem 2019-ben kezdődött a személyes kapcsolat, hanem – bizonyítható módon – már 2016-ban, amikor V. Naszályi Márta önkormányzati képviselő volt.

– mondta Gulyás Gergely Kristóf, hozzátéve: "ez önmagában károkozás lehetőségét veti fel az önkormányzat vonatkozásában". Közölte: vizsgálódásuk során fény derült arra, hogy a szüneteltetés alatt legalább két alkalommal találkozott a kft. képviselete és V. Naszályi Márta.

– jegyezte meg a politikus. Gulyás Gergely Kristóf azt mondta, a szüneteltetés ideje alatt nem érkezett egyezségi ajánlat egyik oldalról sem, tehát csaknem egy év alatt nem történt érdemi lépés annak érdekében, hogy az önkormányzat felé fennálló tartozást kiegyenlítsék.

– közölte a politikus, majd úgy folytatta: 2020 októberében a polgármester előterjesztésére a baloldali többség úgy módosított egy rendeletet, hogy abból kikerültek azok a részek, amelyek a Ruszwurm Kft. számára negatív következményeket jelenthettek volna. Gulyás Gergely Kristóf elmondta: 2022 novemberében, a jogerős bírósági döntések megszületése után a képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a végrehajtási eljárások megindítására, az ingatlanok kiürítésére és a használati díjak behajtására, "de V. Naszályi Márta csak fél évvel később kezdett el dolgozni".

– emlékeztetett a politikus. Közölte, hogy a képviselő-testület következő ülésére beterjeszti a vizsgálóbizottság jelentését, és ebben azt kérik: a dokumentumot juttassák el a nyomozóhatóságok részére, hogy "a jelentésben feltárt bűncselekménygyanús körülményeket a nyomozóhatóság ki tudja vizsgálni".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.