Pesti Srácok

Hétfő óta nincs a jogért, törvényességért felelős személy a Budavári Önkormányzatnál

null

Újabb botrány lengi körbe a Párbeszéd politikusa, V. Naszályi Márta által vezetett Budavári Önkormányzatot, ugyanis a polgármester menesztette harmadik jegyzőjét is, akitől kezdetben közös megegyezéssel, majd később bizalomvesztésre hivatkozva válhatott meg. Azért csak válhatott meg, mert hivatalosan erről nem értesítette a képviselő-testületet, de a jegyzőt hétfő óta senki nem látta, az aljegyzők és a jogi csoport pedig táppénzen vannak. A Fidesz önkormányzati képviselője a PestiSrácok.hu érdeklődésére elmondta, hogy emiatt jelenleg a jogért és törvényességért felelős személy nincs a hivatalban, a testületi ülés nincs megtartva, a bizottságok nem tudnak összeülni, és ha ez jövő héten is így lesz, akkor nem lesz költségvetése a kerületnek február végén. A Momentum képviselője szintén nem tud semmiről, bár ő arról sem hallott, hogy nincs jegyző. A káosz tehát garantált, a polgármester asszony némaságba burkolózott, az I. kerületi Fidesz elnöke szerint pedig beszédes, hogy V. Naszályi Márta azt kommunikálja, mindenképp indul a közelgő önkormányzati választáson a polgármesteri székért, ha kell, civil köntösbe bújtatva magát, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy beállnak mögé a pártok.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, működésképtelenné vált a Budavári Önkormányzat, miután V. Naszályi Márta megvált harmadik jegyzőjétől is. A kerület fideszes önkormányzati képviselője lapunk kérdésére elmondta, hogy nem hivatalos még, de úgy tudják a korábbi jegyzőtől, hogy felmondott neki a polgármester asszony közvetlenül a Várnegyed-vizsgálóbizottság ülése után. (Ez az az ügy, amikor a hivatalnak több millió forintos kötbért kellett fizetnie a Várnegyed újságot kiadó cégnek, mivel a számlákat a póthatáridő után egy nappal fizették ki, aminek az lehetett az oka, hogy fel akarták mondani a szerződést – a szerk.) Gulyás Gergely Kristóf hozzátette, hogy már korábban is volt egy közös megegyezés a jegyző távozásáról, ami szintén a Várnegyeddel volt kapcsolatos, mert a jegyző állítólag fegyelmit akart kezdeményezni a polgármesteri kabinet munkatársai ellen.

– mondta Gulyás Gergely Kristóf.

PestiSracok facebook image

A mostani egyébként már a harmadik jegyző, akinek távoznia kell, hiszen korábban többek között Karácsony Gergely zuglói jegyzője, Tarjányi Tamás töltötte be a posztot, aki 2011-ben még Győrújbarát jegyzője volt, de onnan is elküldték. Tarjányi akkor nem értette, miért kell távoznia a község jegyzői posztjáról, bár részben elismerte, hogy regnálása alatt lassan mentek a dolgok a hivatalban, amit azzal magyarázott, hogy leterhelt volt a hivatal. Tarjányi beismerte azt is, hogy megromlott a viszonya a polgármesterrel, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy koncepciós eljárás áldozata lett. Karácsony emberét V. Naszályi akkor mentette fel a munkavágzés alól, amikor kirobbant a botrány, hogy nem azt a költségvetést hirdették ki, amit a képviselő-testület korábban elfogadott. Ekkor egyébként a gazdasági iroda vezetőjét is elbocsátotta a polgármester asszony.

Arra a kérdésre, hogy a kerület vezetőjének szövetségesei mit szólnak az újabb jegyző távozásához, Gulyás Gergely Kristóf azt mondta:

Ezt támasztja alá a Momentum képviselőjének, Molnárka Gábornak a nyilatkozata is, aki portálunk érdeklődésére elmondta: ő sem kapott hivatalos információt arról, hogy távozott volna a jegyző, csak pletykák vannak, de arról sem tud, hogy működésképtelen a hivatal. Arra a kérdésünkre, hogy fogják-e támogatni V. Naszályi Márta indulását a polgármesteri székért, szintén nem tudott válaszolni Molnárka. Majd megjegyezte:

Érdekes, azt hittük, ez demokratikus úton dől el...

A héten ellehetetlenül a hivatal munkája

A testületet tehát V. Naszályi Márta nem tájékoztatta egyelőre arról, hogy nincs jegyző, így természetesen arról sem tudnak, mikor lesz új, hiába fordulnak hozzá kérdésekkel. Gulyás elmondta azt is: csak hivatali információkból tudják, hogy nincs jegyző, az aljegyzők pedig (mind a kettő) jelenleg táppénzen vannak, ahogyan a teljes jogi csoport is.

– emelte ki. A fideszes képviselő a polgármester kudarcának nevezte, hogy itt tart a Budavári Önkormányzat, a jegyző hiányában pedig hétfőn egy bizottsági ülés törvénytelenül lett megtartva, a képviselő-testület nem tudott ülésezni és két további bizottság sem, tehát a héten konkrétan ellehetetlenült a hivatalnak a munkája. Ha pedig jövő héten sem tudnak összeülni a bizottságok, akkor nem lesz költségvetése a kerületnek február végén.

Valószínűleg nehéz együtt dolgozni V. Naszályi Mártával

Böröcz László szerint az összes kulcspozícióban lévő embertől megvált V. Naszályi Márta az elmúlt három évben. A Fidesz I. kerületi alapszervezetének elnöke kiemelte, hogy az önkormányzat ad hoc jelleggel működik, eseti ügyeket kezelnek, hosszútávú koncepció nincs. Politikai csatározásokra használja fel a polgármester asszony is túlnyomó részt a pozícióját, nem a kerületiek érdekei mentén halad.

– mondta el Böröcz, hozzátéve: kezdetben valóban úgy volt, hogy közös megegyezéssel távozik a jegyző, de V. Naszályi Márta olyan ígéreteket tett, amiket nem tudott betartani, ezért aztán állítólag menesztette, és azóta nem látták a hivatalban a jegyzőt. Az országgyűlési képviselő megjegyezte továbbá: ha az aljegyző a betegszabadságról visszajön, akkor tudja helyettesíteni a jegyzőt, de alapvető működési problémák vannak a hivatal körül, ugyanis a három éve távozni kényszerülő gazdasági vezető helyére sem érkezett senki, azóta is helyettesítések vannak.

Fogy a levegő

Az állandó problémák miatt viszont kérdésessé válik, hogy vajon a közelgő önkormányzati választáson a baloldal közös jelöltje lesz-e V. Naszályi Márta. Böröcz szerint már vannak hírek arra vonatkozóan, hogy nem fogják az eddigi szövetségesek támogatni; lehetséges, hogy azért kommunikálja a polgármester asszony azt, hogy mindenképpen indulni fog, és az sem kizárt, hogy civil jelöltként.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.