jegyző
Hétfő óta nincs a jogért, törvényességért felelős személy a Budavári Önkormányzatnál
Újabb botrány lengi körbe a Párbeszéd politikusa, V. Naszályi Márta által vezetett Budavári Önkormányzatot, ugyanis a polgármester menesztette harmadik jegyzőjét is, akitől kezdetben közös megegyezéssel, majd később bizalomvesztésre hivatkozva válhatott meg. Azért csak válhatott meg, mert hivatalosan erről nem értesítette a képviselő-testületet, de a jegyzőt hétfő óta senki nem látta, az aljegyzők és a jogi csoport pedig táppénzen vannak. A Fidesz önkormányzati képviselője a PestiSrácok.hu érdeklődésére elmondta, hogy emiatt jelenleg a jogért és törvényességért felelős személy nincs a hivatalban, a testületi ülés nincs megtartva, a bizottságok nem tudnak összeülni, és ha ez jövő héten is így lesz, akkor nem lesz költségvetése a kerületnek február végén. A Momentum képviselője szintén nem tud semmiről, bár ő arról sem hallott, hogy nincs jegyző. A káosz tehát garantált, a polgármester asszony némaságba burkolózott, az I. kerületi Fidesz elnöke szerint pedig beszédes, hogy V. Naszályi Márta azt kommunikálja, mindenképp indul a közelgő önkormányzati választáson a polgármesteri székért, ha kell, civil köntösbe bújtatva magát, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy beállnak mögé a pártok. A gyermektelen balatonalmádi jegyző szerint jobb érzésű édesanyák nem adják bölcsődébe a gyereküket
Újabb hangfelvétel jelent meg azon a hackerblogon, amely szerzőjének állítása szerint a nem éppen független balatonalmádi jegyző ezúttal az átadás előtt álló új bölcsődéről és a gyermekes családokról mondja el a véleményét. "Erre szükségünk van nekünk?" – teszi fel a kérdést a női hang, aki a blogger szerint Gáspár-Fekete Judit, Balatonalmádi február 1-től kinevezett jegyzője. Arról is beszél, hogy azok a jobb érzésű édesanyák, akik nem üzleti lehetőséget látnak abban, hogy szülnek, nem passzolják le a gyereküket. Korábban két hangfelvétel került nyilvánosságra: az elsőben a választópolgárokat nevezte egyszerű buta embereknek, a másodikban pedig a város nagy többséggel megválasztott független alpolgármesterét titulálta sült bolondnak. A most kikerült felvételen elhangzottaktól elhatárolódott a város polgármestere. Kepli Lajos szerint óriási az igény a bölcsődére, mégpedig azért, mert egyre több a kisgyermekes család. Újabb olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amelyen állítólag a balatonalmádi jegyző hallható – Az önkormányzat kivizsgálja az ügyet
Hétfőn írtuk meg, hogy egy internetes blogon olyan hangfelvételt tettek közzé, amelyen állítólag Balatonalmádi nemrég kinevezett jegyzője hallható, amint egyszerű, buta embereknek titulálja a választópolgárokat. Azóta a blog újabb hangfelvételt tett közzé, amelyen ugyanaz a női hang az egyik, több ciklus óta hivatalban lévő önkormányzati képviselőt, független alpolgármestert becsmérli, konkrétan sült bolondnak nevezi. A blog szerzője azt állítja, hogy több hangfelvétellel rendelkezik, amelyek megkérdőjelezhetik a jegyző függetlenségét – azt már mi tesszük hozzá, azt is, hogy köztisztviselői tisztség betöltésére méltó, alkalmas-e. Balatonalmádi polgármestere a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, kivizsgálják az ügyet. Dagad a botrány Hódmezővásárhelyen: nyomást gyakoroltak MZP emberei a választási bizottság összeállítására – Belebukott és lemondott a jegyző
Nem telik el hét, hogy Hódmezővásárhelyen ne robbanna ki valamilyen balhé, miközben a város polgármestere Gyurcsány kapitányaként valahol messze jár a munkahelyétől. A mostani ügy pikantériája, hogy miközben Márki-Zay Péter az, aki folyamatosan ódákat zeng a választások tisztaságának fontosságáról, az ő egyéni választókerületében bukik ki, hogy politikai nyomást gyakoroltak a jegyzőre, a helyi választási iroda vezetőjére a választási bizottság összeállításakor, hogy a pártsemleges testületbe ellenzéki ember kerüljön – így akarhatták manipulálni a választásokat. Nem más történt, mint hogy az előzetesen már összeállított pártsemleges testületben a beterjesztés után kicseréltek egy tagot: egy köztiszteletben álló tanárnő helyett az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, a választókerület ellenzéki jelöltje, Márki-Zay Péter ügyvédjének a lányát ültették be a választásokat Hódmezővásárhelyen és a környező tizennyolc településen lebonyolító bizottságba. Az ügyből óriási botrány lett, amelybe végül a jegyző bukott bele és lemondott hivataláról. Hódmezővásárhely így egy hónappal a választások előtt jegyző nélkül maradt. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a helyi választási irodát a választókerületben az alig néhány hete kinevezett, tapasztalatlan aljegyző fogja vezetni.