Nemcsak Röszkénél, hanem a déli határszakasz 165 km-es szakaszán is komolyan megerősítették a kerítést. Ennek oka, hogy a migráció továbbra is komoly kihívást jelent hazánknak. A kerítést mintegy 10 kilométeres szakaszon meghosszabbították Hercegszántó közelében, ahol a hódunai szakaszon, egy mocsaras területen korábban nem volt sok illegális határátlépés, de az embercsempészek nyáron ezt az útvonalat is megtalálták. Információink szerint Horgos helyett jelenleg a Martonos közeli erdőkben tanyázik jelentős számú fegyveres migráns. A figyelmeztetések ellenére stábunk megpróbálta megközelíteni az egyik ilyen tábort. Egy helyi férfi vezetett minket a tábor közelébe, ahol mindössze egy rövid ultimátumot kaptunk: vagy 2 perc alatt elhagyjuk az erdőt, vagy ránk eresztik a kutyákat és tüzet fognak nyitni. Részletek a videóban!
Az illegális migránsok folyamatosan késekkel, csúzlikkal felfegyverkezve jelennek meg a határnál, de az utóbbi hónapokban volt, aki könnygáz spray-vel érkezett – fogalmazott Rétvári Bence. A belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: előfordul, hogy a jogvédő szervezetek által alaposan kiképzett migránsok mobiltelefonnal is felveszik a rendőri intézkedést, hogy később az illegálisan érkezők emeljenek panaszt a jogot betartatókkal szemben.
Bakondi György lapunk kérdésére elmondta: az Európai Parlament kialakította az EU migrációs stratégiájával kapcsolatos álláspontját, amelyiknek két pontja is van, amelyik “eléggé meglepett bennünket, hogy ez még mindig napirenden van”.
Az egyik a kötelező kvóták, tehát hogy az EU központban eldöntenék, hogy ha valahol sokan vannak, akkor melyik országnak mennyit kell befogadni, illetve aki nem akar befogadni, akkor mennyit kell fizetni az EU-nak
– fogalmazott a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Hozzátette:
A másik, hogy meg kell teremteni a feltételét annak, hogy a civil szervezetek kontrollálni tudják a határt őrző rendvédelmi szerveket. Képzeljük el, milyen lenne ez a határőrizet, hogyha különféle civil szervezetek, akikről nem tudjuk, hogy kicsodák, azt sem tudjuk, hogy honnan van a pénzük, meg azt sem tudjuk, hogy milyen alapon tevékenykednek, egyszer csak ilyen felhatalmazást kapnának.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kitért az olasz határvédelemre is. Elmondása szerint az ország tengeri szakaszán, mondjuk Tunéziából vagy Líbiából elindulnak ócska kis csónakokkal, és akkor a Soros-szervezetek által bérelt nagy hajók valahogy ezen a nagy tengeren egyszer csak rátalálnak ezekre a csónakokra, összegyűjtik őket és behozzák, tulajdonképpen arra hivatkozva, hogy mindenkinek joga van a tengerből mentéshez. Bakondi György hozzátette:
Ez igaz és nagyon helyes elv, de azt nem írja ez az előírás, hogy akit kimentenek a vízből, az politikai menekültstátuszt is kaphat Európában. Tehát nem a legközelebbi partra viszik vissza, hanem beviszik az olasz kikötőkbe. Ez most az olasz kormánynak egy nagyon komoly feladatot jelent.
A Martonoshoz közeli erdőkben húzták meg magukat a fegyveres migránsok
Horváth Gergely, Martonos polgármestere stábunknak elmondta, hogy tudomása szerint kettő-három migránstábor van a település közelében, húszas, harmincas csoportokban elosztva. Hozzátette:
Minden nap fölautózok arra, és akkor láttam a megfigyelőiket. Most is megfigyelőpontok vannak, hogyha véletlenül jönnek a rendőrök. A saját szememmel láttam, hogy az egyikük hátizsákjából kilógott a Kalasnyikovnak a vége. Van náluk fegyver, ha nem fegyver, akkor hideg fegyver, szúróeszközök.
A polgármester figyelmeztette stábunkat, hogy csakis saját felelősségre menjünk az erdők közelébe. Ennek ellenére megpróbáltunk eljutni az egyik táborig. A vezetőnk, aki ismerte a migránsokat, előrement tárgyalni. Majd 10 perccel később kutyaugatás kíséretében lélekszakadva rohant vissza és azt mondta:
2 percet kaptunk. Se kamera, se interjú. Ha nem tűnünk el az erdőből, ránk ereszti a pitbullokat. Fegyverük van, lőni fognak.
Még visszatérünk!
Locksmith
2023-06-10 at 10:33
Nincs egy tökös TEK-es csapat, aki megegyezne az embercsempészekkel?
Csak egy tipp: Hetente 100 migránst elutaztatnak biztonságosan, titoktartást fogadva, az osztrák határ túloldalára. Cserébe a migrók átteszik a székhelyüket a szerb-horvát határra, és nem itt fognak kabarézni. Az üzlet mindaddig folyni fog, míg valamelyik fél meg nem sérti(nem jut el a migri Ausztriába, vagy elpofázza magát valaki, vagy újra feltűnnének a határsértők). Win-win pozíció, mindenki kényesen ügyelne a maga dolgára. Évekig is mehetne a dolog.
UFF
hivő
2023-06-07 at 10:29
Az Eu nem a migránskérdés
megoldásán dolgozik.Lásd a
Frontex ..müködését.
Szerbia és Magyarország
sem tehet sokat,mert akkor
mégjobban megnőne a ..demokratikus
tüntetések..??gyakorisága.
Csoda,hogy a határvédelmet
ennyire is meg lehet valositani.
A szerbeket most kostolgatják a
civil szervezetek,mint minket is.
László54
2023-06-07 at 09:15
Évek óta tartó ajvékolás eredmények nélkül,fegyveres hordák garázdálkodása idegen országban és ezt eltűri az ottani rendőrség?! Eközben idehaza figyelem elterelő sajtótájékoztató Bakondi elvtárs /úr részéről,talán a hazai sumák módon végrehajtott adó emelésekről kellene tájékoztatni T.PS.!!
2 ÉNAKI
2023-06-07 at 08:39
Milyen intézkedést hozott Pintér Sándor Miniszter úr,akit nagyra becsülök.PS ezt is írjátok majd meg.Az Elit Klubocska ????? büszke kehet magára,hogy képtelen a migráns kérdést megoldani.
K
2023-06-07 at 07:41
Gyakorlatilag az Európai Unió USA megbízása által hibrid háborút folytat, melynek EGYIK eszköze a bevándorlók becsalogatása, migránsok BECSALOGATÁSA.
Fel kellene szólítani az Európai Uniót hogy fejezze be ezt a migráns hibrid háborút, és NEM TELJESÍTÉS esetében ellenintézkedést , retorziót, és szankciók alkalmazását kellene kilátásba helyezni.
ebalint
2023-06-07 at 06:24
Ez a “röhej” kategória!
A szerbek bohócot vsinálnak belőlünk és magukból is…
Magyarorszagelőremegynemhátra
2023-06-07 at 05:31
Hu ,de bátorak vagytok!
(a stáb)
P.F.Z
2023-06-07 at 05:29
Jövedéki adó emelés ,kamatadó emelés ,a Mol álltál” átvett “hulladékkazdálkodás.OV.szerepe a városháza gate-be
Erről kellene írni nem hazudozva riogatni!
Theo
2023-06-07 at 00:50
Pitbullokat is hoznak???
gyozo2018
2023-06-06 at 22:42
” a Martonos közeli erdőkben tanyázik jelentős számú fegyveres migráns.”
A szerbek miért nem számolják fel őket?
Profi sereg pillanatok alatt kitakarítja.
Rolo
2023-06-06 at 21:38
t2023-06-06 at 21:08
Alukaljál inkabb??????♀️?♀️?♀️???
kanigunda
2023-06-06 at 21:36
“… egy lövés, lehetőleg fejbe, aztán a figyelmeztető lövés. ..”
Hááát. Az nagyon bukós próbálkozás, még egy kisebb vizsgálattal is.
t
2023-06-06 at 21:08
Mese habbal.
vélemény
2023-06-06 at 21:04
A máskor nagyon szigorú, keménykezű szerbek jól magukra húzták a megszálló, felfegyverkezett janicsár tömeget és gátlástalanul engedik őket a magyar határ közelébe.
Billegő magatartásuk ugyan az eu-ba tartás jegyében némileg érthető, de elfogadhatatlan “baráti” gesztust mutat.
Szövegelések,közös sajtótájékoztatók pusztán színjátéknak minősülnek.
A bennszülött szerbek is elégedettek ezzel a felelőtlen országvezetési produkcióval?
DörrögZuldán
2023-06-06 at 20:56
8-as irányzék lábra, kitűnő figyelmeztető lövés.
Anno, azt mondották vala, hogy őrségben egy lövés, lehetőleg fejbe, aztán a figyelmeztető lövés. Ha nincs, aki pofázzon, akkor ügy sincs.
Ez valszeg nettó fasizmus vagy bruttó nácizmus, de a mai háborúzó békepártiak aligha minősíthetik bárminek.