Feladatunk a békéért való küzdelem, az azért való munkálkodás – Beszélgetés Bese Gergő atyával
A mai napon veszi kezdetét a 33. Mladifest (Ifjúsági találkozó) Međugorjében (Bosznia-Hercegovina). Az öt napos rendezvénysorozatra több tízezer fiatal érkezik a világ minden tájáról, hogy ünnepelje az evangéliumot, és köszöntse Máriát, a Béke Királynőjét – ahogy ő mutatkozott itt be 1980-ban, és azóta is állandó Mária-jelenések helyszíne. A Római Katolikus Egyház ezeket a jelenéseket ugyan még nem fogadta el, de ennek ellenére minden évben milliók zarandokolnak el ide, és vált ezáltal a világ egyik legnagyobb Mária-zarándokhelyévé, Lourdes, Fatima és Guadalupe mellett.
Neugebauer Viktor interjúja
Az idei találkozón is több ezer magyar fiatal vesz részt, Bese Gergő atya is 45 fővel érkezett. Mi indítja meg a fiatalokat 2022-ben, hogy egy zarándoklaton részt vegyenek?
Az ember életében nagyon-nagyon fontos az, hogy a mindennapok mókuskerekének a taposását egy rövid időre felfüggessze: kilépni a hétköznapokból és elindulni egy úton. Egy olyan úton, amelynek a végén Jézus található. Jézus azt mondta, hogy az út az igazság és az élet – és aki az őáltala kijelölt úton jár és elfogadja az ő tanítását, ami az igazság, annak örök élete lesz. A XXI. század emberének éppen ezt a fajta útkeresést kell egy zarándoklat alkalmával felfedeznie, hogy megismerje és rátaláljon az élet igazi értelmére és üzenetére.
A Szűzanya itt úgy mutatkozott be, hogy ő a Béke Királynője. Vallásos embereknek mit is jelent valójában a béke?
A béke azt jelenti, hogy felebarátként fogadok el minden embert. Felebarát az, akinek szűksége van rám. A felebarát nem azt jelenti, hogy feltétel, ellenvetés nélkül mindent elfogadok, keblemre ölelem, szeretem, hanem azt mondom, hogy ő is Isten teremtménye. Ezért úgy fordulok felé, mint akit az Isten megáldott egy olyan álommal és céllal, hogy erre a világra szülessen. Minden embernek feladata van ebben a világban, és ebben a feladatban kell, hogy kiteljesedjen. Nekünk, akik katolikusok, vagy keresztények vagyunk, minden emberre így kell tekintenünk, mint Istennek egy olyan alkotására, akinek célja, feladata, küldetése van, és innentől fogva nem fordulhat meg a szívünkben, hogy esetleg harag vagy gyűlölet legyen az ő irányába.
Manapság – a bizonytalanság korában – a béke lenne a legnagyobb kincs az embereknek?
Igen, mert, ha béke van, minden van. Elég sokszor halljuk mostanában a magyar híradásokban, és ebben valójában minden benne is van. Gondoljunk csak egy családra. Ha egy családban békétlenség van, ott állandó az a feszültség, idegeskedés, az attól való félelem, hogy a két feszültséget okozó fél találkozik-e, és ezt, hogy lehetne megúszni balhé nélkül. Ha kicsiben így működik egy családban, akkor gondoljunk bele, ha társadalmak, népek feszülnek egymásnak, és akár évek, évtizedeken keresztül hergelik egymást. Amikor már a szívükben a sötétség és keménység erősebb, mint egy érző szív és Krisztus világossága. Ezáltal óriási szörnyűségek és tragédiák tudnak történni, ha a gyűlölet felülkerekedik a szereteten.
Ha baj van, előbb fordulunk Istenhez. Egy háborús helyzetben mekkora erőt jelent a hit?
Sokat jelentene, de én itt egy picit visszapörgetném az időt 2020-ra, amikor a koronavírus-járvány berobbant a világba. Ezt a vírust már rég a hátunk mögött hagyhattuk volna, akkor, ha az emberek megálltak volna, és a föld helyett az ég felé fordították volna a tekintetüket. Ha fentről várták volna a segítséget, és változtattak volna korábbi életükön. A koronavírus-járvány a világnak egy olyan figyelmeztetés, mint Noé korában a vízözön, vagy akár a bábeli zűrzavar. Minden egyes olyan természeti, vagy természet felett álló tragédia, ami az emberiséget érte, figyelmeztetés volt. Mi azt gondoljuk, hogy sokkal okosabbak, bölcsebbek vagyunk, mint akik korábban, előttünk éltek, és ezért azt gondoljuk, hogy a fejünk után bármikor mehetünk. Na, ezért tartunk itt, ahol tartunk. Most, amikor két világrend egymásnak feszül: a kelet és a nyugat – gondolok itt az USA és Oroszország mostani háborújára –, senki nem gondolja azt, hogy ebben Ukrajna is benne van, ő csak egy áldozat. Ez a két világrend egymásnak feszülése pedig szintén a hit útján megoldandó probléma lenne, de még mindig a fegyverek erejében hisznek, ahelyett, hogy a hitbe, az Istenbe kapaszkodva kérnék a béke eljövetelét.
Az egy éve, Budapesten megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hasonlóan, mint az 1938-as, egy háború előtti évben volt. Véletlen egybeesés az, hogy mind a kétszer éppen Budapesten imádkoztak a zarándokok még békében?
Ez most egy nagyon érdekes párhuzam. Megmondom őszintén, hogy erre nem is gondoltam. De most, hogy így mondod, még az ember is beleborzong. Vajon akkor hogy is van Pio atyának a jövendölése, arról a bizonyos kalitkáról meg a magyarságról?
Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük – Pietrelcinai Szent Pio
Vajon elérkezett az az idő, amikor a Pio-i álmok vagy látomások megvalósulnak, és tényleg lehet, mi leszünk az a nép, amely képes lesz a békét elhozni a világba? Vagy képes lesz újraevangelizálni Európát? Lehet, hogy nekünk az Árpád-házi szentek égi közbenjárása éppen ezt a feladatot adja a XXI. században? Nem lehet tudni, de ha egy világháború robban ki itt a környezetünkben, mi, magyarok akkor is tudjuk, hogy a feladatunk a békéért való küzdelem és az azon való munkálkodás. Természetesen az imádság is, amelyen keresztül a bennünk megfogalmazott vágyainkat Isten elé tudjuk terjeszteni. Szerintem az Eucharisztikus Kongresszus egy nagy megújúlási lehetőség a Magyar Egyháznak. Azért mondom, hogy lehetőség – és nem lehetőség volt –, mert az Eucharisztikus Kongresszus gyümölcsei lassan beérnek, és reményeim szerint hamarosan.
A képek a szerző felvételei
