bese gergő atya
Ferenc pápa békére szólította fel a fiatalokat az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (Videó és galéria)
Ahogyan már tegnap beszámoltunk róla, Ferenc pápa is hivatalosan megnyitotta a 37. Ifjúsági Világtalálkozót a portugál fővárosban. A nyitó ceremónia keretében vitték fel a fiatalok a találkozó két szimbólumát – a keresztet és a Mária-ikont – a színpadra, ahol Ferenc pápa mellé állították ki őket. Az ünnepség, amelyen több százezren vettek részt, egyik leglátványosabb része a pontifex megérkezése mellett a zászlók felvonulása volt. „Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét” – ez volt talán a legfontosabb üzenete a Szentatyának a fiatal generációhoz. A sajtószektorban Bese Gergő atyával beszélgettünk.Együtt készülünk az Ifjúsági Világtalálkozóra – interjú Barcza Attilával (Mi kérdezünk)
Pontosan két hét múlva indulunk útra, hogy mi is ott legyünk a 37. Ifjúsági Világtalálkozón, amelynek ez alkalommal Lisszabon, Portugália fővárosa ad otthont. Az IVT-ket háromévente rendezik a mindenkori pápa részvételével, ahová a szervezők idén több mint 3 millió (!) fiatalt várnak, és ezzel ez a rendezvénysorozat a katolikus egyház legnagyobb eseményévé növi ki magát. 1995-ben még Guinness-rekordot is döntött, ugyanis 5 millió résztvevője volt a pápai szentmisének. Magyarországról az idei találkozóra sajtóinformációink szerint több mint 1100 fő regisztrált az eseményre, köztük Barcza Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, akinek azonban nem ez lesz az első: részt vett már korábban Kölnben (2005), Madridban (2011), Rio de Janeiróban (2013), Krakkóban (2016), valamint a legutóbbin is, amelyet Panamavárosban (2019) rendeztek meg. A mondhatni, "IVT-veterán" képviselőt arra kértük a Mi kérdezünk mai adásában, hogy meséljen nekünk az elmúlt évek találkozóiról, személyes tapasztalatairól.Portálunk segítségével érkezett meg Magyarországra a Béke Királynője szobra Međugorjéból
Néhány hete vandálok áldozata lett, de az összefogás erejével hamarosan újra felállíthatják Dunavecsén a Béke Királynője szobrot.Újra felállíthatják a Béke Királynője szobrát
Mint ahogyan korábban portálunk is beszámolt, darabokban hevert a međugorjei kegyszobor, miután ismeretlen tettes vagy tettesek feltehetően egy kővel széttörték a Bács-Kiskun vármegyei Dunavecse körforgalmában. Azonban a közösség és Bese Gergő atya, a falu plébánosa nem adja fel: újra fel szeretnék állítani a szobrot, üzenve az istentelen elkövetőknek, hogy Mária országában nincsen helye az erőszaknak.Bese Gergő atya: II. János Pál emlékét azért támadják, mert az emberi méltóság, a házasság és a család védelmezője volt
Több mint két hónapja borzolja már a kedélyeket Lengyelországban a TVN24 lengyel ellenzéki hírtelevízió által bemutatott dokumentumfilm, amely úgy ábrázolja az egykori egyházfőt, mint pedofil ügyeket elhallgató néhai krakkói érseket. A számos pontban nyilvánvaló hazugságot állító film „forrása” a Lengyel Népköztársaság hatalmi apparátusának anyagain alapul. A nagy bizonyossággal „hiteles” kommunista propagandaanyagok legfőbb célja a lengyel társadalom identitásának megkérdőjelezése – írja Bese Gergő atya a vasarnap.hu-n.Bese Gergő atya: Egy keresztény ember nem lehet más, mint békepárti, hiába nevezik putyinistának vagy ukránpártinak
A katolikus pap a Mandiner Reakcióban mondta el, mit gondol az orosz–ukrán háborúról, a vérontásról, a Covidról és arról, hogy nem tanulunk a hibáinkból. "Ha egy iskolában két gyerek összeveszik, odaáll közéjük a tanító és szétszedi őket, azzal nem fog véget érni az ő konfliktusuk, ha mindkettőjüknek ad egy-egy bicskát a kezébe" – jelentette ki Bese Gergő a Mandiner Reakcióban, amelyben a lap munkatársaival, a műsorvezető Kacsoh Dániellel és Vágvölgyi Gergellyel beszélgetett. Az atya az érsekének, Bábel Balázsnak a prédikációjából idézett, szerinte ugyanis ez a példa jól szimbolizálja az orosz–ukrán háborút – egyébként a felvétel a kitörésének első évfordulóján készült –, továbbá azt is, hogy mit rontott el a Nyugat.Bese Gergő atya megáldotta szerkesztőségünket, a szenteltvízből még Gyurcsány Ferenc is kapott (Videó + Galériával frissítve)
Mondhatnánk, az áldásból soha nem elég, hiszen karácsony előtt Kozma Imre atya áldott meg bennünket, most pedig Bese Gergő atya tette tiszteletét új szerkesztőségünkben és áldotta meg bázisunkat. A szenteltvízből pedig még Gyurcsány Ferenc is kapott, hiszen Bese Gergő atya azt a plakátot is megáldotta, amin a DK elnökének feje díszeleg, és amit az őszödi járat teherautójára készítettünk korábban. Mint az köztudott, Bese Gergő volt, aki tavaly a Karmelita kolostort is megszentelte, éppen ezért arról kérdeztük, hogy egy év távlatában sikeresnek gondolja-e az áldását, de XVI. Benedek pápáról is megemlékeztünk.Bese Gergő atya a PS-nek: Csodák, gyógyulások ma is vannak, nemrég én is tanúja voltam ennek – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakiről lemond az orvostudomány, a szerettei elbúcsúznak tőle, de történik egy isteni csoda, aminek kézzelfogható jele, hogy az illető meggyógyul. Válság sújtotta, depressziós világunkban ki vagyunk éhezve azokra pillanatokra, amikor arról kapunk hírt, hogy nem a szomorú realitás kerekedik felül, hanem Isten valóságosan megnyilvánul. Nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó. Bese Gergő atya egy ilyen csodálatos gyógyulásnak a tanúja volt a Covid-járvány idején, és erről is vall az adásban. Nagyon szomorú, hogy az emberek manapság nem tudnak mit kezdeni a Karácsonnyal. Annyi fényesnek látszó dolog kínálja magát a világban, hogy a betlehemi csillag fényét már nem is látják az emberek. Ma a bölcseknek egy örökkévalóságig tartana, hogy megtalálják Máriát és Józsefet a kisdeddel – állítja Bese Gergő atya. Az a probléma, hogy ma sokan a kereszténységet, a hitet mellőzve a család ünnepeként akarják megülni a Karácsonyt, ugyanakkor azt látom, hogy ez az esetek többségében nem sikerül. Iskolalelkészként szörnyű hallani, amikor egy kisgyermek azt mondja: ő bizony a legjobban a karácsonyi időszakot utálja az évben. Anya és Apa akkor veszekednek a legtöbbet, akkor vannak a legnagyobb balhék otthon – osztja meg tapasztalatait a dunavecsei plébános. Bese Gergő atyának a tanártüntetésekről is sarkos véleménye van: nagyon rossz dolognak tartja például, hogy pedagógus kollégák simán elnézik a tüntetéseken, hogy diákjaik trágár kifejezésekkel teleírt táblákkal demonstrálnak mellettük. "Értem egy diákom se tüntessen obszcén szavak kíséretében" – fakadt ki. Részletek az ünnepi beszélgetésben!Bese Gergő atya nyílt levele az őt cenzúrázó Magyar Kurírnak
Tegnap este újabb tanár/diák tüntetést tartottak Budapest utcáin, amelyen ezúttal az egyházi iskolák emelték fel a hangjukat a kormány ellen. Az összes ellenzéki portál az örömmámorban úszva számolt be az eseményről, amiben semmi meglepő nincsen, az viszont sokkal érdekesebb, hogy az egyébként katolikus hírportál, a Magyar Kurír is büszkeséggel írt a demonstrációról. Mint, már ahogyan a címben is fogalmaztak: „Méltóságteljes tanárballagást tartottak egyházi oktatási intézmények dolgozói Budapesten”. Az említett beszámolóról kifejtette sarkos véleményét Bese Gergő atya is, amit a Magyar Kurír rögtön ki is cenzúrázott. Erre reagált elsőként a PestiSrácok.hu felületén a katolikus pap.Ajánljuk még