Pesti Srácok

Felbocsátották a Luna–25 holdállomást a Vosztocsnij űrrepülőtérről

Felbocsátották a Luna–25 holdállomást a Vosztocsnij űrrepülőtérről

Egy Szojuz–2.1b hordozórakéta fedélzetén felbocsátották a Hold felé a Luna–25 automatikus állomást pénteken, a Moszkvától 5450 kilométerre keletre található Vosztocsnij űrrepülőtérről.

Ez az orosz holdkutatási program első küldetése. Az előző, Luna–24 állomás, amelyet még 1976-ban, a Szovjetunióból bocsátottak fel, 170 grammnyi talajmintát hozott vissza a Földre. A Roszkoszmosz orosz állami űrügynökség tájékoztatása szerint a tervek szerint a Luna–25-é lesz az első leszállás a Hold déli pólusának nehéz terepviszonyai közepette, a Boguszlavszkij-krátertől északra, abban a régióban, amelyet nem ér el a napfény. Korábban az összes állomás az egyenlítői zónában landolt.

A Luna–25 állomás fő feladata a Hold pólusközeli régiójában a talajösszetétel elemzése, víz jelenlétére vonatkozó hipotézisek megerősítése vagy cáfolása. Fúrószerkezete 40 centiméter mélyen hatol majd be a bolygó felszínébe. Az állomással a leszállás új technológiáját is kipróbálják. A repülés normál program szerint négytől öt és fél napig tart majd. Az állomás három-hét napot tölt majd egy mintegy 100 kilométer magas Hold körüli pályán, hogy felkészüljön a puha leszállásra.

A Luna–25 szerkezete két fő részből áll: az alsó leszálló platformból és a felső műszerkonténerből. Az állomás fedélzetén mintegy 31 kilogrammnyi tudományos berendezés található, amelyet a holdi regolit (törmelékes kőzetréteg) és az exoszféra tanulmányozására terveztek. Manipulátora a talaj feltárására és talajminta vételére képes. A tudományos munka időtartamát egy évre tervezték. A 2027-ben indítani tervezett Luna–26, majd a későbbiekben a Luna–27 és Luna–28 állomások összetettebb tudományos feladatokat fognak ellátni. Az utolsó a Hold sarkvidéki anyagából hoz majd vissza mintát a Földre. Az orosz űrhajósok holdra szállását 2030-ra ütemezte be a Roszkoszmosz.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roszkoszmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.