Legkevesebb hat ember – köztük két gyerek – vízbe fulladt, miután felborult egy migránsokat szállító csónak az Égei-tengeren, Leszbosz szigetének partjainál – jelentette a görög partiőrség kedden.
A mentőcsapatok 57 embert ki tudtak menteni a vízből. A csónak a törökországi Ayvalik felől indult a görög partok felé, a jármű fedélzetén több tucatnyian utaztak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint ebben az évben eddig mintegy 9700 migráns jutott át Törökországból a görög szigetekre. Ezen az útvonalon meglehetősen veszélyesnek számít az átkelés; tavaly legkevesebb 174 ember veszett a vízbe az út során. Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban az Európai Unió és Törökország között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015-2016-ban több, mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Tavaly ez a szám hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza. Görögországban jelenleg mintegy 70 ezer menekült él, többségük Szíriából érkezett. A menekültek számára kialakított regisztrációs központok Leszbosz, Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz szigetén változatlanul túlzsúfoltak. Tehermentesítésük végett az athéni kormány időnként a szárazföldre szállít át a táborokból embereket.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS