Pesti Srácok

Feldarabolt és elásott holttestek a pilisi erdőben – Megvannak a kettős gyilkosság gyanúsítottjai!

Feldarabolt és elásott holttestek a pilisi erdőben – Megvannak a kettős gyilkosság gyanúsítottjai!

Azonosította a szlovák és a magyar rendőrség a pilisi erdőben elásott, 2018 nyarán megtalált emberek gyilkosait – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk úgy értesült, hogy egy magyar és egy szlovák állampolgárt gyanúsítanak a kettős gyilkossággal. Információink szerint előbbi már egy másik ügy miatt régebb óta fogva van, a felvidéki férfire pedig a napokban csapott le a hatóság.

Ismert, a rendőrök két éve bukkantak a rejtélyes holttestekre egy erdős területen Pilisszentivánon. A gyilkosok feldarabolták, mésszel bekenték, zacskóba rakták és így ásták el a tetemeket. Egy korábban megszólaló igazságügyi orvosszakértő szerint a mésszel valójában konzerválták a holttesteket, ezzel pedig megkönnyítette az azonosítást, bár megnehezíthették a gyilkosság idejének meghatározását.

Korábban megírtuk: a helyiek azt beszélték, hogy egy házaspárt találhattak meg, akikkel egy drogügylethez köthető anyagi-elszámolási vita miatt végezhettek ismeretlenek. Felvetődött az is, hogy egy súlyos bűncselekmény elkövetőjének eredt meg a nyelve, aki a kettős gyilkosság feltárásával szeretné jobbá tenni a börtönkörülményeit.

Jurik Patrik, a szlovák országos rendőr-főkapitányság nemzeti bűnüldözési ügynökségének igazgató-helyettese és Vasilko Peter r. őrnagy, valamint Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője holnap délelőtt számolnak be a részletekről. A sajtótájékoztatóról portálunk is tudósít majd.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.