Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönre ítélte gyermekpornográfia miatt a volt perui magyar nagykövetet a bíróság

Felfüggesztett börtönre ítélte gyermekpornográfia miatt a volt perui magyar nagykövetet a bíróság

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a napokban a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben tárgyalást nem tartottak, a bíróság iratokból hozta meg a büntetővégzést, amely nem jogerős, hiszen mind a vádhatóság, mind a védelem kérheti a tárgyalás megtartását.

A Fővárosi Főügyészség még 2019 novemberében emelt vádat a volt diplomata ellen. Azt az Index írta meg elsőként, hogy teljes titokban hozták Magyarországra tavaly tavasszal a perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe. A Külgazdasági-és Külügyminisztérium az ügyben akkor azt a választ adta, hogy „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette”. Emellett egyébként a nagyköveti rangjától is megfosztották Kaletát, ami jelezte, hogy a diplomata valamilyen bűncselekménybe keveredhetett. Peruban nem, hazajövetelét követően viszont itthon eljárást indítottak ellene, aminek eredménye volt az ügyészség vádemelése.

Kaleta Gábor lebukása összefügg egy olyan nemzetközi rendőrségi művelettel, amelyet a spanyol rendőrség irányított és több országot érintett, ezért az Europol is segítette a nyomozást. A rendőrségi művelet során Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peruban, Ecuadorban és Costa Ricában is vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Ebben a műveletben Peruban két embert tartóztattak le. Kaletának 19 ezer gyermekpornográf fotót találtak a hivatali laptopján, amiről a magyar szerveket is tájékoztatták.

Kaleta Gábor 2001 óta dolgozott a Külügyminisztériumban, előbb az Amerikai-, majd a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon volt, utána lett limai nagykövet.

PestiSracok facebook image

Az ügyészség szerda reggel megerősítette értesülésünket, kérdéseinkre válaszként azt írták, hogy

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.