Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönt kapott a lábát vonattal levágató biztosítási csaló

Felfüggesztett börtönt kapott a lábát vonattal levágató biztosítási csaló

Nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn azt a férfit, aki különböző biztosítások megszerzése érdekében levágatta a lábát egy vonattal 2014 nyarán.

A Fővárosi Törvényszék MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, hogy a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásban és hamis magánokirat felhasználásában találták bűnösnek. Az ítélet szerint a vádlott 2013 novembere és 2014 februárja között több magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött különböző biztosítótársaságoknál azért, hogy "önmagának egy későbbi időpontban sérülést okozva a biztosítási összegeket felvehesse". Mint közölték, 2014. július 30-án egy vidéki vasútállomáson az indító jelzés után szándékosan bemászott egy éppen induló vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, így az induló vonat kerekei átmentek a lábán. Lábai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy azokat térdtől lefelé amputálni kellett. A vádlott felesége 2014. augusztus 1-én "a káreseményt bejelentette" a biztosítóknak, amelyek többsége csalás gyanúja miatt nem teljesített a kifizetést.

A bűncselekménnyel veszélyeztetett kárérték közel hatszázmillió forint – ismertette a törvényszék. Kitértek arra is, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, továbbá, hogy a csalások - mint írták - "kísérleti szakban maradtak". Azt is figyelembe vették, hogy bár a balesetet a terhelt idézte elő, de "cselekményével a saját mindennapi életvitelét is megnehezítette", ugyanakkor súlyosító körülményként értékelték a halmazati elkövetést. Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, míg az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a fellebbezésre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.