A varsói rendőr-főkapitányságon múlt héten felrobbant, Ukrajnában kapott ajándéktárgy miatt felfüggesztették Dmitro Bondart, az ukrán Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) főnökhelyettesét – közölte kedden Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.
Kaminski a Twitter-oldalán azt írta, hogy értesülése szerint a Jaroslaw Szymczyk tábornoknak, lengyel rendőrfőkapitánynak átadott ajándéktárgy robbanása ügyében bűnügyi eljárás indult Ukrajnában, Bondart pedig felfüggesztették. A múlt szerdán Varsóban felrobbant ajándékot Szymczyk december 11–12-i ukrajnai munkalátogatása során kapta. A rendőrfőkapitány könnyű sérüléseket szenvedett, rövid kórházi megfigyelés után hazaengedték.
Hétfőn Szymczyk a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevíziónak az ő lehetséges felfüggesztéséről szóló sajtóértesülésekre reagálva elmondta: nem tervezi lemondását a robbanás kapcsán. Megköszönte ez ügyben Kaminski támogatását is. A belügyminiszter ugyanis kizárta Szymczyk menesztését, Piotr Müller kormányszóvivő viszont a nyomozás eredményeitől tette függővé az esetleges személyzeti következmények levonását. A főkapitány a TVP Infónak elmondta: ukrajnai látogatása során hivatali partnerével, Ihor Klimenkóval, valamint a DSZNSZ-t irányító Szerhij Krukkal és Dmitro Bondarral találkozott. Mindkét találkozón egy-egy használt, partnerei állítása szerint üres és működésképtelen gránátvető csövet kapott. A Rzeczpospolita lengyel napilapnak Szymczyk hétfőn elmondta: az Ukrajnából hozott egyik tárgyat szerdán a varsói irodája melletti helyiségben át akarta helyezni, és amikor megemelte, a cső felrobbant. Az Ukrinform ukrán hírportál által hétfőn idézett DSZNSZ-közlemény szerint az ajándékot hálából adták Szymczyknek.
Meg vagyunk győződve, hogy szó sem lehetett ártó szándékról
– írták. Lengyelország már múlt héten magyarázatot kért az ukrán féltől. Az ügyet az illetékes lengyel szolgálatok és az ügyészség is vizsgálják. A varsói kerületi ügyészség csütörtöki közleménye három embert, köztük Szymczyket említi kárt szenvedett személyként.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/PAP/Wojtek Jargilo (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS