Áldás, Békesség!

Ne értse senki félre a címet: nem a református testvéreimet szeretném üdvözölni, illetve nem csak őket, hanem a katolikus testvéreket is, meg tulajdonképpen mindenki mást, aki reménykedik abban, hogy a 2026-os év egy kicsit nyugodtabb, csendesebb lesz. És mi másra lenne szükségünk ehhez, mint áldásra és békességre? A legjobb pedig az lenne, ha mindenkiben hasonló érzések lennének.
De kezdjük a magyarázatnál. Mi mit jelent, és melyik miért fontos, illetve mi a különbség béke és békesség között, és hogyan következik egymásból a kettő.

A „béke” és a „békesség” a magyar nyelvben rokon értelműnek tűnnek, mégis alapvetően különböző dolgokat jelentenek.
A béke elsősorban külső állapot: azt jelenti, hogy nincs nyílt konfliktus, nincs háború, és a felszínen nyugalom van. Ez a nyugalom azonban lehet ideiglenes, kikényszerített vagy akár hazugságra épülő is; létezhet béke ott is, ahol elnyomás, igazságtalanság és félelem van.
A békesség ezzel szemben belső, lelki állapot: azt fejezi ki, hogy az ember önmagával, a lelkiismeretével és – akár református értelemben – Istennel rendezett viszonyban van. Ez a belső rend akkor is megmaradhat, amikor a külvilág problémás.
A békesség nem kényszer eredménye, hanem abból jön, hogy az ember a helyén van, egyenes a gerinc, és nem tagadja meg azt, amit szerinte igaz.
Biztos vagyok benne, hogy a katolikus hittestvéreink is tisztában vannak ezzel, és arra buzdítom őket, hogy gyakorolják mindezt, amennyire lehet.
És akkor beszéljünk az áldásról is egy kicsit. Az áldás lényege nem az, hogy megszünteti a nehézségeket, hanem az, hogy irányt ad a terhek közepette. Az áldott ember nem sikeresebb vagy gazdagabb, hanem olyan, aki nem esik szét, mert be van kötve egy nála nagyobb rendbe.
Röviden: az áldás nem azt jelenti, hogy minden könnyű lesz, hanem azt, hogy nem leszel magadra hagyva abban, ami amúgy nehéz és szar.
És akkor térjünk vissza a címhez, kezeljük újra együtt a kettőt: Áldás, Békesség. És talán már kicsit többen érezzük, hogy miről van szó, mint a cikkem elolvasása előtt.
És talán már mindenki érti, hogy miért ez a két legfontosabb dolog. Nem csak most, karácsonykor, hanem a mindennapokban is.
És egyébként mindenkinek boldog karácsonyt és kitartást kívánok. SDG







