Pesti Srácok

Felháborodtak az oroszok, amiért a hibázó izraeli versenyző nyert ritmikus sportgimnasztikában

Felháborodtak az oroszok, amiért a hibázó izraeli versenyző nyert ritmikus sportgimnasztikában

Felháborodtak az oroszok a tokiói olimpia egyik legváratlanabb eredménye miatt, ugyanis szombaton a ritmikus gimnasztikázók egyéni versenyén, az ötkarikás játékokon huszonöt év után nem orosz győztest avattak, hanem az izraeli Linoy Ashram fejére került a korona, aki az utolsó gyakorlatában elejtette a szalagot, miközben a topfavorit, 14-szeres világbajnok Dina Averina egyik szerrel sem hibázott – számolt be az orosz sajtóra hivatkozva a Magyar Nemzet.

– ezzel a mondattal vezeti fel a legismertebb orosz sportlap, a Szovjetszkij Szport a tudósítását, amelynek már a címe is az, hogy „Egyértelmű tokiói gyilkosság”. Nos, az biztos, hogy a pontozóbírók ítélete hatalmas vihart kavart. A végeredményre nem lehetett számítani, a kérdés inkább előzetesen az volt, hogy az Averina ikrek közül melyikük győz majd. A selejtező is ezt sejtette: itt Dina végzett az első helyen, a négy gyakorlatára 106,300 pontot kapott, a második helyen Arina 106,175 ponttal zárt, míg a harmadik helyen végző izraeli Linoy Ashram 103,100 pontot kapott. Ám a döntő végeredménye a következő: 1. Linoy Ashram 107,800; 2. Dina Averina 107,650, 3. Alina Harnasko (fehérorosz) 102,700, 4. Arina Averina (102,200). Arina a végén szalaggal nagyot hibázott, de addigra már nagyon megviselte, hogy alacsonyabb pontszámokat kap, mint előző napon. Nővére viszont egyik szerrel sem rontott, ezúttal mégis kevesebbre értékelték, mint Ashramot.

Hibázott az izraeli versenyző

PestiSracok facebook image

Az utolsó szerrel az izraeli versenyző azonban nagyot hibázott, elejtette a szalagot. Dina Averina utána következett, és a pontszámán sokáig tanakodott a zsűri. Amikor a pontozók meghozták a döntésüket, az jött ki, hogy Ashram az olimpiai bajnok. Pedig ilyen hibával elméletileg nem lehetne olimpiát nyerni. A 13-szoros világbajnok Dina Averina utóbb nem is tagadta a bosszúságát; szerinte végig arra ment ki a játék, hogy megveressék őt és testvérét, mert már túl sokat nyertek. Arina Averina négyszeres világbajnok, míg az ikrekhez hasonlóan 22 éves Linoy Ashramnak a világbajnokságokról csak ezüst- és bronzérmei vannak. Ebben a pontozásos sportágban nem szoktak az egyik napról a másikra így változni az erőviszonyok. Az oroszoknak pedig azért is fájó a tokiói végeredmény, mert legutóbb az 1996-os atlantai olimpián esett meg, hogy nem ők nyerték meg a ritmikus gimnasztika egyéni aranyérmét.

Veszélyes precedens

– mondta az oroszok 2004-es olimpiai bajnoka, Alina Kabajeva. Sokakkal együtt ő is azon a véleményen van, hogy a bírókat az vezérelte, ne orosz győzelem szülessen. Az orosz ritmikus gimnasztika „nagyasszonya”, Irina Viner-Uszmanova szerint gyalázat, ami most történt, és ilyen bíráskodással a sportág megássa a sírját, kikerülhet az olimpiai programból. A rúdugrás kétszeres olimpiai bajnoka, Jelena Iszinbajeva úgy fogalmazott, hogy sokkolták a történtek, és amikor kiderült, hogy nem Dina Averina győzött, vele együtt ő is sírva fakadt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Ashley Landis

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.