A Nemzeti Jogvédő Szolgálat is feljelentést tett a “szivárványosok” ellen nemzeti jelkép megsértése, a Szent Korona meggyalázása miatt és az idei “Pride” vonulás rendőri megtiltása mellett száll síkra- derül ki a jogvédő szervezet által kiadott közleményből.
A közlemény szerzői szerint jóérzésű magyarok tömegeinek hatalmas felháborodását váltotta ki a Szivárvány Misszió Alapítvány nemrég közzétett botrányos képmontázsa. A fotó a magyar Szent Koronát a szexuális devianciákat egyre erőszakosabban terjesztő nemzetközi mozgalmat jelképező szivárvánnyal ábrázolja annak kapcsán, hogy az államalapítás idei ünnepének idejére időzített, a társadalom többségi, normális részének emberi méltóságát, jogait és szabadságát, a közrendet sértő és súlyosan szeméremsértő “Pride” nevű akcióikat meghirdették- fogalmaztak a közlemény szerzői. A szóban forgó montázs miatt a jogvédő szervezet a Szent Korona Rádió egyik munkatársához hasonlóan feljelentést tett.
A feljelentést a Szent Koronát, mint kiemelt nemzeti jelképünket meggyalázó, a Btk. 334. §-ába ütköző, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt tettük meg. A bűncselekmény elkövetője egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó. A feljelentést 2020. június 20-án dr. Polt Péter legfőbb ügyészhez nyújtottunk be
-derült ki a jogvédő szolgálat által kiadott tájékoztatóból.
Forrás: OS/ Fotó: budapestpride.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS