Pesti Srácok

Feljelentettek az ateisták egy hazai gyermekklinikát, amiért imamozgalmat mert indítani

Feljelentettek az ateisták egy hazai gyermekklinikát, amiért imamozgalmat mert indítani

A Magyar Ateista Társaság vezetője feljelentette a GOKVI-t (a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet), amiért egy gyógyításért közbenjáró imamozgalmat indítottak az intézet alapítványának kétszázötvenezer forintjából. Az ateisták közleményükben azt is leszögezték, hogy az általuk megálmodott társadalomban nincs helyük a vallásos embereknek – írja a Képmás.

Az Ateista Társaság, mivel tagjai kizárólag a szekuláris humanizmusban és a tudományban hisznek, ugyanezt elvárják minden állami intézménytől, minden állami pénzből működtetett szervezettől, minden köztéri és közéleti megnyilvánulástól – vagyis tulajdonképpen minden embertől, amint kilép a lakása ajtaján. Sőt, egyes ateisták gyermekkeresztelést elítélő fellépése arra utal, hogy még lakáson belül is – írja a Képmás.

Betiltanák az imádkozást

A mostani akcióban Madalyn Murray O'Hair és az Amerikai Ateista Társaság mintájára kezdtek perekbe, amelyek hatására Amerikában betiltották az állami iskolákban az imádkozást és Biblia-olvasást. A társaság pert indított például a NASA ellen is, hogy megakadályozza a Holdra szálló asztronauták istentiszteletét.

PestiSracok facebook image

– érvelt Gui Angéla, a GOKVI kommunikációs igazgatója.

– nyilatkozta Prodán Zsolt, a Gyermek Szívsebészeti Osztály vezetője.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita vállalták el a Szívünk imája mozgalom fővédnökségét.

– áll a Magyar Ateista Társaság egyik idézett blogbejegyzésében. A társaság elnöke Waldmann Tamás.

Kirekesztenék a társadalomból a hívőket az ateisták

Az új ateisták célja egy olyan „új” társadalom megteremtése, amely „a vallás és a tradíciók helyett a józan észre, a tudomány és a filozófia eredményeire támaszkodik” – ebben azonban nincs helye vallásos embernek – vallják.

– írja egy harcias ateista szerző a társaság blogján.

Forrás: kepmas.hu; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.