Pesti Srácok

Feljelentették Hadházy Ákost gyülekezési joggal való visszaélés gyanúja miatt

Feljelentették Hadházy Ákost gyülekezési joggal való visszaélés gyanúja miatt

Feljelentette Hadházy Ákost a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István. A hivatásos feljelentgető azután fordult a hatósághoz, hogy kedden ismét sikerült megbénítania fél Budapest közlekedését néhány ezer Pride-párti tüntetőnek.

Gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés gyanúja és közérdekű üzem működésének megzavarásának bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz. A Magyar Nemzet úgy tudja, Tényi István azután lépett, hogy kedden Hadházy Ákos már harmadszor szervezett tüntetést a fővárosban a korlátozás alá eső Pride megtartásáért.

A felvonuló baloldali aktivisták miatt az Erzsébet, a Szabadság és a Margit hidat is lezárták. Megszólalt az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság is, közlésük szerint az utóbbi két híd elfoglalása jogellenes volt.

Este kilenc óra után egyébként kialakult egy dulakodás is a Szabadság hídon, ahol megpróbáltak a tüntetők átjutni a budai oldalra, ott azonban szembetalálták magukat a rendőrsorfallal.

PestiSracok facebook image

A rendőrök felszólították őket, hogy hagyják el a hidat, ez azonban nem történt meg.

Ekkor a Momentum több képviselője is azt találta ki, hogy üljenek le a hídra, hogy fenn tudják tartani az „elfoglalt állapotot”. Azonban a demonstrálók nem ültek le, hanem tovább lökdösődtek.

Tényi István felhívta a figyelmet arra, hogy a gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.

Kiemelt kép: A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelő, Hadházy Ákos által szervezett tüntetés az Erzsébet hídon és a Szabadság hídon. Fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.