Pesti Srácok

Felmentette a bíróság a Portik-ügyek koronatanúját

Felmentette a bíróság a Portik-ügyek koronatanúját

Felmentette az orgazdaság miatt emelt vád alól a Portik Tamást és bűntársait érintő alvilági leszámolások koronatanúját, Radnai Lászlót a napokban a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) - tájékoztatta portálunkat Bagó Ottó, Radnai védője.

A kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt egykori keresztapáról tudni kell, hogy 2012 júliusában büntetés-félbeszakítással szabadult a szegedi Csillag börtönből, az akkori hírek szerint egészségügyi okokból. Azonban 2012 nyarán a PestiSrácok.hu kiderítette, hogy a szabadulás ára az volt, hogy beszámoljon a kilencvenes évek leszámolás-sorozatáról, Prisztás József, Domák Ferenc és Seres Zoltán lelövéséről, a Radics-család kivégzéséről, valamint a Fenyő-gyilkosságról és az Aranykéz utcai robbantásról. A volt keresztapa elfogása után, 2004 decemberében is felajánlkozott a rendőrségnek, hogy vallomást tenne több megoldatlan ügyről, akkor azonban a rendőrség azon az állásponton volt, hogy „maffiafőnökkel nem egyezkednek”, ezért vallomását titkosították, majd valaki három nappal később már Portik Tamás kezébe juttatta az államtitoknak minősített kihallgatási jegyzőkönyvet. Radnai 2011 őszén újra elmondta azt, amit hét évvel korábban egyszer már jegyzőkönyvbe mondott, később az összes Portik-perben megjelent és tanúskodott is. Más kérdés, hogy például a Prisztás-ügy és az Aranykéz utcai robbantás perében a döntés hozó bíróság a bizonyítékok értékelése során nem vette figyelembe Radnai vallomását. Ettől függetlenül Radnainak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy megindulhasson a kilencvenes évek megoldatlan merényletsorozatainak újraértékelése és felderítése. Radnait 2014 decemberében csalással és orgazdasággal is meggyanúsították, így vissza kellett mennie a börtönbe, ahonnan 2018 januárjában szabadult.

Utóbbi ügyben azonban elsőfokon a napokban felmentette a bíróság - mondta el a PestiSrácok.hu-nak Bagó Ottó, a férfi védője. A vád szerint 2013 májusában kétes körülmények között “eltűnt” egy Franciaországból Görögországba tartó, parfümöket szállító kamion rakománya Zalaegerszeg környékén. A szállítmány még 2013 novemberében – egy közvetítő segítségével –Radnai és társai birtokába került, amit később megpróbáltak eladni. Az ügyben először a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kezdett nyomozni, majd, miután kiderült, hogy kihez vezetnek a szálak, a Nemzeti Nyomozó Iroda magához vonta az eljárást, később pedig egy budapesti raktárban megtalálták az ellopott árut. A bíróság több személyt is letöltendő szabadságvesztésre ítélt, ugyanakkor Radnait - bizonyítottság hiányára hivatkozva - felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.