Pesti Srácok

Félmillió forintra büntették a Ferihegyen játékvezetőre támadó olasz szurkolót

Félmillió forintra büntették a Ferihegyen játékvezetőre támadó olasz szurkolót

Gyorsított eljárásban már el is ítélték az AS Roma egyik szurkolóját, aki a szerdai vesztes kupadöntő után a ferihegyi reptér várójában megtámadta a meccs játékvezetőjét, Anthony Taylort. Az AS Roma május 31-én a Sevilla ellen játszotta az Európa-liga döntőjét a budapesti Puskás Arénában. A meccset végül tizenegyespárbajban a Sevilla nyerte meg, az olasz szurkolók ezt nehezen emésztették meg, különös tekintettel arra, hogy megélésük szerint a bíró többször is a kárukra tévedett – írja a 444 az ügyészség közleménye alapján.

Amikor másnap este 19:20 körül az egyik olasz szurkoló kiszúrta a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér Sky Court galériáján a meccs játékvezetőjét, aki ekkor családi körben várta saját gépét, nekiállt számon kérni a bírót. Az ügyészség tájékoztatása szerint "a számonkérés során az indulatok elszabadultak, a játékvezetőt és családját a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság rendőrei a helyszínről kimenekítették".

– írják. A gyanúsított lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így más másnap, június 2-án félmillió forint pénzbüntetésre ítélték garázdaság miatt, tekintettel arra, hogy együttműködött a hatóságokkal, beismerte bűnét, és súlyos betegsége mellett egy kiskorú gyermek gondozója. A vádlott és az ügyészség is elfogadta az ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.