Pesti Srácok

Felperzselt föld – Karácsony és Gyurcsány az atlétikai világbajnokságot is elvenné az országtól és Budapesttől

Felperzselt föld – Karácsony és Gyurcsány az atlétikai világbajnokságot is elvenné az országtól és Budapesttől

Karácsony Gergely tulajdonképpen megkezdte a Dobrev Klára fedőnevű Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki programjának megvalósítását. Ártani, ártani. Karácsony Gergely számára az önállóság illúzióját az adja, hogy gazdija Facebook-posztban rótta meg a bejelentése miatt, miután az ötlet eredetileg a Demokratikus Koalícióé. Ez nem is volt kétséges, ötletei itt csak Gyurcsányéknak vannak és lehetnek. Az ellenzék elégedett, az ország és Budapest meg kit érdekel.

Fontos lenne, ha minden ellenzéki szavazó, aki két-három Unicum után, orrát befogva hajlandó ezekre szavazni, elgondolkozna ezen a lépésen. Budapesttel a kormány egyszer a Tarlós-érában, egyszer pedig a Karácsony–Gyurcsány-tandem idején is megállapodott már erről a kérdésről. Ez egy nagy projekt, több éves előkészítést igényel, minél közelebb vagyunk hozzá, annál kevésbé tűr el bármiféle vegzálást. Formailag persze az atlétikai világbajnokságot egy város rendezi, de valójában ez egy ország közös bulija és dicsősége, ha jól sikerül.

De nem a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek. Karácsony annyira jellemtelennek bizonyult már és annyiszor, hogy fel kell tételeznünk: élvezetét és örömét leli minden nagyszabású magyar országos ügy megtorpedózásában. Az csak hab a tortán, hogy a presztízsveszteség Budapesté és csak másodsorban az országé. Gyurcsány–Karácsony szeme előtt a kormány és a Fidesz számára okozható politikai kár lebeg, aminek a politikai, erkölcsi, illetve anyagi következményei a számukra lényegtelenek. Idegenforgalom, adók, bevételek, országimázs, sportsikerek ezeket az embereket hidegen hagyják. És természetesen a világbajnokságnak majd helyet adó atlétikai stadion és tágabb környezetének komplex fejlesztése már elkezdődött.

Az atlétikai világbajnokság a negyedik legnagyobb sportesemény a világon az olimpia, a labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság után. Több mint 1,2 milliárd ember nézné a televízióban, ami értelemszerűen óriási reklám lenne Magyarországnak és Budapestnek. A világbajnokság ötszázezer vendégéjszakát jelent a szállásadóknak, nyolcezer csak a hivatalos vendégek száma. Több tízezres nagyságrendű szurkoló várható, arról nem is beszélve, hogy sokan látogatnak majd a leendő vb miatt Budapestre. Csak az érdekli őket, hogy elképzelhessék, problémát okoztak Orbán Viktornak. A képzeletükben ugyanis az él, hogy a miniszterelnök hajnaltól késő estig velük foglalkozik. Ebben Gyurcsány Ferenc tapasztalatai az irányadóak, aki miniszterelnöksége idején kizárólag azzal volt elfoglalva, hogy Orbán Viktor mit csinál. Ez erősen meglátszott a kormányzásán is, tulajdonképpen hálásnak kell lennünk ezért a fixa ideáért, hiszen ez megmentette az országot attól, hogy az elhanyagoláson és a kirabláson kívül a Gyurcsány–Dobrev-klán mást is csináljon vele. Tudtak volna még ártani, legyünk boldogok, hogy akkor lusták voltak hozzá, mert azt hitték, örökre övék a hatalom, ráérnek. Ezzel a döntésükkel most azt üzenik, hogy a rombolásban ezúttal szorgalmasabbak lesznek, ha odajutnak.

PestiSracok facebook image

Az is érdekes, hogy láthatólag az ellenzéki törzsszavazókat nem érdekli a főváros, még a budapestieket sem. Tényleg azért szavazott annyi ember Karácsonyra, mert a jövendő miniszterelnököt, a haza megmentőjét látta benne? Akkor is, ha ez a főpolgármesteri teendők teljes elhanyagolását jelenti? Az közismert volt, hogy Karácsony Zuglóban sem végzett érdemi polgármesteri tevékenységet. Ugyanezt most megismétli budapesti méretekben is, a liberális értelmiség és az ellenzéki sajtó teljes támogatása mellett. Karácsony és Gyurcsány ugyanúgy beáldoztatta Budapesttel az elmúlt szűk két évet, ahogy Gyurcsány tette ezt az országgal a Medgyessy Péter megpuccsolása utáni két évben. Budapest kormányzása sosem volt céljuk, azt csak eszköznek tekintették a kormányzati hatalom megszerzését célzó hadjáratukban. Egészen elképesztő mennyiségű, Tarlós által otthagyott tartalék vált köddé az utóbbi másfél évben.

Most pedig a csődközeli állapot tegnapi bejelentése után már rögtön a felperzselt föld taktikájához is eljutottak. Megakadályozni mindent, ami jó lehet, csak a romok maradjanak. Ez a lépés ugyanis árulkodó. Gyurcsány jól láthatóan tudja, hogy 2022-ben is bukni fognak. Ez a lépés ugyanis csak akkor értelmezhető, ha már a következő ciklus sikereiből akarnak megtorpedózni már jó előre valamit. Ez a lépés csak a törzsszavazók mobilizálására jó, mindenki más undorítónak fogja találni. Értelmetlennek, gonosznak és rombolónak, olyan igazán gyurcsányinak. Ez a hülye Karácsony azt hiszi, hogy előremenekült, amikor azonnal átvette a DK ötletét. Pedig csak egy újabb vödörnyi biológiailag veszélyes anyagot öntött magára, amit a Gyurcsányék szereztek ki tudja, honnan, és adtak hátulról a főpolgármester kezébe. Karácsony Gergely még Karácsony Gergelynek is alkalmatlan. Gyurcsány Ferenc legalább Gyurcsány Ferencnek még alkalmas. Vajon a fővárosi közgyűlés baloldali és liberális polgármesterei adják a nevüket ehhez a baromsághoz? Megnézzük.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.