Idén tavasszal felpörögtek az események Novozánszki Fanni gyilkossági ügyében:a júniusi tárgyalás után helyszíni tárgyalás következhet. A Bors információi szerint egy kihelyezett tárgyalást tartanának annál a dunai stégnél, ahol a nyomozók és az FBI emberei szerint is a legvalószínűbb, hogy a vádlott megszabadult a lány holttestétől. Az ügy bírája, dr. Farkas Gabriella, úgy döntött, hogy személyesen ered majd a feltételezhetően halott lány nyomába.
A tervek szerint a bíróság végigjárja a feltételezett gyilkos útját. Fanni lakásától indulunk, természetesen a vád és a védelem is jelen lesz, majd Budapestet elhagyva, a pontos GPS-adatokat követve elmegyünk Siófokra, ahol megállt B. László, majd tovább követjük az útját Dunaújvárosba, és onnan Szalkszentmártonba megyünk a stéghez – magyarázta a jogásza Borsnak, majd hozzátette, ez legalább két napos út lesz, és nagyon fontos eleme a tárgyalássorozatnak. A törvényszék ugyanis minden lehetőséget megragad, hogy közelebb kerüljön a lehetséges megoldáshoz. A bírónő a saját bőrén akarja érezni, a szemével látni, honnan hova ment a gyanúsított, és majd ennek fényében tesz ténymegállapítást. A személyes impulzus az ügyvéd szerint sokat nyom majd a latba amellett, ha összeállt a bizonyítási rendszer is. Csak így lehetséges, hogy holttest hiányában, gyilkossági ügyben ítéletet hozzanak.
Az igazság órája közeledik, legkésőbb az ősz folyamán be kell következnie annak, hogy ítéletet hirdetnek. Véleményem szerint itt kétféle ítélet születhet. Vagy ártatlan, amit elképzelni sem tudok a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok ismeretében, vagy bűnös, amit életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetnek.
– mondja Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője. A gyilkosságól elmondta, kifejezetten ritkán történik meg az ilyen, de annyira speciális az ügy, hogy indokolt ez a nem mindennapi megoldás. Az ügyvéd hozzátette, súlyosbító körülmény az is, hogy az elkövető a holttest helyét meg sem próbálta feltárni, esélyt sem adott a családnak, hogy eltemessék a gyermeküket. Sokat elárul a hozzá állásáról ez a fajta viselkedés.
Forrás: Bors; Fotó: Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS