Hónapok múlva tudja csak benyújtani a fellebbezését a Fővárosi Ítélőtáblára Vizoviczki László és társai adócsalási ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A csúszás oka, hogy az ügy néhány vádlottjának nyoma veszett, így a bíróság kérésére a rendőrségnek kellett kinyomoznia több személy hollétét is. A fiaskó várhatóan hosszú hónapokkal nyújtja majd el az így is maratoni ideje folyó eljárást. Vizoviczkit több mint öt éve vették őrizetbe, ám a PestiSrácok.hu által megismert egyik hangfelvételből kiderül, hogy a diszkócsászár bizalmasai már a meggyanúsításuk előtt arról beszélgettek, hogy leáldozóban van a Vizoviczki-birodalom csillaga és “valakinek szúrja a szemét” Vizoviczki tevékenysége.
Jó esetben is csak január közepén tudja benyújtani a fellebbezését a Fővárosi Ítélőtáblára Vizoviczki László és társai adócsalási ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, mivel a per elsőfokú iratai még mindig nem érkeztek meg a főügyészségre – tudta meg a PestiSrácok.hu. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője ezt azzal magyarázta portálunknak, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetésénél több vádlottnak nem kellett jelen lennie, így nekik postai úton küldték meg az írásos ítéletet. Ezt azonban többen nem vették át és miután a lakhelyükön sem találták őket, úgy tudjuk, a bíróság a rendőrség segítségét kérte, hogy nyomozzák ki több vádlott hollétét. Ez végül megtörtént, de a fiaskó várhatóan hosszú hónapokkal fogja elnyújtani az eljárást. Póta Péter hangsúlyozta, hogy már minden vádlott megkapta az ítéletet, így az eljáró elsőfokú bíró utasítására felterjesztik a per iratait a fellebbviteli főügyészségre, amelynek hatvan napja lesz azután arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – egyébként már elkészült – fellebbezését a saját átiratával együtt megküldje a Fővárosi Ítélőtáblának.
Hét év elsőfokon
Ismert, az éjszaka császárának nevezett, vesztegetéssel is vádolt Vizoviczki Lászlót felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek áprilisban a Fővárosi Törvényszék. A Hajógyári-sziget egykori urát hét évre a közügyektől is eltiltották, valamint 600 millió forintos vagyonelkobzással sújtották. A Kósa Zsuzsanna tanácsvezető bíró által kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Vizoviczki mellett néhány társa (üzletvezetők, ügyvezetők) öt, néhány pedig 2-3 év körüli letöltendő börtönt kapott, több mint tízen felfüggesztett szabadságvesztést, néhányan csupán közérdekű munkát. Több vádlottat felmentettek. A bíróság egyik vádlottnál sem látta megállapíthatónak a jelentősen súlyosabb büntetések kiszabását megalapozó bűnszervezeti minősítést. Az ügyész azonban már az elsőfokú ítélet után bejelentette, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen súlyosításért és – a felmentett vádlottaknál – a bűnösség megállapításáért.
Vizoviczki tagadja az adócsalást
Arra egyébként, hogy a diszkópápa megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította birodalmát, a PestiSrácok.hu által korábban megszerzett, írásba foglalt elsőfokú ítélet is utalt. Eszerint Vizoviczki László folyamatos terjeszkedése eredményeként a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, illetve több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be. A bíróság határozata szerint „kétség nélkül megállapítható”, hogy a cégcsoport vezetését Vizoviczki László végezte, aki a „szervezetet teljes egészében ellenőrzése alatt tartotta”. Mindenképp érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a diszkópápa az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádakat és többek között portálunknak is azt állította, egy forint kárt nem okozott a költségvetésnek. Ahogy írtunk arról is, hogy az ügy negyedrendű, súlyosan beteg gyermekét egyedül nevelő vádlottját az ügyben komoly jogsértések érhették.
A diszkópápa megbízható személyekre épített
Az elsőfokú ítéletben azt is kiemelték, hogy a Vizoviczki László által kialakított struktúra lehetőséget biztosított arra, hogy cégjogi szempontból gazdasági társaságok kizárólag többszörös áttételek útján legyenek hozzá köthetőek, azok tulajdonosi szerkezete úgy került az elsőrendű által meghatározásra, hogy a holding cégek tulajdonosai hozzá szorosan kötődő családtagok, a gazdasági társaságok ügyvezetői pedig az elsőrendű vádlottnak lekötelezett, már hosszú ideje neki dolgozó, Vizoviczki által megbízhatónak tekintett személyek voltak. Itt érdemes megemlíteni, hogy pontosan erről beszélt a negyedrendű vádlott, D. Róbertné akkori védője is perbeszédében, kiemelve, hogy ügyfelének, aki 2011-től csak pár hónapot dolgozott a Szigeten, nem volt rálátása a gazdálkodás egészére, a pénzügyi folyamatokra és nem látott bele “annak a boszorkánykonyhának a működésébe, ahol – a vádirat szerint – kifőzték az adóbevallás elemeit, sarokszámait”, hiszen a vádlottaktól eltérően ő nem volt része a 90-es években kialakult bizalmi körnek.
Bosszúból vallhattak
Éppen ezért érthetetlen, hogy az elsőfokú bíróság miért mondta ki bűnösnek és ítélte öt és fél év börtönre, így D. Róbertné a maffiavezérnek kikiáltott Vizoviczkihez képest csupán másfél évvel kapott kevesebbet. A negyedrendű több tanút is hívott volna az általa elmondottak igazolására, ám ők a súlyos fenyegetések hatására végül nem mertek a bíróságon megjelenni. A nő „bűne” egyébként pusztán annyi, hogy leleplezte a Vizoviczki-birodalmon belül – a Vizoviczki jobbkeze, a rendőri korrupciós ügyben alkut kötő Varga István és Portik legközvetlenebb embere által is tanúvallomásban megerősített – súlyos lopásokat, ezért a vádlottak és a tanúk egy része (akik most is és korábban is Vizoviczkinek dolgoztak, tehát függnek tőle) bosszúból terhelő vallomásokat tettek rá. Ezt igazolják azok a hangfelvételek is, amelyeken Vizoviczki munkatársai arról értekeznek, hogy miként távolítsák el a nőt a Hajógyári-szigetről. Az egyik, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által rögzített hangfelvételen Vizoviczki egyik bizalmasa, D. Sándor arról beszél, hogy mindenképpen ki akarják deríteni a „szőke”, azaz D. Róbertné informátorát, akitől a nő tudomást szerzett egy súlyos visszaélésről az egyik szórakozóhelyen.
Tudták, hogy bukni fognak
D. Sándor hallható azon a felvételen is, amelyen az éjszaka császárának sógorával társalog. B. József, aki a Szigeten több szórakozóhely VIP menedzsere volt, többek között arról panaszkodik, hogy „szép híreket hallott”, miszerint „leáldozóban van” a Vizoviczki-birodalom „csillaga”. Erre D. Sándor visszakérdez, hogy „ezt hol hallottad”? Olyan helyen, ahol „komolyabb emberekkel dolgoznak, ügyvédektől” – mondja B. József, majd azzal folytatja, hogy „szúrja valakinek a szemét” a működésük. „Most már sok, azt mondták, hogy ez az utolsó év” – állította Vizoviczki sógora, akinek informátorai nem tévedtek, hiszen 2012. május 31-én a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai valóban lecsaptak Vizoviczkire és több magas beosztású, a vád szerint korrupt rendőrre.
A KBH Vizoviczki közelébe férkőzött
Bár a felvételből nem derül ki, de feltételezhetően nem csak B. Józsefnek, hanem D. Sándornak is lehettek komoly kapcsolatai, hiszen a PestiSrácok.hu által korábban fellelt dokumentumok szerint a bizalmas a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) embere volt. Az egész egyébként úgy derült ki, hogy a nyomozó ügyész D. Sándor gyanúsítotti kihallgatásán megkérdezte, hogy dolgozott-e a rendőrségnek, mire a gyanúsított azt válaszolta, hogy erre nem válaszolhat, mert köti a titoktartási kötelezettsége. Amikor megkérdezték, hogy ki a titokgazda, akinél érdeklődhetnek a titoktartási kötelezettség feloldása felől, D. Sándor azt válaszolta, hogy a titokgazdát a KBH-nál kell keresni. Átnéztük a birtokunkban lévő nyomozati anyagokat, de úgy tűnik, az ügyészség nem volt kiváncsi D. Sándor titkaira, mert a KBH-t nem keresték meg ez ügyben. Hogy miért, az rejtély. Pedig lett volna mit mondania, ugyanis D. Sándor olyannyira bizalmi viszonyban állt Vizoviczkivel, hogy a diszkópápa több cégét vezette, valamint a vád szerint ő szervezett be több állami tisztségviselőt ( önkormányzati munkatársat, ÁNTSZ-est, tűzoltót és rendőrt) a korrupciós rendszerbe. Ide tartozik még, hogy a katonai titkosszolgálat egykori vezetője az a Stefán Géza volt, aki 2009-ben bekövetkezett haláláig védelmezte az olajosokat, hiszen ők óriási anyagi hasznot hajtottak a politikusoknak.
Az egyik legveszélyesebb bűnszervezet volt
Visszatérve B. József információjához, az a beszélgetésükből nem derült ki, hogy ki lehetett az, akinek „szúrta a szemét” a diszkópápa tevékenysége, de az tény, hogy a belügyi vezetés döntése volt, hogy felszámolják Vizoviczki bűnszervezetét, amelyet már 2000-ben az egyik legveszélyesebb szervezett bűnözői csoportosulásként tartottak számon Magyarországon. Éppen ezért a 2010-es kormányváltás után a Vizoviczki-ügy koronatanúja, Varga István szerint az olajos ügyek felderítését koordináló miniszteri biztos, Horváth András dandártábornok azt a feladatot kapta Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy „takarítsa el” a diszkópápát és bűnbandáját. Itt érdemes még megemlíteni azt is, amiről Orosz István egykori főrendőr mesélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy az NVSZ főigazgatója, Bolcsik Zoltán is mindent megtett azért, hogy kinyomozzák a Vizoviczki által elkövetett bűncselekményeket.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS