Pesti Srácok

Felújítja a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágát

Felújítja a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágát

Jövőre elkezdődik a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból; a munkával a tervek szerint év végéig végeznek – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerdán, Balatonfenyvesen, a kisvasút somogyszentpáli ágán befejezett pályafelújításról tartott sajtótájékoztatón.

A balatonfenyvesi gazdasági vasúton a hétvégén indult újra a forgalom a tavaly óta több szakaszban zajló felújítási munkák befejeztével. Az átadón Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a kisvasút pályájának rekonstrukciójára a kormány a 2016-os, keskeny nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintot biztosított, amelyet a vasúttársaság további 41 millió forinttal, saját forrásból egészített ki. A felújítás folytatásáról elmondta: a MÁV a forrást megkapta, így jövőre megkezdődik a fenyvesi kisvasút Imremajortól Csisztafürdőig tartó, 18 éve üzemszünet alatt álló, így mára növénnyel borított 8,3 kilométeres szakaszának a teljes újjáépítése. A MÁV elnök-vezérigazgatója szólt arról is, hogy az idei nyári főszezon két hónapjában több, mint 54 százalékkal nőtt a fenyvesi kisvasút utasforgalma tavalyhoz képest; júliusban és augusztusban mintegy 50 ezren utaztak a járatokon. A kisvasúton december elejétől naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők, a nyári főszezonban pedig naponta 14 vonat indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.