Feministának nevezzük azt a rémisztő képződményt, aki szerint a nők attól lesznek boldogok, amitől a férfiak rosszul érzik magukat!
A szélsőfeministák nem nők, hiszen a nőiesség ellen intéznek támadást. Nem is férfiak, mert a férfiakat akarják kiirtani. Tulajdonképpen olyan férfiparódiának látszó nőparódiák, akik mások tönkretételének szentelik az életüket. Korunk hőse a boldogtalan nő, aki férfiéletet akar élni és csodálkozik, hogy az nem teszi boldoggá. Ráadásul annyira hülye is, hogy nem veszi észre: a férfiak sem boldogok attól az életmódtól, amelyet a feministák át akarnak venni – és persze el is akarnak venni – a férfiaktól.
Az emberiség nem oszlik férfiakra és nőkre, mert olyan csoport, közösség, hogy férfiak vagy nők, nem is léteznek. A pisilés különböző módja, vagy az, hogy teljesen különböző szerepet játszanak fajunk szaporodásában, semmilyen módon nem alapoz meg egy olyan felosztást, amely jogi, politikai alapon külön kezeli a két, különböző jellemzőkkel is bíró csoportot. A nők és a férfiak biológiailag nagyon különbözőek és más a szerepük az életben, és ezt kell a jognak is tükröznie. De az Isten tudja, hányadik hullámos feminizmus őrületei nem erről szólnak, hanem arról, hogy egyre durvább jogi előnyöket biztosítsanak azoknak az elvileg nőnemű személyeknek, akik teljesen szakítani akarnak a biológiai programjukkal. Mostanra a feminizmus nem más, mint egy erőszakos, náci és bolsevik jellegű program arra, hogy a nőnemű embereket elszakítsák a testük biológiájától. Ez sosem a döntés lehetőségéről vagy az arányok megválasztásának lehetőségéről szólt, hanem arról, hogy kötelező a nőnek életcélként megvalósítani a feminizmus aktuális programját.
A feminizmus mára már megalázónak akarja láttatni az anyaságot, sőt, úgy tesz, mintha az mindig férfierőszak eredménye lenne és sohasem a nő döntése. Az abortusz végletes brutalizálódása, sőt, politikai programmá, pogrommá, dicsőséggé válása az anyaság és így a nőiesség végletes leértékelődéséhez vezetett. Európai, modern és szabad nők milliói, tízmilliói szerezték meg a legnyomorúságosabb férfiprivilégiumot, a nem szaporodás „jogát”. Úgy fosztották meg őket a legalapvetőbb biológiai lehetőségüktől, hogy azt a legnagyobb szabadságnak nevezik. Úgy vettek el tőlük mindent, hogy szabadságnak hívták azt a hatalmas semmit, amit adtak nekik a nőiesség, a csodálatos teljes női élet lehetősége helyett.
A feminizmus eddigi legnagyobb eredménye – a fertilitási ráta drámai csökkenésén kívül – a fehér ember körében az, hogy emberek milliói, nők és férfiak maradtak és maradnak egyedül egész életükre. A gender-elmélet a biológia és a genetika teljes megtagadására épül, a XX. és XXI. századi természettudományt mind megállapításaiban, mind módszertanában teljesen tagadja. Ebben az értelemben is a feminizmus meghaladója és utódja, kiteljesítője, totalizálója. A feminizmus is – habár ez csak az utolsó 25-30 évben vált egyértelművé – tagadja az evolúciót, ami még pár évtizede is a vallásos reakció szemére vetett legsúlyosabb vádak egyike volt. A kereszténység azóta Isten műveként elfogadta az evolúciós elméletet (nem feladva a teremtő Isten létében való hitét), az agresszív ateista liberális mainstream azonban közben eltávolodott az általa mindig csak a „majomtól származunk” ostobaság szintjén „értett” evolúciós elmélettől. Miután soha egy kukkot sem fogtak fel belőle (ebből sem), az evolúcióval össze nem egyeztethető ideológiák, amelyeket csökönyösen társadalomtudományos elméletekként, vallásos áhítattal tisztelnek, mostanra teljesen ellentétbe kerültek minden természettudománnyal, nemcsak az evolúciós elmélettel. Amikor a matematikával, mint férfi elnyomó eszközzel szemben női „matematikát” lehet állítani, a patriarchátussal szembeni harc jegyében, akkor már nem nagyon hivatkozhat senki sem a józan észre. Ezt már egyetlen modern állam törvényhozása sem hagyhatja figyelmen kívül, amely a józan ész alapján akar szerveződni.
A magyar országgyűlés szembefordult a gender-elmélet Isztambuli Egyezményben megbúvó sötét árnyaival, többek között világossá téve, hogy a nemek közötti megkülönböztetést nem helyesli ebben a körmönfont formában sem. Ez azonban nem lesz elég. Orvosok, pszichiáterek, pszichológusok egész nemzedékei lapítottak az elmúlt húsz évben, miközben néhány, külföldi pénzen kistafírozott szervezet a liberalizmus védőernyője alatt a feminizmus és a gender-elmélet egymással rafináltan összekapcsolt patológiáját szinte mindenhová becsempészte, az oktatástól az egészségügyig. Az eljárás egyszerű volt: sohasem hagyták, hogy erről az egész őrületről egységes egészként beszéljünk, minden egyes pszichiátriai tünetnek, apró és nagyobb gonoszságnak, destrukciónak külön felelőse, érdekvédelmi szervezete van, amelyik tágra nyílt bociszemekkel néz, amikor bármelyik másik őrületet számonkérik rajta, hiszen neki nagyon jó érvei vannak a sajátjára, de semmi köze sincs az összes többihez.
Pedig a feminizmus, amely eredetileg azért több volt, mint kétbites osztályharc, eredetileg olyan célokat fogalmazott meg, amellyel egyetérteni lehet csak. Nemi jogegyenlőség (is), sőt, a nők férfiakétól eltérő, más minőségű biológiai terhelésének megfelelő társadalmi és kulturális környezet kialakítása. Sőt, nem egy feminista még a férfiak speciális helyzetének felismerésére, és a férfiakra vonatkozó biológiai kényszerek elismerésére is képes volt.
De ma ez már a múlté.
A feminizmus, tulajdonképpen gender-elméletté lényegülve ma már az ember – és különösen a nők – testének és lelkének legnagyobb pusztítója lett; eszelős, végletekig gonosz férfiellenessége csak mellékterméke annak a programnak, amely a nőiesség elpusztítását tűzte ki célul, a „legrosszabb” férfitulajdonságok nőkbe plántálása által. A tragédiánk az, hogy miközben a feminista-genderelméletes őrültekkel hadakozunk, nem marad elég energiánk a valódi erőszakos cselekmények megakadályozására, arra, hogy észrevegyük és értelmezzük azt a jelenséget, hogy valóban férfiak bántanak gyerekeket és nőket, és valóban nők bántanak gyerekeket és férfiakat. És persze nők és férfiak egymást. De az alapvető ok az, hogy manapság mindenki olyat vár az élettől, amit nem kaphat meg és amire nincs is szüksége. Van, aki olyan családba születik bele, amelyben nincs szeretet, és az agresszió az egyetlen nyelv, amit beszélnek. De egyre többen egy értelmetlen ideológia hatása következtében veszítik el egy értelmes és boldog, normális élet lehetőségét. Ez az ideológia észrevétlenül, alattomosan foglalta el szinte minden társadalmi alrendszer szabályozását, totálisan uralja a kereskedelmi televíziózást és a kultúra szinte minden területét. Minden – különösen a nők számára – egy olyan önmegvalósításról szól, amelynek semmi köze az ember biológiájához, valódi vágyaihoz, csak egy primitív ideológia ostoba céljait erőlteti csupán a „fogyasztóra”.
Sokkal erőteljesebben kell szembefordulnunk ezzel az őrülettel; vissza kell adnunk a nőket önmaguknak, meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy a genetikájuknak, a biológiájuknak megfelelően élhessenek. Nem mintha a férfiak esetében ne lenne erre szükség. Az emberi élet nem más, mint a két nem megélt, ösztönökön és értelmen alapuló együttműködése. Vérségi alapon működő családok nélkül nem lehet emberi módon élni, anélkül nem születik semmi emberi.
Talán már elég bátorságot gyűjtött minden normális nő és férfi ahhoz, hogy szembeforduljon a feminizmusban és a gender-elméletben megtestesülő liberális őrülettel. Támogassuk a parlamenti többséget ebben a törekvésében, és adjuk a feminista, gender-elméletes propagandisták, aktivisták tudtára: nem hagyjuk magunkat, és nem engedjük őket gyerekeink, a fiataljaink, sem a valódi áldozatok közelébe.
