Pesti Srácok

Magyar Péter Olaszországig megy, hogy villoghasson a propagandafilmje vetítésén

Ekkora agya lenne egy tiszásnak? Magyar Péter korábban már büdösszájúnak és agyhalottnak is nevezte a rajongó szektásokat.
Ekkora agya lenne egy tiszásnak? Magyar Péter korábban már büdösszájúnak és agyhalottnak is nevezte a rajongó szektásokat. (Fotó: Hatlaczky Balázs)

Magyar Péter bejelentette, hogy májusban tesz egy kis kiruccanást Olaszországba. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Péter a politikai kapcsolatait kívánja szélesíteni, akkor azzal közöljük, hogy bizony ehhez a kis vakációhoz semmi köze nincsen a politikának, de annál több Magyar Péter "istenítéséhez". Noha a a leendő miniszterelnök szerint az új kormánynak majd rengeteg problémával kell megküzdeni, azért a kormány megalakulása előtt arra mégis csak lesz ideje a tiszás pártelnöknek, hogy megmutassa magát az olaszországi Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a róla szóló filmet is vetíteni fogják. Kell ennél több Péternek? Kell. Még több reflektorfény.

Magyar Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy májusban egy időre maga mögött hagyja az országot és vele a magyar népet, hogy az imidzsét Olaszországban is építhesse. A látogatás helyszíne pedig a Riviera Nemzetközi Filmfesztivál lesz, ahol bemutatják a Tavaszi Szél című "filmet", amely - hangsúlyozza Péter - "a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban, valamint 2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját". A főszereplője ennek a propagandafilmnek (!) pedig nem más, mint maga Magyar Péter, aki ugyan szívesen és büszkén hivatkozik a magyar történelem neves alakjaira, ő mégis úgy követeli magának a "csodálatot", hogy még semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra. Mert ne feledjük, a dicsőítő filmek és szobrok készítése a múltban csak azoknak járt, akik tevékenységükkel többször is bizonyítottak a nemzetük számára. A választási győzelem önmagában sehol sem számított érdemnek, hanem mindig bizonyítási lehetőségnek. Mert az igazi szolgálat csak ezután következik, ahol majd az új magyar kormány megmutathatja, hogy csak a szájuk volt nagy vagy képesek is a kormányzásra (az ízelítőt már megkaptuk, ami egyelőre sok jóval nem kecsegtet).

SULYOK Tamás; MAGYAR Péter
Magyar Péter május 5-én elhagyja a magyar népet. 
Fotó: Hegedüs Róbert

De ezek az "apróságok" külföldön sem sok embert érdekelnek és a propagandafilm tovább düböröghetett egészen Olaszországig, hogy ott bemutassák a leendő miniszterelnök "mesés" útját a hatalomig. És ha már propagandafilm, a tényeket pont ezért ne keressük, mert azok ennek a "mesevilágnak" és a "főhősnek" csak ártanának.  Magyar Péter pedig nem hiányozhat erről az eseményről, lévén, hogy ő maga a sztár, akit majd minden bizonnyal fotósok tömkelege fog körülvenni és ahol előadhatja a "The Man" stílust a fiatalabbak kedvéért. Elmondhatjuk, hogy ha valaki ennyire a külsőségekre ad, akkor bizonyos, hogy próbálja elrejteni a saját inkompetenciáját. Jelen esetben azt, hogy a kormányzás és a politikai egyensúlyozás már nem annyira ízlik Magyarország következő vezetőjének, ezért muszáj ráerősíteni még a "hős" képre. 

Magyar Péterék színházi előadása dübörög tovább

És, ha már kép, akkor említést érdemel az is, hogy Magyar Péter mivel is promózza a filmfesztivált: azzal a képpel, amelyet a Tisza Párt elnöke még 2025. április 26-án, Ferenc pápa temetésének napján tett ki "Buona sera" szöveggel. Igen, a rózsafüzért (csak!) a kamerák előtt szorongató Péter a Katolikus Egyház fejének temetését követően levetette a "megrendült" arcot és aznap este már a "The Man" stílusban villogott tovább.  

Forrás: Magyar Péter/Facebook oldal

A következő nap pedig már élettársa, Ili is bekerült a képbe, ahogy boldogan sétálnak és ücsörögnek Róma utcáin, mintha a látogatás célja nem is az egyházfő temetése, hanem egy kis olasz vakáció lett volna. És a képek közötti kontrasztot nézve valóban inkább az utóbbi volt. A színjáték pedig olyan jól működött, hogy a magyarok jó részének már fel sem tűnt ez a fajta "erkölcstelenség".

Forrás: Magyar Péter/Facebook

A színjáték ezt követően is folytatódhatott tovább, ahol a magyar "nézők" jó része szemellenzőt viselve csápolt Magyar Péter minden mozdulatához és hazugságához. A tények és a logika csődöt mondott, amelyben nagy szerepe van a társadalomban bekövetkezett erkölcsi züllésnek is és megvezethetőségnek is. A "híveknek" az sem számított, hogy a Tisza Párt elnöke húsvét vasárnap is magával és a filmjének népszerűsítésével volt elfoglalva. Péter ezzel is tökéletesen bizonyította, hogy számára a keresztény jelképek és ünnepek csupán eszközök, amelyek "viselése" vagy "alkalmazása" nem a hitéből, hanem politikai megfontolásaiból fakad. 

Péter színházának következő felvonása Olaszországban lesz, ahol a Magyarország jövőbeli kormányfője peckesen és érdemtelenül mutogathatja magát és gyűjtheti be a gratulációkat, mintha egy atomkatasztrófától mentette meg volna a bolygót. A kérdés az, hogy vajon a kormányzás megkezdése után az alkotók és a polgárok majd ugyanilyen büszkék lesznek a filmjükre? 

 

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.