Az ügyészség vádat emelt Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében – írta közleményében kedd délelőtt a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint az 1990-es évek közepétől Gyárfás és Fenyő között késhegyig menő hatalmi harc alakult ki és az úszószövetség volt elnöke ” a játszma végleges lezárása érdekében” eldöntötte, megöleti üzleti ellenfelét. A vádirat arra is kitér, hogy Gyárfás először Tasnádi Pétert bízta meg a merénylet megszervezésével, ő azonban végül nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ezután fordult az olajszőkítési ügyletekből ismert, azóta több leszámolásos gyilkosság miatt elítélt Portik Tamáshoz, aki Gyárfás kérésére Jozef Rohác-csal megölette Fenyő Jánost. Portik és Gyárfás ugyanakkor ártatlannak vallják magukat. Telefonon sikerült elérnünk Gyárfás Tamást, aki azt mondta, egyelőre nem kíván nyilatkozni.
A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János sértett, aki egy videókazetta terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaságnak is vezérigazgatója volt. Az úszószövetség volt elnöke és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízott egy, az éjszakai életből közismert személyt (Tasnádi Pétert – PS) az ölési cselekménnyel, aki azt 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Ezért Gyárfás megbízta az olajmaffia rettegett vezérét, Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost – áll a közleményben, hozzátéve, hogy a vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt Jozef Rohácot a sértett megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó sértetthez lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte. A közleményben kiemelték, hogy a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Portik Tamással kapcsolatban – a megfelelő eljárási rend alapján – a Fővárosi Főügyészség korábban perújítási indítvány előterjesztésére tett javaslatot a Fellebbviteli Főügyészségnek –írták a közleményben.
Kegyetlenül leszámoltak Fenyővel
Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg a Margit utca 4-es szám alatt, amikor megfogta a piros lámpa. A feltorlódott kocsisorban várakozó Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. A lövedékekből négy találta el az áldozatot, így a médiavállalkozó azonnal meghalt. A merénylet után a tettes megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elhajtottak a helyszínről. A rendőrség tizenhárom évig nem találta a gyilkost, s fordulat a Fenyő-ügyben azután következett, hogy 2011. februárjában magyar kérésre Szlovákiában letartoztatták az Aranykéz utcai robbantással és több más bérgyilkossággal összefüggésbe hozott Jozef Roháčot, miután kiderült, az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában. Az ügy pikantériája, hogy Rohác korábban már egy gyilkossági kísérlet miatt másfél évig előzetes letartóztatásban volt Magyarországon, ám akkor valamilyen rejtélyes oknál fogva nem hasonlították össze a DNS-ét az 1998-as merénylet helyszínén rögzített anyagmaradványokkal, annak ellenére, hogy tanúvallomások is szóltak arról, hogy Rohác lehetett Fenyő János gyilkosa. A szlovák végrehajtóembert a bíróság végül 2017. májusában jogerősen is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Roháč bűntársát, a vád szerint sofőrként közreműködő Ladislav Trnkát bizonyítottság hiányában felmentették, az pedig már a vádiratban sem szerepelt, hogy ki bízhatta meg a szlovák férfit a merénylettel.

Fenyő szétlőtt kocsija. fotó: PS
Tasnádi is képbe került
A jogerős ítélet után éppen ezért indított vizsgálatot a rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok egy részének belső elhárításaként működő, a 90-es évek alvilági leszámolásaiban a rendőrségnek segítséget nyújtó Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), majd a kellő információk összegyűjtése után 2017. október 31-én újra nyomozni kezdtek. Néhány hónappal később, 2018. március 22-én gyanúsítottként hallgatták ki a börtönben a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás megrendelése miatt jogerősen elítélt Portik Tamást, majd április 17-én, a délutáni órákban Gyárfás Tamást is előállították a rendőrök. A Nap TV volt tulajdonosa terhére azt róják a nyomozók, hogy 1997 végén, 1998 elején ő bujtotta fel az Energol-vezért arra, hogy Roháč–csal és bandájával ölesse meg legnagyobb üzleti riválisát, Fenyő Jánost. A gyanúsítás egyik fontos alapja az a hangfelvétel, amelyet Portik rögzített a 2000-években kettejük beszélgetéseiről, és amelyen többször szóba került a Fenyő-gyilkosság. Az úszószövetség egykori elnöke állítja, a felvétel semmit nem bizonyít, hozzátéve, hogy Portik abban volt érdekelt, hogy kicsikarjon tőle egy mondatot, miszerint az ő parancsára likvidálták Fenyő Jánost, ám ez szerinte nem sikerült. Gyárfást a kihallgatása után őrizetbe vették, de az úszószövetség volt elnöke 200 milliós óvadék kifizetése után szabadlábon védekezhetett. Portik és Gyárfás is ártatlannak vallják magukat és kijelentették, semmi közük a bűncselekményhez. Gyárfás a kihallgatásai során a nyomozóknak elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte vitáit a sajtómágnással. Megjegyzendő, hogy a rendőrség sokáig nem Portikot, hanem Tasnádi Pétert tartotta a gyilkosság közvetítőjének (az ügyészségi közlemény is említi Tasnádit). Tasnádi a rendőrségen és korábban az alapügy bírósági szakában tett vallomásában azt állította, hogy 1997. őszén Gyárfás megbízta őt Fenyő megölésével, ám a „munkát” nem hajtotta végre, csak a megbízási díjat vágta zsebre. Gyárfás viszont azt mondja, képtelenség, amit Tasnádi állít. Tasnádi Péter mellett még több, korábban Portik Tamáshoz köthető személy is vallomást tett, akik a Vico urának halálát médiapiaci konfliktusokkal hozták kapcsolatba.

Az ügyészség szerint, miután Tasnádi nem szervezte meg a merényletet, Gyárfás Portikhoz fordult. Fotó: facebook.com
Bűnügyi szenzáció
A nyomozás a gyanúsítások után tovább folytatódott, majd tavaly decemberben jött a bűnügyi szenzáció: Portik Tamás ’90-es évek közepétől a letartóztatásáig rögzített, több százórányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. A több házkutatás után megszerzett, kisteherautónyi adatrögzítőről tudni lehet, hogy a Fenyő-ügy mellett választ adhatnak a szervezett bűnözés egy részének meghatározó mozzanataira. Példátlan ugyanis a magyar kriminalisztika történetében, hogy ilyen mennyiségű, bűnözői körök által készített felvétel álljon rendelkezésre, amely elképzelhető, hogy teljesen más megvilágításba helyezi az 1990-es és 2000-es évek bűnözői és közéleti szereplőinek a megítélését. A kriminalisztikai szenzációval is felérő hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat.
A Perczel-vallomás
A Fenyő-gyilkosság hátteréről, lehetséges indítékáról legtöbbet az agyonlőtt médiavállalkozó egykori bizalmasától, pszichológusától, Perczel Tamástól tudhatott meg sokáig a közvélemény. A halálos beteg Perczel Brády Zoltánnak, a Kapu folyóirat főszerkesztőjének 2004-ben készült dokumentumfilmjében beszélt kendőzetlenül Fenyő üzleti magánháborúiról, és megnevezett három személyt, akiknek érdekükben állhatott a médiacézár elhallgattatása: a Nap TV korábbi tulajdonosát, Gyárfás Tamást, a Postabank egykori vezérét, a tavaly novemberben elhunyt Princz Gábort, valamint a Vico-vagyon örökösét, Székely Herbertet. A felvételen a médiacézár bizalmasa állítja: Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő médiapiaci küzdelméről. Perczel emellett befolyásolni próbálta az 1998-as választások kimenetelét, és remélte, hogy a „balos” Vico-csoportot és lapját, a Népszavát átállíthatja a jobboldalra. Perczel sikeresnek értékelte a törekvést, ugyanakkor azt vélelmezte, hogy a Vico-vezér vesztében szerepet játszhatott ez a szemléletváltás is, hiszen korábban Fenyő a kormánypártok szekerét tolta és az MSZP-SZDSZ koalíció az ő anyagi támogatását is élvezte az 1994-es kampányban. A médiacézár emellett képtelen volt abbahagyni magánháborúit, köztük azt a Gyárfással folytatott „halálos, vérre menő küzdelmet”, amelyet a Nap-kelte című tévéműsor jogaiért folytattak – nyilatkozta a filmben Perczel, aki szerint Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági visszaéléseiről, és több helyre eljuttatott egy, a jogsértésekre utaló százoldalas dossziét. Erről beszámolt Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek is, aki elkérte az iratokat, ám az ügyben mégsem történt semmi- állította Perczel.

Perczel Tamás, a médiacézár, Fenyő János egykori tanácsadója szerint politikai okokból végeztek főnökével. Fotó: youtube.com
A pszichológus úgy tudta, a dokumentum eljutott Kiss Ernőhöz, az időközben megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) vezetőjéhez is, ám abból eltűnt addigra húsz oldal. Fenyő mindezek mellett Princz Gábor Postabank-vezér viselt dolgairól is gyűjtetett információkat, amelyeket a saját tulajdonában álló Vico-csoporthoz tartozó Népszavában hoztak nyilvánosságra. Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel is, aki arra kérte a médiamágnást, hogy „hagyja békén Gyárfás Tamást és kössenek végre békét”. Perczel szavai szerint ezután „beköszöntött a béke”, ám ekkor felbukkant Székely Herbert, aki egy ideig a titkára volt a Vico mindenható urának. Székely célja Fenyő zsarolása volt egy terhelő adatokat tartalmazó kazettával – vélekedett Perczel. A gyilkossághoz Perczel szerint végül az vezetett, hogy Fenyőről „valakik levették a kezüket, és védtelenné vált”.
Lehetetlen helyzetbe hozta Kunczét, összetűzésbe került a rendőri vezetéssel, szembekerült Kiss Ernővel, Horn Gyulával, vagyis az egész hivatalos Magyarországgal. A másik oldalon pedig folytatott háborút olyan emberekkel, akik komoly hatalommal rendelkeztek és volt félnivalójuk. Nekem meggyőződésem, hogy a húr itt pattant el”
– jelentette ki Perczel, aki arról is említést tett, hogy profi lehallgató berendezést találtak a Vico egyik ingatlanában, Fenyő irodája mellett, így a professzor feltételezte, volt főnökét lehallgatta valamelyik magyar titkosszolgálat. Perczel ennek tulajdonította azt is, hogy utólag kiderült, Fenyő nagy titkokat rejtő páncélszekrényét – amelyben benne volt a Postabank eredeti és meghamisított mérlege – teljesen kifosztották. A dokumentumfilm vágatlan felvételeit a rendőrség még 2005 tavaszán lefoglalta és a nyomozati iratokhoz csatolta.
A Fenyő-üggyel kapcsolatban korábban megszólalt portálunknak Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás ügyvédje. Szerinte Gyárfás ellen nem szabadna vádat emelnie az ügyészségnek, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék. A védő portálunknak megemlítette azt is: szerinte a rendőrségi nyomozás lényegében csak a Nap TV volt tulajdonosára koncentrált, és nem kellően foglalkozott Fenyő János másik nagy ellenfele, a pár hónapja elhunyt Princz Gábor szerepével. Még az eljárás rendőrségi lezárása után elértük Gyárfás Tamást, aki a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, nem kívánja kiegészíteni Zamecsnik Péter értékelését. Telefonon most is sikerült elérnünk Gyárfást, aki egyelőre nem szeretne nyilatkozni.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PS
Z
2019-07-31 at 11:52
Bizony orvossal kéne kivizsgáltatni ezt az egèszet.
Remélem dr Mengele névre hallgat a kedves doktor.
Kőhidi Róbert
2019-07-31 at 06:34
Bennem az a kérdés motoszkál, hogy mit keresett Gyárfás Tamás Kvangdzsuban, nevezetesen a 2024-es Vizes VB. rendezési jogának kihirdetési ceremóniáján, a magyar sportdiplomaták között? Mit keresett a magyar sportdiplomaták között egy olyan ember, aki ellen súlyos bűncselekmény elkövetése miatt nyomozás, büntetőeljárás folyik? (folyt?) Ez volna az ártatlanásg vélelme? Az lehet, de ezek a sportdiplomaták azért csak-csak egy nemzetet képviselnek, vagyis bennünket magyarokat. Vélelem ide, vélelem oda azért ez még is gyomorforgató. Persze azok után, hogy a Fidesz vezetésű győri önkormányzat jogi képviselője védte a milliárdos ÁFA csalással vádolt győrszentiváni “rezes” maffia vádlottjait, már hozzászokhatott volna a gyomrom ezekhez az “ártatlan” ügyekhez.
zsoti
2019-07-31 at 16:03
Gyárfás nem lóg ott ki a sorból, mármint a sportdiplomaták között…egy pár évet ki lehetne ott is osztani Gyárfástól függetlenül. Ezért találja fel jól magát:)))
Katalin
2019-07-30 at 17:00
A hangszalagok titokzatos módon elégnek, megsemisülnek. A tanúk viszakoznak, a DNS meg fog semmisülni. A bíróság mint aki jól végezte dolgát mossa kezeit. A politikusok pedig fellelegezhetnek megmenekültek. Az ország-világ pedig kapott egy jó kis cirkuszt.
kbandi1
2019-07-31 at 10:15
A bíróság hatékonyabban moshatja a kezeit, míg van kezük. Valahogyan le kell zárni az óriáskígyóvá nőtt ügyet.
zsolt31
2019-07-30 at 16:30
Néhány hozzászólónak nagyon fájna, ha nem zsidózna, izraelezne egyet minden egyes hozzászólásában? Hol került elő a cikkben vagy ebben az egész történetben Izrael állama? Komolyan mondom, ez már hisztérikus elmebetegség, üldözési mánia, hogy minden (negatív) dologban Izraelt látják és még büszkék is rá. Biztosan viszket Önöknek valahol, ha nem izraelezhetnek egy szépet. Ezt ki kéne vizsgáltatni orvossal, amíg nem késő.
Contrabass
2019-07-30 at 17:41
Jóska, amit írtam az tény (utána lehet nézni), ha olvasta a kommentjeimet, tudhatja, hogy egyetlenegyszer sem zsidóztam! Maga beteg, magának feltétlenül orvoshoz kell fordulnia, súlyos üldözési mániája van!
Kőhidi Róbert
2019-07-31 at 06:40
Egyetértek Önnel!
Contrabass
2019-07-30 at 15:58
Kísértetiesen hasonlít ez az ügy, az Amerikában megtörtént Meyer Lansky-féle maffia működésére. Lansky gyilkolt, gyilkoltatott, soha nem tudták erőszakos cselekményei miatt bíróság elé állítani. A rengeteg pénzt ő is befektette, igaz nem a médiába, inkább kaszinókba. Egyszer amikor adócsalás miatt – mint Al Caponét – el akarták ítélni, Izraelbe szökött, onnan egy idő után vissza zsuppolták az usá-ba, nem tudták elítélni, békés öregúrként éldegélt Miami-Beachen, míg meg nem halt 80 éves korában.
Nonvideor
2019-07-30 at 11:24
Mindenekelőtt és felett:
aki bűnözőkkel, maffiózókkal folytat üzleti kapcsolatot, az maga is maffiózó.
Magyarország úszósportját nemzetközi szinten egy bizonyítottan maffiózó képviseli.
Hogy ezt megteheti, ezért a magyar kormány is felelős.
Qrcsányipiktor
2019-07-30 at 11:21
Most megmondom: fel fogják menteni. A vád agyaglábakon nyugszik, össze fog omlani, mint egy kártyavár. De az ügyészség mossa majd kezeit: ők megvádolták és lám, a bíróság mentette föl! Kis jogszolgáltatási játszmák ezek, “egy brancs maguk…!”…
kerekferke
2019-07-30 at 12:11
Nem tudjuk, min nyugszik.
Nem közölnek minden tényt.
Benedek Károly
2019-07-30 at 11:20
“Fenyő nagy titkokat rejtő páncélszekrényét – amelyben benne volt a Postabank eredeti és meghamisított mérlege – teljesen kifosztották. ”
Erre hivatkozással tolják rá Princzre.
Gáspár Anette
2019-07-30 at 11:18
“Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek is, aki elkérte az iratokat, ám az ügyben mégsem történt semmi- állította Perczel.”
&&&
Újabb “rejtély”…
Gáspár Anette
2019-07-30 at 11:16
“Perczel emellett befolyásolni próbálta az 1998-as választások kimenetelét”
Itt kimaradt egy szó, a: SZERINT.
zolatiguszti
2019-07-30 at 15:26
A link se jó a Percel dokumntum filmre:
https://www.youtube.com/watch?v=RNR7rY1v3xs
Benedek Károly
2019-07-30 at 11:12
“Portik abban volt érdekelt, hogy kicsikarjon tőle egy mondatot, miszerint az ő parancsára likvidálták Fenyő Jánost…”
&&&
Mi volt az oka rá, hogy éppen Gyárfástól csikarja ki.
Miért nem mástól.
Fenyőt sokan utálták. Miért nem Princztől akarta csikarni,
akire most holtában rá akarják tolni?!
Gáspár Anette
2019-07-30 at 11:09
“akkor valamilyen rejtélyes oknál fogva nem hasonlították össze a DNS-ét az 1998-as merénylet helyszínén rögzített anyagmaradványokkal”
“Rejtély, hogyan történt, nem tudom…”
Ennek van egy folytatása is, ami emígyen szóla:
“Bilincsbe vertél, nincs azóta éjjelem, se nappalom…”
:-DDD
tango47
2019-07-30 at 11:09
Lenne egy fogadásom, hogy azok a hangfelvételek, amik eddig nyilvánosságra kerültek (Portik-Gyárfás beszélgetések), még egy dádára sem elegek, nemhogy ítéletre.
Benedek Károly
2019-07-30 at 11:30
Lehet, hogy az atom még a silóban van.
Nem adnak ki mindent.
Nagy Matyas
2019-07-30 at 11:03
Jó, eddig eljutottunk, de azért kapta vissza 200 millát … hogy legyen zsé a “nokiás dobozoknak”?
Mert ugye őrizetbe vételről persze nincs szó (mitöbb még Dél-Kóreába is kiengedték).
Pámer úr se tud ilyesmiről? Mert a most tizedszer leközölt történet már a könyökünkön jön ki.
Benedek Károly
2019-07-30 at 11:02
És még szabaclábon egy életfogytiglant érő váddal?!
Ez rossz ómen.
Az Úszó Cápa (stílusosan), meg fogja úszni.
Elsőfokot visszadobják, új eljárásra, nyomozás kiegészítésre, majd 20 év alatt elenyészik. Ez meg éli világát, vagy megsértődik és lelép.
kkkk
2019-07-30 at 10:49
a beszédhibás zamecsnikkel együtt kellene bezárni őket élve elrohadni a Csillagban.
Benedek Károly
2019-07-30 at 12:13
A beszédhibás jogászoknál elvárás.
Nemigen találkoztam tiszta beszédű ügyvéddel, s ha igen, az se az volt.
Brut
2019-07-30 at 10:36
Már látszik kezdik rákenni Princzre. Ő már úgysem él.
VAM
2019-07-30 at 10:31
Ennek az ügynek a kibontásával hosszú, tömött sorokban követhetik Gy. Tamást.
Nonvideor
2019-07-30 at 11:27
Ezért fogja megúszni.
Dr. Béres-Deák Attila
2019-07-30 at 09:53
Nagyon sanszos, hogy hamarosan Izraelben köt ki. A kiadatás miatti félelem hiánya miatt nyugodtan figyelemmel kísérheti a távollétében tartott tárgyalás sorozatot.
Ágnes
2019-07-30 at 09:44
Félek hogy nincs még vége!!!
Hihetetlenül rafinált egy bűnöző–az eddigi életét ismerve —lesz még meglepetés ebben az ügyben.
Én reménykedem csak,hogy a végén kivonják a forgalomból és nem szennyezi a közéletünket végre !!!!!!
olszal
2019-07-30 at 09:37
Itt a vége, fuss el végre!☺
Ez lesz majd a vége…
La Tulipes Noires
2019-07-30 at 13:11
“It ain’t over ‘til it’s over. Campaign finish” (Sylvester Stallone)
Mindig a végén van vége.
Zsike
2019-07-30 at 09:31
Hát, ez nehéz szülés volt! De végre csak megvan! Kérdés: mi lesz a vége?!
lugosi andor
2019-07-30 at 12:15
semmi.
Királytigris
2019-07-30 at 09:21
Na igen, Izrael nem ad ki zsidót senkinek sem….
Ez lehetne a menekülő útvonala.
Én sem értem, hogy mire vár.
zsoti
2019-07-30 at 10:02
Mert nem zsidó, csak, ha úgy akarják:)))
Nunaparte Bapóleon
2019-07-30 at 10:14
egy kis ‘bőrfolytonossági-hiányt’… megér a dolog…
A Nagy Testvér figyel téged
2019-07-30 at 09:09
És akkor hogy visszakapta a lóvét mert valamiből meg kell élnie, mikor lécel le Izraelbe?
Hát, így van ez
2019-07-30 at 13:19
Na, brávó !!!!
Több évtized után végre lefogják ezt a maffiózót, beviszik, aztán 200 millió ellenében – nyomkövető alkalmazásával – kiengedik, aztán leveszik a nyomkövetőt is róla, majd bejelentik: visszaadják a fejpénzt is, az úszó világbajnokság ideje alatt szabadon kimehet pöffeszkedni Koreába, majd hazavánszorog, és itthon – rá öt napra – bejelentik, hogy vádat emelnek ellene !!!!!! Ha nem élem át, el sem hiszem !!!!!
Ez már tényleg a magyar (i)gazságszolgáltatás intézkedéseinek a viccek kategóriájába tartózó eseménysora, csak az a legnagyobb baj, hogy NINCS BENNE POÉN !!!!!!
Szégyen !!!!!