Pesti Srácok

Ferenc pápa: az egyház elutasítja az antiszemitizmus minden megnyilvánulását

Ferenc pápa: az egyház elutasítja az antiszemitizmus minden megnyilvánulását

Az egyház elutasítja az antiszemitizmus és az antijudaizmus minden megnyilvánulását – hangoztatta Ferenc pápa a zsidó testvéreihez írt levélben, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra. Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az egész világon erősödő zsidóellenesség miatt.

Ferenc pápa a levélben, amit az Izraelben élő "fivéreihez és nővéreihez" intézett, azt írta: fájdalommal és szorongással teli időben élünk, az egész világon nő a háborúk száma, és erősödik a megosztottság.

– utalt a pápa a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadásának dátumára. A pápa kijelentette: a szívét szaggatja annak a látványa, ami a Szentföldön történik, "az ilyen erős megosztottság és a gyűlölet ilyen nagy ereje miatt". Hozzátette: az egész világ aggodalommal és fájdalommal követi a Közel-Keleten zajló eseményeket, együttérzéssel azon népek iránt, amelyek az isteni kinyilatkoztatás történetében szerepet játszó földön élnek. Ferenc pápa ugyanakkor elismerte, hogy az izraeli–palesztin konfliktus a nemzetközi közvéleményben megosztó magatartáshoz vezetett, amely esetenként az antiszemitizmus és az antijudaizmus formájában nyilvánul meg. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy csatlakozik elődeihez, akik már korábban leszögezték, hogy az egyház elutasítja a zsidóellenesség bármilyen megnyilvánulását, "félreérthetetlenül elítélve a zsidók és a zsidósággal szembeni gyűlölet megnyilvánulásait, Istennel szembeni bűnhöz hasonlóan". Kifejtette, hogy a katolikusok is aggódnak a zsidókkal szembeni támadások miatt, amelyek "borzalmas mértékben" növekedtek az egész világon. A pápa megjegyezte:

PestiSracok facebook image

A pápa azt írta: szíve közel van a zsidókhoz, a Szentföldhöz és az összes ott élő néphez, izraeliekhez és palesztinokhoz, és azért imádkozik, hogy a béke iránti vágy kerekedjen felül.

– írta Ferenc pápa. Megjegyezte: nehéz szavakkal reagálni az utóbbi hónapokban történt tragédiára. Hozzátette, hogy zsidó testvéreivel együtt siratja a halottakat, sebesülteket, mindazokat, akik traumát szenvedtek el, és Istentől kéri, hogy vessen véget a háborúnak és gyűlöletnek, "amelyek visszatérő ciklusokban veszélyt jelentenek az egész világ számára". Az egyházfő ezenkívül a túszok hazatérését szorgalmazta.

Ferenc pápa a 2014 júniusában a Vatikánváros kertjeiben tartott izraeli–palesztin imatalálkozón mondott szavait idézte, és hangoztatta egyúttal, hogy a gyűlölet és az erőszak örvényét egyetlen szó, a "testvér" törheti meg. Elismerte, hogy a pusztítás időszakában nehéz a jövőt látni, mivel a fényt a sötétség helyettesíti, a barátságot a gyűlölet, az együttműködést a háború. Ferenc pápa úgy vélte, zsidóknak és katolikusoknak, a Szentföldtől kezdve, együtt kell dolgozni a békéért és igazságosságért, mindent megtéve annak érdekében, hogy új távlatok nyílhassanak mindenki számára, izraelieknek és palesztinoknak egyaránt. Zsidóknak és katolikusoknak közösen kell elkötelezniük magukat a barátság, a szolidaritás, az együttműködés terén az elpusztított világ helyreállításában, "visszaszerezve azt a képességet, hogy minden emberben Isten arcát lássuk".

– hangoztatta Ferenc pápa. Az egyházfő közölte, hogy zsidó barátai és zsidó szervezetek az egész világból jelzéseket küldtek neki, és leveleik alapján érezte, hogy biztosítani kell őket közelségéről és szeretetéről. A zsidó–keresztény barátság megerősítését sürgető levelet Karma Ben Johanan vallástörténész küldte Ferenc pápának; az írást négyszáz rabbi és tudós írta alá az október 7-i támadást követően.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.