Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést. A katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.
Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk azokat, akik hisznek benne, minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani
– mondta a katolikus egyházfő.
Dühös vagyok, és undorodom ezektől a megnyilvánulásoktól. A szólásszabadság sohasem lehet mások megvetésének eszköze, és ennek engedélyezését el kell utasítani és el kell ítélni
– nyilatkozott a pápa.
Stockholm központjában a Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből múlt hét szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett. Momika ellen utólag “etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás”, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára. A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, köztük Törökország is, amelynek még ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását. Míg a svéd rendőrség a közelmúltban elutasított néhány Korán-ellenes demonstráció iránti kérelmet, a bíróságok felülbírálták ezeket a döntéseket, mondván, hogy megsértették a szólásszabadságot.
Vasárnap az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén közös intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen. Ezenkívül abban is egyetértettek, hogy a vallási gyűlölet megfékezésére a nemzetközi jogszabályokat kell alkalmazni.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Orientál
2023-07-03 at 16:45
Kár hogy a svédeknél ez miatt nincs sokkal nagyobb felfordulás mint franciáknál egy arab muszlim élősködő bűnöző lelövése miatt.
_János
2023-07-03 at 16:43
csakafidesz2023-07-03 at 15:21
Jogos. Az iszlám rabszolgává teszi a leigázott népeket. Amit persze népirtással is fűszerez. Mindezt a Korán előírja nekik.
Ezért én mélyen elítélem azokat, akik a Koránt nem ítélik el. Ennél mélyebben csak azokat ítélem el, akik a koránégetést elítélik. Dühös vagyok, és undorodom azoktól a megnyilvánulásoktól.
csakafidesz
2023-07-03 at 15:21
János 2023-07-03 at 12:46
Ez pontosan így van, de a rabszolgává tételt kifelejtetted. Nem kiirtanak, hanem rabszolgákká tesznek minket.
csakafidesz
2023-07-03 at 15:18
A Vatikánnak -a saját tradiciói alapján- örvendenie kellene a Korán égetése miatt.
ezazöld
2023-07-03 at 13:41
nem a Koránt kell elégetni hanem azokat akik nagy tömegben engednek és telepítenek be muzulmánokat Európába!
_János
2023-07-03 at 12:46
A keresztények ugyan a “könyv népei” az iszlámban — ami azt jelenti, hogy valamivel kedvezőbb körülmények között zajlik az elnyomásunk és kifosztásunk, és később irtanak ki bennünket a muzulmánok mint másokat. Több lehetőséget kapunk az önmegtagadásra és az iszlámra való erőszakolt áttérésre.
A koránégetést elítélni egyenlő azzal, hogy hozzájárulunk a Korán által előírt brutális elnyomásunkhoz, üldöztetésünkhöz és végső soron megsemmisítésünkhöz.
Egy keresztényellenes, fasisztoid népirtó halálszekta kézikönyvének elégetését elítéli? A Mein Kampfot se szabad elégetni akkor?
És miért? Hogy fel ne bőszítsük szegény iszlámfasisztákat, akik egyébként át akarják venni a hatalmat felettünk? Hogy szabadon erőszakolhassák a lányainkat (Love Jihad) Mohamed doktrínája szerint és az adónkon élősködjenek (dzsizja / jizya) meg túlszaporodjanak és végül elüldözzenek a saját földünkről vagy kiirtsanak minket ha nem térünk át az iszlámra? Mert mindezt a Korán előírja nekik — és mindig is ezt csinálták az iszlám kezdete óta.
És milyen alapon ítéljük el, tiltjuk be vagy akadályozzuk meg a koránégetést? Milyen törvény tiltja Európában, hogy az ember elégesse a saját tulajdonában lévő könyvet? Vagy változtassuk meg a törvényeinket csak mert egy vallási maffia erőszakkal zsarol? Ez a nem-muszlimokat erőszakosan elnyomó saría törvénykezés de facto bevezetése lenne. Ne váljunk rögtön muzulmánná?
És mégis meddig hátráljunk? — tekintve, hogy 10 év múlva már annyian lesznek, hogy minden koránégetés nélkül is megkezdik a menetrendszerű irtásunkat a “szent” dzsihád keretében — amit, ismétlem, a Korán előír. (És ami egyébként sporadikusan már most is történik nyugaton, sőt itt is.)
Nahát
2023-07-03 at 11:03
Ferenc pápa tudja, hogy ez a támadás igazából a keresztények elleni provokáció. Tiszteletem a pápának!
Grimmbusz
2023-07-03 at 11:02
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop2023-07-03 at 10:50
Gratulálok a nickedhez… Elsőre latin mondásnak tűnik…
solothurn
2023-07-03 at 10:59
A hülye svédek még jó ideig fognak a nato nevű, egyre inkább terrorista egyletre emlékeztető szervezet előszobájában ácsingózni.
Ès mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk hogy a törököket lefizessék!
Legjobb lesz ha Magyarország is ugyanakkora “fájdalomdíjat” kér Svédországtól mint a törökök az EU-ban leadott magyarországellenes szavazataik és gáncsoskodásaik okán!
Kártérítés nélkül nincs svéd belépés, ez a helyes hozzáállás!
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 10:50
Én is helytelenítem a Korán-égetést.
Merthogy nem égették velük a muszlim híveket is.
Mindet.
Mocskos iszlamista pokolfajzatok!
Ha mindet kiirtanák – innék rá pár korsó sört.