Pesti Srácok

Ferenc pápa késedelem nélküli megoldást sürgetett a szentföldi erőszak megállítására

Ferenc pápa késedelem nélküli megoldást sürgetett a szentföldi erőszak megállítására

Az izraeliek és palesztinok közötti konfliktusok megállítását sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy nagy fájdalommal fogadja a Szentföldről érkező híreket. Megemlítette azt a tíz palesztint, akik egy terrorellenes izraeli katonai akcióban veszítették életüket az utóbbi napokban, valamint a Jeruzsálem térségében egy zsinagógánál történt támadást, amelyben egy palesztin ölt meg hét izraelit, további hármat pedig megsebesített. A pápa hozzátette: év eleje óta tucatnyi palesztin halt meg az izraeli hadsereggel vívott tűzharcokban.

– jelentette ki a pápa. Az egyházfő az izraeli és palesztin kormányhoz, valamint a nemzetközi közösséghez intézett felhívást azonnali, késedelem nélküli megoldás érdekében, amely a párbeszédre és a béke őszinte keresésére épül. Ferenc pápa arra kérte a hívőket, hogy imádkozzanak a szentföldi békéért. A pápa súlyosnak nevezte az úgynevezett Lacsin-folyosó térségében kialakult humanitárius helyzetet. A dél-kaukázusi övezetre Ferenc pápa több hete hívja fel a figyelmet, miután december 12-én Azerbajdzsán lezárta a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő korridort. Ferenc pápa kijelentette: együttérez azokkal, akik a tél kellős közepén "embertelen körülmények között" találják magukat. Nemzetközi erőfeszítést sürgetett a békés megoldás érdekében. Békét szorgalmazott a "mártír" Ukrajnában is, a "bántalmazott" ukrán nép számára.

PestiSracok facebook image

A pápa bejelentette, hogy kedden apostoli látogatásra indul a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba, ahol szintén évek óta harcok dúlnak. A látogatást a "béke ökumenikus zarándoklatának" nevezte, miután Dél-Szudánban a katolikus egyházfőhöz az anglikán egyházat vezető Justin Welby, Canterbury érseke, valamint Iain Greenshields, a skót egyház közgyűlése úgynevezett moderátora is csatlakozik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.