Pesti Srácok

Ferenc pápa őszinteségi rohama

Ferenc pápa őszinteségi rohama

Kisebb balhé bontakozott ki Ferenc pápa mondatai – pontosabban egy konkrét mondata kapcsán, amit persze a Vatikán azóta megpróbál tompítani. „Túl sok a buzerancia a fiatal papnövendékek körében” – így hangzott a mondat a pápa kb. egy héttel ezelőtti, a katolikus püspököknek tartott beszédében. A Daily Telegraph megszerezte az eredeti olasz szöveget, amiben állítólag pontosan így fogalmazott.

Igen, ezt az a pápa mondta, aki a libsik nagy kedvence volt, amikor a migránsok lábát mosta. Lehet, hogy most ki fognak ábrándulni belőle? Vagy most már sosem volt szimpatikus pápa, és sosem szerették őt?

Persze, tudjuk, Ferenc pápa egy kissé ellentmondásos. Már eleve hogy lehet egy keresztény ember marxista is, vagy legalábbis hogyan szimpatizálhat az osztályharc helyességével, sőt, szükségességén alapuló, a gazdagokat likvidálni akaró politikai törekvésekkel? Amikor minden ember egyenlő Isten előtt, és senkinek sincs joga a másik fölött ítélkezni, nemhogy kifosztani vagy likvidálni, ami a dél-amerikai forradalmárok kedvelt módszere volt mindig is.

De Dél-Amerika egy furcsa hely, ott ez elmegy. Ott előfordul olyan is, hogy a keresztény templomok falán a kereszt mellett a Nap és a Hold is megjelenik, ami azt jelzi, hogy az ottani kereszténység kissé magába integrálta a helyi természetvallásokat. De a pápa számos megnyilvánulása is fejvakarásra ad okot. „Néha mond jókat” – ahogy Puzsérra mondták egy időben (valószínűleg pár hektoliter ayahuasca-teával ezelőtt), amikor még néha tényleg voltak épeszű gondolatai, és nem borította el teljesen sem az orbanofóbia, sem az aktuális baloldali messiás iránt érzett féktelen szerelme.

PestiSracok facebook image

Ítélte már el Ferenc pápa határozottan az abortuszt – ami persze egy katolikus egyházfőtől természetes is kellene, hogy legyen. De hallottuk már tőle azt is, hogy nem szabad kerítéseket építeni... miközben a Vatikánt vastag falak védik. Ott nincsenek is migránsok. Igaz, transznemű kurvák viszont igen, de jogos, csak alkalomszerűen, amikor meghívják őket az évente egyszer megrendezett szeretetvendégségre. Gyanús persze, hogy őket sem a pápa hívta meg személyesen, hanem a stábja, akik a progesszív médiának való megfelelést, a látványos jóemberkedést látványosan fontosnak tartják. Vagy egyszerűen csak a Vatikán is tele van már a mindenhova beférkőzött, és ott belülről bomlasztó libsevikekkel.

Most is belendültek, és miután a pápa kimondott egy őszinte, és a Biblia tanításaival abszolút összhangban lévő mondatot, a Vatikán sajtóosztálya máris nekiállt az átkeretezésnek. Hivatalos közleményükben így fogalmaznak: a pápa senkit sem akart megbántani, sem pedig homofób módon kifejezni magát. Bocsánatot kér mindazoktól, akiket sértett a szóhasználata, amiről egyesek beszámoltak. Ahogy már korábban is többször kifejtette:

Lépjünk egy lépést hátrébb, és nézzük meg... A papi nőtlenség, a cölibátus önmegtartóztatást is jelent. Nem azt, hogy a papok házasságra nem léphetnek, de amúgy csajozhatnak, ha épp olyanjuk, van, lehetnek barátnőik, stb. Nem. Szex nuku. Akkor hát teljesen normális, hogy magukat homoszexuálisnak valló kispapok se jelentkezhessenek a szemináriumokra. Merthogy ha valaki megtartóztatja magát a szextől, az nem lehet meleg. Az szexmentes. Ha valaki meleg, az szexuálisan aktív.

Ha valaki a férfiakat szereti, és szexel velük, akkor viszont ne legyen pap. Az nem megy, hogy nőkkel nem szexelhetnek a papok, csak férfiakkal. Szóval Ferenc pápa nem homofób, hanem – legalábbis most – egyszerűen csak következetes.

Vezető kép: Ferenc pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Szent Péter téren 2024. május 22-én. MTI/AP/Andrew Medichini

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."