Kedden kora délután száll le Ferihegyen az a honvédségi repülőgép, amely a koszovói KFOR-misszió megsebesült katonáit szállítja. A PestiSrácok.hu a helyszínről jelentkezik, kövessék velünk a misszió tagjainak hazaérkezését frissülő cikkünkben!
Mint ismert, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán arról számolt be, hogy több mint 20 magyar katona sérült meg a koszovói Zvecan településen tömegoszlatási feladatok közben. A honvédelmi miniszter bejegyzése szerint a sérült magyar katonákat légi úton Magyarországra szállítják. A honvédelmi miniszter közleménye szerint tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit, azonban az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A sérült katonákat szállító gép délután 3 óra előtt öt perccel szállt le Ferihegyen, ahol már mentők várják a sebesült honvédeket.
A gép landolását kovetően Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol ismertette: a koszovói zavargásokban összesen 27-en sérültek meg, közülük 12 személyt szállítottak haza, míg többen úgy döntöttek, sérülésük ellenére is kiküldetésben maradnak, és Koszovóban folytatják a szolgálatot.
A magyar honvéd ismét bizonyította: bármilyen körülmények között megállja a helyét külföldön és idehaza egyaránt
– húzta alá a honvédelmi miniszter. Ismertette: a hazaszállított sérültek először a családjaikkal találkoznak, majd a Honvéd Kórházba szállítják őket további kezelésre.
A miniszter azt is elmondta, hogy több ország katonái, köztük a misszió vezetését ellátó olaszok is megsérültek a zavargásokban. A magyar misszió hazaszállított katonáit Kajári Ferenc vezérőrnagy kísérte haza, aki tavaly októberig egy éven át vezette a KFOR-missziót.
Nevem senki
2023-05-31 at 12:20
A NógrádyGy.már tavaly januárban,az akkormégcsak kezdpdőorosz-ukrán háborúelőtt megmondta,hogy az még végetsemfogérni,de már a következő,a balkáni gócpo t lrsz!
mennyireigazavolt!
doktorkotász
2023-05-31 at 12:18
Sas-nak:talán nemvéletlen,sőőőt!tudatos!
Kakukk
2023-05-31 at 09:53
@ Solaris
Nem verték szét. 500-ból huszon valahány, az nem szétverés. Főleg, hogy a másik oldalon jóval több volt a sérült.
“A szomszéd országban bevetettük a katonáinkat”
Be. De nem ellene, hanem békefenntartóként. Az ő érdekükben is, meg a sajátunkban is. Mert ugyan a szerb tüntetőkkel szemben, koszovó mellett, de sikerült elválasztani a tömeget a helyi rendőröktől. Ami rendőrség, ha ott elkezdi lelövöldözni a szerbeket, a szerb hadsereg esetleg bevonult volna. Az meg azzal jár, hogy délszláv válság újratöltve és akkor nagy eséllyel már mi sem maradunk ki belőle.
“Hogy a megverteket pótoljuk, újakat küldünk…”
Ki mondta?
Solaris
2023-05-31 at 06:35
Civil szerbek szétverték a katonáinkat…
A szomszéd országban bevetettük a katonáinkat…
Hogy a megverteket pótoljuk, újakat küldünk…
Gratula Buburnyák miniszter!
Szia uram, nem kell félcolos vascső (?)a vastelepről,
szerbeknél bevált….
amintazvagyon
2023-05-31 at 00:09
koszovó amerikai gyarmat,amerikai támaszpont és amerikai betelepítésszervező központ-jó lenne ha az usa kegyeskedne megvédeni és nem másokkal megvédetni(aminek amúgy a NATO-hoz semmi köze).A zusa a KFOR-t is európai népek egymásra uszítására használja.Nehogy megint úgy járjunk a szerbekkel kapcsolatban mint ami Teleki öngyilkosságába került…
Királytigris
2023-05-30 at 19:31
gyurcsányiviktor2023-05-30 at 18:44!
Ezért kellene villámgyorsan hazahozni a magyar katonákat! Semmi keresnivalónk nincs Koszovóban.
gyurcsányiviktor
2023-05-30 at 18:44
Amúgy, kb. 80-100 szerb is megsebesült, kár, hogy a jó oldalon – ebben az egyedi esetben !
Sajnos a honvédeinket, ismét egy nagyhatalmi játszma részeseként küldték a csatatérre, nem pedig a Haza védelmében.
apro_marosan_petergabor
2023-05-30 at 18:34
“..a hazaérkezett 12 sebesült közül 11-en egyébként a hódmezővásárhelyi MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál szolgálnak”
Mi a fenét keresnek egy páncélos dandár katonái egy gumibotozós partin?
“..a kormány és személy szerint ő (hadügym.) is rendkívül büszke arra, hogy a magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennünk és rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé kerülnek külföldön vagy itthon.”
– aki kirendelte őket Kosovóba nem volt rátermett
– külpolitikailag is el lett ez tolva…(finom voltam)
– mi volt ahelytllás lényege, hogy megverték őket?
Ez parasztvakítás, nem szeretjük!
gyurcsányiviktor
2023-05-30 at 18:31
Azt gondolom, azért küldtek magyar honvédeket a forró pontokra, mert tudják, ők majd helytállnak – a törökökhöz hasonlóan -, nem úgy, mint a holland söpredék anno …
Meg amúgy, inkább ezek szenvedjenek – töredék zsoldért -, mint a “nemesvérű” nyugati barmok !
Lásd: harcolunk az utolsó hoholig !
triacus
2023-05-30 at 18:18
@desertfox:
“Mi a fenét keresnek ott a magyar katonák.”
Mert kis hazánk közel van Koszovóhoz – így érdekünk, hogy ott béke legyen – és mert a KFOR egy NATO által indított rendfenntartó misszió.
“Miért nem inkább a holland békefenntartók vannak jelen! ”
1999 ás 2017 között voltak ott 4000 katonával.
https://tinyurl.com/57mafa4u
desertfox
2023-05-30 at 18:07
Mi a fenét keresnek ott a magyar katonák. Miért nem inkább a holland békefenntartók vannak jelen! Ők már úgy is bizonyítottak!
Kakukk
2023-05-30 at 18:06
@ Királytigris2023
50-52 szerb sérültet
Királytigris
2023-05-30 at 18:02
Kakukk2023-05-30 at 17:55!
Ez mit jelent?
“@ Királytigris
50-52”
Kakukk
2023-05-30 at 17:55
@ Királytigris
50-52
Királytigris
2023-05-30 at 17:54
triacus2023-05-30 at 17:38!
Akkor lennék elégedett, ha 20 magyar honvéd sérült ellenében, 100 szerbet félholtra vertek volna. Tudod csak azért, hogy megtudják a szerbek, hogy hol lakik a magyarok Istene….
Királytigris
2023-05-30 at 17:51
triacus2023-05-30 at 17:38!
Ne dugd a fejedet a homokba mint egy strucc! Nem voltak valami Hunyadi jános, vagy Kinizsi Pál hősök az biztos.
Igenis elhúzták “honvédeink” nótáját! Jól megverték őket…. Szégyellem magamat helyettük is!
triacus
2023-05-30 at 17:38
@Királytigris
“Szégyen, ahogy a Magyar Honvédség megverette magát Koszovóban a szerbek által.”
Nem, nem szégyen, nem “verette” meg magát. Rendfenntartó feladatokat (nem megszálló fél) látnak el összesen 3762-en. Ebből megsérült 20 magyar (és ki tudja mennyi más nemzetiségű). Ez van, ez benne van a pakliban. Mint az a 200 halott KFOR-katona (minden nemzetiségből), aki szolgálatteljesítés közben hunyt el a 20 év alatt.
“Hány szerb sérült meg? Egy se!!!!”
Erről nem ír a cikk, így erről nem lehet ex katedra kijelentéseket tenni.
apro_marosan_petergabor
2023-05-30 at 17:06
Helytállnának, ha ésszel lennének bevetve. Ez nem az volt.
Ez egy ügyes provokáció volt. Szerb tüntetők, magyar katonák – ragyogó.
A szerb -magyar barátság margójára 19 katonának keményen ellátták a baját – jó, hogy nem volt halott….
19 sérülttel. Nem látom a helytállást. Azt látom, hogy rútul elbántak velük, tudták, nem használhatnak fegyvert. Tehát odadobták őket áldozatnak, rendőri feladatra, megfelelő kiképzés, felszerelés (vízágyú) nélkül. Ha páncéautókkal vannak ott, ez nem fordul elő. Hármat állítólag meglőttek… hogyan lehetséges ez?
Még riasztólövést sem adtak le, mivel – nem volt fegyver náluk…
A kis búza-Soros (Alex) Albániában tárgyalt a múlt héten a miniszterelnökkel – mi meg Belgrádban szavalunk szerbül… Végiggondolta ezt valaki?
Bobrovnitzky-Szíjjártó-OV ébresztő, hogyan lesz ez a csorba kiköszörülve?
Ez diplomáciai melléfogás volt, a javából.
Bravó.
Királytigris
2023-05-30 at 17:05
Szégyen, ahogy a Magyar Honvédség megverette magát Koszovóban a szerbek által.
Megsérült 20 magyar honvéd.
Hány szerb sérült meg? Egy se!!!!
Szégyen, szégyen, szégyen!
Hogy fogják megvédeni a hazát?
Kakukk
2023-05-30 at 17:04
@ Ballib
A NATO nem kért fel. Saját felajánlás volt.
A NATO nem fog benenni Ukrajnába, így mi sem. Az a világ vége lenne. Akkor meg így is, úgy is oda kéne tenni magunkat, ha nem lennénk NATO tagok.
Ennyire egyszerű.
Hajdúvitéz
2023-05-30 at 16:53
Remélem, ha már hazajöttek, akkor többet oda nem mennek vissza és a még ott maradt magyar katonák is hazahozatnak.
Merthogy semmi keresnivalónk a balkáni puskaporos-hordó környékén.
triacus
2023-05-30 at 16:51
@Ballib: “magyar katonákat lőttek meg, külföldön.”
A cikkben sehol nem említik a sérülések milyenségét.
“Ha a NATO kéri, megyünk. Ha azt kéri, Ukrajnába, oda megyünk, ez ennyire egyszerű.”
Még egyszer, mert nem értetted: a KFOR (aminek tagjai nem NATO-tagországok is!) békefenntartó céllal – kvázi rendőrként – vannak Koszóvóban, ahol jelenleg nincs háború.
Ukrajna meg nem NATO-tag (így nem értelmezhető rá az ötödik cikkely), oda a NATO nem fogja betenni a lábát, mert az nyílt fenyegetés (és nem mellesleg a NATO-ban konszenzus-alapú döntés van, tehát nincs olyan, hogy a NATO-tagországok egy része úgy dönt, hogy “akkor mi most bevonulunk Ukrajnába, többiek gyertek!”).
István
2023-05-30 at 16:50
A magyar-szerbe barátsággal már semmi gond, csak a szerb-magyar barátságon lenne még egy kis keretezés. Szíjártó figyelmében is ajánlanám ezt a linket ahol Orbánt is emlegetik a kevésbé békepárti szerbek Koszovóban.
https://delhir.info/2023/05/30/video-ajmo-orbane-skandaltak-a-tuntetok-mielott-majdnem-agyonvertek-a-magyar-kfor-katonakat/
Ballib
2023-05-30 at 16:15
Kakukk: magyar katonákat lőttek meg, külföldön. Ha a NATO kéri, megyünk. Ha azt kéri, Ukrajnába, oda megyünk, ez ennyire egyszerű.
triacus
2023-05-30 at 15:59
@Nahát: Szerbiát és Magyarországot aligha fogja összeugrasztani – nincs egymással semmi bajunk. Szerbia és Koszovo között áll fenn probléma, ami a békefenntartó erők – köztük Magyarország is – próbál kordában tartani.
Nahát
2023-05-30 at 15:54
Össze akarja ugrasztani az USA Szerbiát és Magyarországot, mert szerintük túlságosan jóba lettünk. Nem tetszik nekik, hogy nem vagyunk hajlandók orosz gáz nélkül megdögleni.
Orientál
2023-05-30 at 15:33
Szerintem mert hajdani Jugoszlávia része volt Koszovó ez a trianoni diktátum miatt ez miatt a területünkből elvett
egyik országban sem szabadott volna és nem is szabadna ilyen fajta katonai tevékenységet ellátnunk és semijet ,mert azok a szemetek költsenek ilyenekre akik ránk kényszerítették a trianoni diktátumot ,ráadásul a mára velünk szemben szemétkedő horvátoknak sem szabadott volna a háborújukhoz fegyvereket adnunk vagy eladnunk.
Tibimama
2023-05-30 at 15:27
Itt civilekkel volt az összecsapás és sok a sérült.
Háborúban sok a halott.
Legyen béke!
Rolo
2023-05-30 at 15:24
Kakukk2023-05-30 at 15:19
Ennek beszélhetsz???
Egy értelmes van a családban…az anyja…aki a fideszre a szavaz???
Kakukk
2023-05-30 at 15:19
@ Ballib
Ne keverük a szezont a fazonnal!
Békefenntartóként, nem harcoló alakulatként és nem most, hanem már 24 éve.
Ahogy pl. a semleges és nem NATO tag Ausztria és Svájc is.
triacus
2023-05-30 at 14:54
@Sas “A szerbekben fennmaradt a kemény, sőt brutális harci szenvedély-aki magyar katonát bevet ellenük-pláne az ősi szerb területen az idióta.”
Aki meg hagyja, hogy egy egymással torzsalkodó népek egymás torkának essenek és nem tesz ez ellen – akár békefenntartó “rendőrségként” – éppolyan idióta.
Jelenleg a KFOR-ban 3762 ember szolgál, ebből 469 magyar van. Ebből tömegoszlatás során megsérült 20. Ez van, benne van a pakliban.
Ha körülöttünk nyírják egymást a népek, akkor kell rendelni a kávét, és kávézgatni!
2023-05-30 at 14:46
A Balkán mindig is egy puskaporos hordó volt, és lesz! Az első világháború is (1875-től előzmények) a Balkán és Boszporusz miatt robbant ki!
https://erettsegi.com/tetelek/tortenelem/az-i-vilaghaboru-elozmenyei/
Ha körülöttünk nyírják egymást a népek, akkor kell rendelni a kávét, és kávézgatni!
vélemény
2023-05-30 at 14:40
…szankcionálja…
vélemény
2023-05-30 at 14:39
A világi káosz megteremtői és mindennapi üzemeltetői által menedzselt, bármikor élesíthető Koszovó-Szerbia konfliktus jól szolgálja ördögi terveik megvalósítását.
Az ukrajnai, balkáni puskaporos hordót természetesen jól fel tudják használni Magyarország elleni aknamunkájukhoz.
Erőteljes, következetes munkával lehet csak részben ellene tenni, többek között a hazai országárulók leleplezésével és bebörtönzésével. A hazaárulást még az un. “demokratikus” berendezkedés is törvényileg szankconálja Magyarország.
triacus
2023-05-30 at 14:28
@Ballib: Vedd észre a különbséget a békefenntartó (mint Koszovóban) és az aktívan harcban (mint Ukrajnában) résztvevő katonai erők között.
2 ÉNAKI
2023-05-30 at 14:00
ISTEN HOZTA ŐKET. A Nátót pedig tüntesse el.
Sas
2023-05-30 at 13:15
A szerbekben fennmaradt a kemény, sőt brutális harci szenvedély-aki magyar katonát bevet ellenük-pláne az ősi szerb területen az idióta.A szerb olyan kegyetlen tud lenni, mint anno a mongol-nem lett feminizálva-ráadásul a sajátjának tekinti a területet-joggal-amerikai érdek szerint magyart -ott-bevetni-az pszichiátriai kérdéseket is felvet.
Sas
2023-05-30 at 13:10
NATO tagként szükségszerű, hogy USA cselédek vagyunk-és még ha ki is szolgáljuk a degenerált USA-t, akkor is bármikor ránk uszíthatja a románt, a lengyelt, stb.Az UNIO pedig akadályozza a magyar gazdaság kiépítését-a magyar érdekű tulajdonviszonyok létrehozását, és a normális kereskedelempolitikát-persze, ez nem azt jelenti, hogy én a kilépést várom el-de elvárom a racionális előkészítését differenciált politikával.
István
2023-05-30 at 13:03
Minden magyar katonát haza kell hozni.
Ballib
2023-05-30 at 12:52
Nah, akkor ki küldött NATO kérésre magyar katonákat külföldre végülis?
Sas
2023-05-30 at 12:31
A szerb nem fogja eltűrni, hogy megalázzák.Nincs agyonidomítva.Magyar katonát szerbekkel szemben bevetni, az idiotizmus csúcsa.