Pesti Srácok

Fidelitas: a baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat (Videó)

Újra bevezetnék a vizitdíjat, ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra – jelentette ki a Fidelitas elnöke a szervezet Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. Illés Boglárka azt mondta: Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje amerikai mintára a betegekkel közvetlenül fizettetné meg az egészségügyi ellátás díját, ahogy annak idején a főnöke, Gyurcsány Ferenc is tette.

A Fidelitas elnöke úgy fogalmazott, hogy 2007-ben a Gyurcsány-kormány napidíjjal és vizitdíjjal keserítette meg az emberek életét. Kórházakat zártak be, megszüntettek kilencezerezer ágyat, privatizálták a laborokat, a betegszállítást, az étkeztetést, haverok kezére játszották ki a szolgáltatásokat, hatszáz milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

– hangoztatta a Fidelitas elnöke, köszönetet mondva az orvosoknak és az ápolóknak. Közölte: 2018 óta 72 százalékkal nőtt az egészségügyi szakdolgozók alapbére, és háromezerrel több orvos dolgozik az ágazatban, mint 2010 előtt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Illés Boglárka.

– jelentette ki a Fidelitas elnöke. A videóban látható, amint a szervezet tagjai papírból készült vizitdíj-automatákkal hívják fel a figyelmet arra, hogy a baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat.

Forrás/Fotó: Fidelitas Facebook-oldala

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.