illés boglárka
Illés Boglárka: Brüsszel már évek óta próbálja belepréselni a háborúpárti álláspontba Magyarországot
Brüsszel már évek óta megpróbálja belepréselni a háborúpárti álláspontba Magyarországot, és úgy tűnik, hogy már a békéről beszélni is, mintha szitokszót jelentene a Brüsszeli "újnyelv" szerint - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.Illés Boglárka: a kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén
Az utóbbi évek válságai megmutatták, hogy az önellátásnak rendkívüli fontossága van, különösképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért a kormány továbbra is kiemelten támogatja ezt a szektort – közölte Illés Boglárka külügyi államtitkár csütörtökön, Budapesten.Illés Boglárka vette át Menczer Tamás államtitkári posztját a külügyben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon jelentette be: Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kérte fel arra, hogy vegye át Menczer Tamás korábbi államtitkári posztját, aki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója lett.Farkas Dániel lett a Fidelitas új elnöke
Tisztújító kongresszust tartott a Fidelitas; az esemény apropója, hogy Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági szervezetének jelenlegi vezetője távozik pozíciójából. A kongresszuson a küldöttek mellett számos politikus, országgyűlési képviselő és szakértő is részt vett. Az új elnökség tagjai egyhangúlag választották meg elnöknek Farkas Dánielt.Erősebb a kontraszt, amikor egy női politikus enged meg magának penetráns stílust a parlamentben – Plebejus Polbeat Ferencz Orsolyával és Illés Boglárkával (videó)
A 2022-es országgyűlési választás is bebizonyította, hogy egyre több nő kap szerepet a magyar politikában, de történelmünk során most először lett a köztársasági elnök is egy hölgy. Ennek ellenére a kormánypártok sokszor megkapják politikai ellenfeleitől, hogy semmibe veszik a nőket. A tények viszont nem ezt bizonyítják, hiszen vezető politikai szerepben láthatjuk sokukat. A Plebejus Polbeat szombat esti adásában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és a frissen a parlamentbe bekerült Illés Boglárka volt a vendégünk, akikkel arról beszélgettünk többek között, hogy mennyire hitelesek a nők a politikában, hogyan tudják megőrizni női szerepüket és a politikai paletta másik oldalán erre miért nem fektetnek nagyobb hangsúlyt az ellenfelek.Egyre több szerepet kapnak a nők a politikában – Ferencz Orsolya és Illés Boglárka a mai Plebejus Polbeatben
A politika az eddigi tapasztalataink szerint inkább férfi, mint női terep, mégis egyre több szerepet kapnak a hölgyek a politikában. Bár a baloldal szereti hangoztatni, hogy a kormánypártok előszeretettel tekintenek a nőkre úgy, mint a gyengébbik nem tagjaira, mégis azt látjuk, hogy egyre több szerepet kapnak a jobboldali politikai térfélen a hölgyek, sőt, a magyar történelemben először az államfő szerepét is egy nő fogja betölteni. Miért vonzza a nőket a politika, mennyire tudnak ezen az alapvetően férfiak uralta területen érvényesülni, mennyire hitelesek ebben a szerepben? A tapasztalatok alapján biztos, hogy még mindig patriarchális rendszerben élünk? Egyebek mellett ezekről fog ma beszélgetni Kroó Zita és Szamosi Tímea a Plebejus Polbeat felvételen Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal, a VIII. kerület önkormányzati képviselőjével, és Illés Boglárkával, a Fidelitas elnökével, aki most a parlamentbe is bekerült. Jöjjön el este hétre a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe, nézze meg a felvételt és kérdezzen bátran!Hajnal Miklós visszalépését követeli a Fidelitas
A Fidelitas arra szólítja fel a momentumos Hajnal Miklóst, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, mert hazudott a végzettségét illetően. Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: Hajnal Miklós, a XII. kerület momentumos képviselőjelöltje többször közgazdászként hivatkozott saját magára, azonban később be kellett ismernie, hogy nincsen diplomája, hiszen tanulmányait félbeszakította.Fidelitas: a baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat (Videó)
Újra bevezetnék a vizitdíjat, ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra – jelentette ki a Fidelitas elnöke a szervezet Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. Illés Boglárka azt mondta: Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje amerikai mintára a betegekkel közvetlenül fizettetné meg az egészségügyi ellátás díját, ahogy annak idején a főnöke, Gyurcsány Ferenc is tette.A Fidelitas még sosem volt ennyire erős, összetartó közösség
Szeptember 2-a és 5-e között tartották az idei Fidelitas Szabadegyetemet Parádfürdőn. A négynapos rendezvénysorozaton több mint háromszáz lelkes fiatal gyűlt össze az Erzsébet Park Hotelben. A résztvevők és a szervezők elmondása szerint a COVID elmúlt másfél éve után ismét egy olyan közösség jött össze a mátrai hegyek között néhány napra, akik hasonló zsinórmérték alapján szemlélik a mindennapokat.Ajánljuk még